Leó pápa bejelentette a 2027-es betegek világnapjának témáját

Leó pápa bejelentette a 2027-es betegek világnapjának témáját

„Hordágyon eresztették le Jézus elé” (vö. Lk 5,19) – ezt a bibliai jelenetet választotta XIV. Leó pápa a 2027-es betegek világnapjának témájául, hangsúlyozva a közösség szerepét minden ember gondozásában. A 2027. február 11-én ünnepelt 35. világnap témáját november 5-én, csütörtökön tett közzé az Átfogó Emberi Fejlődés Előmozdításának Dikasztériuma.

A február 11-én, a Lourdes-i Szűzanya ünnepén tartott betegek világnapja arra hívja fel a figyelmet, hogy a keresztény közösségeknek és a civil társadalomnak egyaránt felelősséget kell vállalniuk a betegekért, az idősekért, a magányosokért és a szenvedőkért.

A 35. világnap témája: „Hordágyon eresztették le Jézus elé: A közösség szerepe minden ember gondozásában”. A választott mottó Lukács evangéliumának arra a jelenetére utal, amelyben néhány ember egy bénát visz Jézushoz; mivel az eléjük kerülő akadályok miatt nem tudnak közvetlenül eljutni hozzá, a tetőn keresztül eresztik le a beteget, hogy Jézus meggyógyíthassa.

A közösség feladata gondoskodni a szenvedőkről

A dikasztérium közleménye hangsúlyozza, hogy a bibliai történet a közösségi összefogás jelentőségére irányítja a figyelmet. „Minden keresztény közösség arra hivatott, hogy a civil társadalommal együtt gondoskodjon másokról gyengeségükben és szenvedésükben” – olvasható a közleményben. Az evangéliumi jelenetben a közösség tagjai összefognak, hogy a szenvedő embert elvigyék a testi és lelki gyógyulás forrásához. A történet így arra emlékeztet, hogy a betegekről való gondoskodás nem csupán egyéni feladat, hanem az egész közösség felelőssége.

A felebaráti szeretet konkrét gondoskodásra kötelez

Hírdetés

A dikasztérium közleménye szerint a keresztségből fakadó keresztény hivatás középpontjában a kölcsönös szeretet parancsa áll: „Szeresd felebarátodat, gondoskodj felebarátodról!” Ahogyan az evangéliumi történetben a béna ember barátai nem hagyták magára társukat, úgy a plébániáknak és a keresztény közösségeknek is felelősséget kell vállalniuk azokért, akik segítségre szorulnak. „A béna ember barátaihoz hasonlóan a plébániák és a keresztény közösségek arra hivatottak, hogy felelősséget vállaljanak a magányosokról, az idősekről és a szenvedőkről való gondoskodásért, a közelség és a remény tereit teremtve meg.”

A betegek világnapját február 11-én ünnepli az Egyház

A betegek világnapját Szent II. János Pál pápa alapította 1992-ben. Az Egyház minden évben február 11-én, a Lourdes-i Szűzanya liturgikus emléknapján tartja.

A világnap alkalmat kínál arra, hogy az Egyház és a társadalom figyelme a betegekre, a szenvedőkre és a róluk gondoskodókra irányuljon. A 2027-es világnap témája különösen a közösségi felelősséget emeli ki: a keresztény szeretet nem merülhet ki az együttérzésben, hanem a magányosok, az idősek és a betegek iránti konkrét gondoskodásban kell megnyilvánulnia.

Forrás: Vatikáni Rádió

Fotó: Vatican News

Magyar Kurír


Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »