Őszinte leszek: nem voltam oda a Motörhead zenéért. Nagyjából ismertem a zenéjüket, el tudtam ordítani a legnagyobb slágereket, és ezt szívesen is tettem pár sör-unicum kombó után. De valahogy soha nem fogott meg igazán. Én nem voltam Motörhead-rajongó. Én Lemmy-rajongó voltam, és asszem most már maradok is, míg élek.
Engem ez a fickó rejtett rabul már akkor, amikor először hallottam jellegzetes, sok ezer szál cigi, és sok száz liter whiskey edzette hangját. 17-8 éves lehettem, és a haverom naná, hogy az Ace of Spades-et mutatta meg. Az első fél perc után tudtam két dolgot:
1. Ez a zene nem lesz a kedvencem.
2. Ezt a nótát a büdös életbe nem felejtem el.
Van benne ugyanis benne egy sor, ami miatt azóta is képtelen vagyok lekattanni erről a számról:
„You know I’m born to lose, and gambling’s for fools,
But that’s the way I like it baby”
ami nagyon hevenyészett fordításban valahogy így hangzik:
„Tudod, én vesztesnek születtem, és a szerencsejáték a bolondoknak való, de én így szeretem, baby”
Aztán megláttam a válogatás album borítóján azt a mondatot, ami egyszerre vert fejbe, és tett irányba nagyjából egy életre:
„Born to lose, live to win” Vesztesnek születtél, élj győztesként!
Ez a hat szó nem más, mint a rock’n’roll kvintesszenciája. Hogy láthatnak téged mások lúzernek, érezheted magadat is egy csődnek ezer okból. Mert csóró vagy, és kinevetnek. Mert gazdag vagy, és irigyelnek. Mert kövér vagy, és kicsúfolnak. Mert vékony vagy, és rád se néznek a csajok. Mert rosszul tanulsz. Mert eminens vagy. Mert butának tartanak. Mert strébernek tartanak. Mert szemüveges vagy, mert pesti vagy, mert vidéki vagy, mert proli vagy, mert paraszt vagy, mert burzsujgyerek vagy.
De egy a lényeg: hogy le van szarva az egész, mert lehet, hogy minden szar körülötted, de, ha feltekered a hangerőt, előveszed a léggitárt, és ordítod a kedvenc nótádat – akkor varázsütésre győztessé változol. Mert a rock’n’rollban nincsenek menők, és gyíkok, nincsenek lúzerek és playboyok. A rock’n’rollban csak győztesek vannak. Mindenki, aki képes átérezni ezt a csodát, győztessé válik – akkor is, ha vesztesnek született. Sőt, akkor igazán.
Én nem azt imádtam Lemmyben, hogy ötven évesen is keményen tolta a kokót, és, hogy hatvan évesen is napi egy üveg whiskey-t toltbe. Drogos és alkesz bárki lehet, pláne, ha rocksztár, mert akkor – ahogyan azt az Igazából szerelemből tudjuk – ingyen jut hozzá a cucchoz. „Born to lose, live to win” – ez volt e lényeg, a többi csak körítés (ami persze Lemmynek legalább annyira fontos volt, mint a lényeg). Senki sem tudta ezt jobban, senki sem élte ezt át olyan 101%-ig, mint a szétesett családba született, csóró angol gyerek, aki Walesben nőtt fel, és, akit a helyi srácok folyton ütöttek-vertek. Akinek a művészneve is gúnynév volt: Lemmy – lend me, vagyis: adj kölcsön. Aki 16 évesen lépett le otthonról, hogy rocksztár legyen, ami majdnem össze is jött neki – de az első bandájából kihajították, mert a zsaruk lebuktatták kokainnal. (Ami meglehetősen álszent dolog volt egy pszichedelikus rockot játszó totál narkós bandától.) Aki aztán megrázta magát, felállt a földről és 30 évesen új életet kezdett, elhatározva, hogy ezentúl csak olyan zenét játszik, ami neki tetszik. Olyan gyors, és annyira elborult rockot, amit azelőtt még senki, Hál’Istennek talált ehhez még két hozzá hasonló őrültet. Így született a Motörhead – a többi már történelem.
Vesztesnek született, nem is kicsit – és csak azért is győztesként élt. Hogy aztán videó játékozva és vodkát kortyolgatva haljon meg – ahogyan egy rock’n’roll győzteshez illik. Erről szól ez a történet a Beatlestől a Nirvanáig, a Stones-tól a Panteráig, Hendrixtől a Dimmu Borgirig, az Illéstől az Ismerős Arcokig, a Kex-től a Tankcsapdáig. Ezért örök és elpusztíthatatlan. A legendák halandóak – de a Legenda halhatatlan. És ez a Legenda te vagy: a vesztes, akiből a rock’n’roll győztest csinál.
Lemmy halála után a banda ezt írta ki a Facebookra:
„Hangosítsátok fel Lemmy zenéjét, beszéljetek róla, és toljatok le néhány italt. Ő pontosan ezt akarná!”
Hát, akkor legyen így! Köszönöm, Lemmy, hogy győztest csináltál belőlem. Nyugodj békében, öreg harcos!
Balogh Gábor
Forrás:jobbegyenes.blog.hu
Tovább a cikkre »
