Milyen pezsgőt válasszon egy átlagos pénztárcájú hazai család, mulatozni vágyó társaság szilveszterkor?
Az óévbúcsúztatóhoz közeledve egyre szorongatóbbá váló kérdés megválaszolásához az ismert borszakértőt, Pelyhe Szilárdot hívtuk segítségül. Öt üveget vásároltunk, a legolcsóbb ötszáz, a legdrágább pedig közel kétezer forintba került.
Illat- és ízmentes környezet, jó fényviszonyok. Ez a három tényező szükséges a kóstoláshoz. Közvetlenül előtte a hagymás, erős aromájú ételek fogyasztása nem javallott – mondja érdeklődésünkre a szakértő, Pelyhe Szilárd boriskolai tanár, az egyik magas körökben jegyzett borblog krónikása.
Szolid pezsgőkóstolásra gyűltünk össze néhányan az egyik szerkesztőségi szobában. Nem a luxusitalok közül válogattunk, arra voltunk kíváncsiak, mi a véleménye a specialistának a szilveszterkor az átlagos magyar családok asztalára, a mulatozó társaságok jégkockás fém pezsgősvödrébe tett, az utcákon, tereken egyik kezükkel a műanyag poharat szorongató, másikkal petárdát hajigáló fiatalok kiakasztott torkába öntött nedűről.
Amikor Pelyhe Szilárd meglátja a szerkesztőségi szobában kékesfehéren vibráló neonégőt, arcán tapintatos árnyék szalad végig, feltehetően eszébe jutnak az imént a jó fényviszonyokról tőle elhangzottak, ám csupán annyit mond: „Megteszi.” Kérésemre a kóstolás legfontosabb szabályaival ismerteti meg hírlapíró-kompániánkat.
– A tömegtermeléssel előállított pezsgőknél a legfontosabb talán a technológiai tisztaság. Nagy gyáraink hatalmas acéltartályokban érlelik az idehaza leggyakrabban fogyasztott pezsgőket. A legapróbb hiba, például az elrontott élesztőzés vagy a nem teljesen tiszta előállítási környezet komoly mennyiséget tehet tönkre. Tudni kell, hogy a Champagne vidékén érlelt vagy a hozzájuk hasonló zamatú, összetételű borok alkalmasak igazán a pezsgőkészítésre. Nálunk persze kis túlzással szinte minden borból készítenek pezsgőt, főként a savasabb fajtákból. Fontos, hogy az alapbor tiszta legyen.
Pelyhe Szilárd akcióban Fotó: Végh László
– Milyen tájékról való magyar borból érdemes pezsgőt érlelni? – vetjük fel a kérdést.
– Minőségi pezsgő előállításához Tokaj vidéki borral érdemes kísérletezni, de alkalmasak erre azok a területek is, ahol a fehér fajták hagyományosan jó minőségűek, mint például a Balaton-felvidék. Ehhez képest a legtöbb pezsgőalapanyag az Alföldről, az Etyek–Budai borvidékről származik. Ha módomban állna, chardonnay-ból vagy furmintból készítenék pezsgőt. Populárisabb fajtát pedig Irsai Olivérből és muskotályból. Tudni kell, hogy a hazai borévjáratok között – azonos fajtákra gondolok persze – jelentős különbségek adódhatnak, amelyeket csak nagyon erős borászati beavatkozásokkal lehet kiegyenlíteni. Ez olykor sok kiegészítő anyag használatával történik, s lehet, hogy a bor jóízű lesz, de fogyasztója – legkésőbb másnap – bizonyos, hogy rosszullétre fog panaszkodni.
Vakkóstolásra készülődünk. Papírzsákba tesszük a palackot: csak a butélia mélyzöld szája látszik ki. Így kínálgatjuk egymást s szakértőnket, aki rögtön megjegyzi: az általunk hozott szép kristálypoharak nem a legmegfelelőbbek. Ha az üveg a felső végénél, ahová az ajkunkat érintjük, befelé hajlik, több zamat marad meg a kitöltött italban. A kóstolást ez persze nem akadályozza meg, a gyakorlott, versenyeken edződött bortudós így is képes hitelesen elemezni a feltálalt ital ízeit, összetevőit. Pelyhe Szilárd szeméhez emeli az első kitöltött poharat. A gyöngyözésre kíváncsi.
– Minél nagyobb a buborék, és minél erősebb a habzás, annál gyengébb a pezsgő. Minél krémesebb, minél apróbb, s minél hosszabban gyöngyözik fel a pohár aljáról, annál jobb minőségű.
A kristálypohár oldalát vizsgálva hamar megállapítható, hogy a buborékok bizony elég nagyok. A gyöngyözés is viszonylag hamar abbamarad. Aztán szagmintát veszünk, szorgalmas gyerekek módjára követjük alkalmi professzorunk útmutatását.
– Kellemes gyümölcsös, florális illata van – mondja.
– Ennek?! – kérdez közbe az egyik íróasztal mellől egy újságíró.
– Igen, ennek. Almás és fehér szirmú virágos jellege van. Visszafogott illat, nem muskotályból készült.
Felemeljük a poharat, kortyolunk.
– Nagyon meghatározó sajnos az ital cukortartalma. Az édes íz eltakarja a többi aromát, csak az almás-gyümölcsösség érződik rajta enyhén. A művi mellékíz dominál; nem gyümölcsre, szőlőcukorra emlékeztető, mintha mustsűrítménnyel segítettek volna neki. Az uralkodóvá tett édes íz nagyon sok borhibát el tud fedni. Ezért is szeretik az emberek. Champagne-ban elképzelhetetlen lenne ez a fajta gejlség.
Szünetet tart.
– Egyébként még a tűrhető kategórián belül van. Kevesen tudják, hogy amit mi száraz pezsgőként iszunk, az olyan magas cukortartalommal bír, hogy csendes borban már félédesnek minősülne. Képzeljék el, ehhez képest a demi-sec és a doux mennyivel több cukrot tartalmaz.
– Ajjaj! Fejfájásveszély! Édes illat, édes íz, máris érzem, hogy ég a gyomrom – súgja oda alig hallhatóan a terembe időközben belépett, a kóstolókhoz csatlakozó kollégám szemtelen őszinteséggel. Mintha Karinthy gúnyosan hajlongó, hadarva beszélő, kaján márkiját látnám magam előtt. Többet nem mond, én pedig csendes egyetértésben vele óvatlan pillanatban a papírzacskóhoz lépek, félig kihúzom a palackot: BB címkéjű palack tűnik fel.
Kitöltötték közben a második pohár pezsgőt.
– Zárkózott illatú, kicsit élesztős, florális jelleg – mondja Pelyhe Szilárd. – Nagyok a buborékok, és viszonylag gyorsan el is illannak. Ennél az árkategóriánál persze nem kereshetjük, nem kérhetjük számon az őrületes mélységeket. Csonthéjas, finom nyári almás íz tűnik fel egy pillanatra. A sava nagyon kevés, akár az előzőnek. Ebben is érzek egy kis cukrot. Korántsem annyit, mint az előzőben, nem fedi el a többi aromát. A beltartalmat illetően óriásit nem léptünk előre, de legalább jóval kevésbé gejl ez a pezsgő.
Akaratlanul is az előbb véleményt mondó kollégára nézek. Úgy tűnik, a második pohár lehiggasztotta némiképp ironizáló-gúnyolódó kedélyállapotát.
– Száraz, egyszerű, letisztult, egy litert azért nem innék belőle – mondja. A zacskóban – vállalom a kiszállítását a szobából – most kék címkés Hungária extra dry található.
A harmadik pezsgőnek intenzívebb a gyöngyözése, és a buborékok is kisebbek, de örömünk hamar elpárolog.
– Amilyen ígéretes volt az orrban, annyira közönséges a szájban. Illatában már szinte kekszes, egészen a száraz pezsgőre emlékeztető vonásokat fedezhettünk fel. Borzasztó művi cukoríz uralja sajnos ezt az italt is. Valószínűleg más alapborból készül, mint az első. Champagne-ban sokkal egyszerűbb a helyzet, ott lehet tudni, hogy leggyakrabban chardonnay-t használnak.
Még egyszer megforgatja a szájában.
– Az utóíze barackdzsemes. Van, aki szereti. Ez sem annyira gejl, mint az első pohár volt.
– Kisebb buborék, pezseg veszettül – mondja a márki kolléga. – Bizalmat keltő illat, de egészében olyan lapos, szájpadlásszárító.
Ez a Törley Gála sec, derítem ki már a másik szobában, ahová papírtasakostul átvitték.
– Nagyon visszafogott, kicsi a floralitása – mondja Pelyhe Szilárd a negyedik pezsgőről. – Szinte nincs is illata. Jó lenne érezni legalább valamit. Aromás borból készülhetett: cserszegi fűszeres vagy Irsai Olivér lehet az egyik alapbor. Kóstolás után a primer, traubisodás szőlőaromaíz dominál. Ez volt eddig a leggyorsabban lecsengő ital. Nem tudom persze, melyik eset a rosszabb: ha nincs se illata, se hosszabb lecsengése, vagy az elsőnél tapasztalt domináló műviség, gejlség érezhető.
Tűnődik, aztán arra jut, hogy a mostani a rosszabb, mert a másiknál az édessége hozzájárulhat élvezeti értékének növekedéséhez. Ez a pohár viszont, túl azon, hogy felfedeztük benne a már említett primer szőlőaromát, szóra sem érdemes.
– Na, erre varrjál gombot, barátom! – fordulok a márkihoz.
– Varrok is: illat semmi, vagy ha mégis, hát mű. Főfájásveszély. Csalóka, veszedelmes italnak tűnik.
A Szovjetszkoje Igrisztojét már többen megnézik titkon a zsákban, mielőtt visszatér kiindulási pontjára.
Gyorsan a végére jutottunk a kóstolásnak: most hozzák be az ötödik palackot, nyakig betakarva.
– Két illatréteget érzek. Gyümölcsössége, virágossága is sokkal tisztább, némi kellemes citrikus felhanggal. Szájunkba véve egyértelműen kávéízt tapasztalhatunk. Ez a sorból a legszárazabb: szikár, egyszerű az íztérképe, de legalább iható. Ebben van a legkevesebb cukor. Technológiai hibája nincs. A kakaós-kávés aroma a hordónak köszönhető általában, de ez valószínűleg nem látott fát. Persze a többi sem.
– Pezseg nagyon. Savak és műanyagok. Én sok mindent megiszom nagy örömmel, de ezt lehet, hogy félretenném – fanyalog barátom. Pedig a szakértő ezzel igencsak meg volt elégedve.
Az ötödiknek ízlelt üveg Waltont is kiviszik. A rangsor felállítása maradt hátra és a „leleplezés”. Pelyhe Szilárd értékelése szerint a legjobb a Törley, ezt követi a Walton, majd a Hungaria extra dry, az utolsó előtti a BB, a sereghajtó pedig a Szovjetszkoje Igrisztoje. Miután megtekinti a palackokat, megjegyzi:
– Jó szívvel ajánlom a Törley Gála secet és a kék címkés Hungáriát. Harmadik ugyan a rangsorban, de viszonylag megbízható.
– Mit tegyen az – vetem föl –, aki ritka ünnepi alkalmakra, kirúgva a hámból, jobb minőségű pezsgőre vágyódik?
– Azoknak a tokaji pincék kis szériás pezsgőit ajánlom – feleli a szakember. – Valamivel talán többe kerülnek, három-négy ezer forintnál kezdődik egy palack. A soproniak is készítenek hasonló minőségűt, árfekvésűt.
– És ha följebb megyünk?
– Az egyik belépő ital a Champagne-ok világába a Veuve Clicquot. Javaslom az évjáratos Dom Pérignont és a Krugöt is. A következő fokozat viszont már százezer forintos.
Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Nemzetben jelent meg. A megjelenés időpontja: 2015. 12. 24.
Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »
