Ügyfele kétmillió forintját nyúlta le a győri ügyvédnő.
A Tatabányai Járási és Nyomozó Ügyészség nagyobb értékre elkövetett sikkasztás bűntette és más bűncselekmény miatt vádat emelt egy győri ügyvédnővel szemben.
A sértett tartozott egy másik félnek, ezért az ügyben a képviseletének ellátására meghatalmazást adott a nőnek. Ennek során az elkövető készített egy iratot, miszerint az ügyfele teljesítési szándékának igazolására 2 millió forintot helyez nála ügyvédi letétbe, illetőleg az iratban azt is vállalta, ha a felek egyezséget kötnek, akkor három munkanapon belül a pénzt átutalja az arra jogosultnak, ha nem, a letevőnek visszaadja. Ennek megfelelően a sértett ügyfél a pénzt átutalta az ügyvédi letéti számlára.
A jogosult értesítette az ügyvédet, hogy a feltételeket elfogadta, ezért kérte a pénz átutalását, de a nő minderről az ügyfelét nem tájékoztatta és a pénzt sem utalta át, inkább jogtalanul eltulajdonította azt.
Az ügyvédnővel szemben börtönbüntetés kiszabását indítványozta a járási ügyészség, illetve azt is, hogy tiltsák el az ügyvédi foglalkozás gyakorlásától.
(Kemma nyomán)
Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »