Tegyük félre egy pillanatra, hogy néhány fejben összekapcsolódik az orbánizmus korruptsága az egykulcsos adó (szja) által okozott „károkkal”, és nézzük csak az utóbbiakat. A kollektivista társadalmak és államaik mindig is szerették elosztani, ami a másé. Tegnap egy (személyében) szimpatikus (magyar) baloldali közgazdász azon örvendezett a FB-on, hogy egy másik (személyében) kevésbé szimpatikus (amerikai) baloldali közgazdász okos ötletekkel jött elő arra vonatkozóan, hogy miként lehetne „megoldani” az egyenlőtlenséget, és felsorolta a távolról sem ismeretlen eszközök között a progresszív adót. Annak bizonyosan örülhetünk, hogy az egyik baloldali közgazdász egyetért a másik baloldal közgazdásszal, de annak kevésbé, hogy amit megtenni akarnak („megoldani” a jövedelmi egyenlőtlenséget), az maga is indokolandó. Miért kéne megoldani az egyenlőtlenségeket, leszámítva, hogy a baloldali közgazdászok mindig is ebből éltek? — Az egyenlőtlenséggel szembeni folyamatos megoldási viszketegségből, mármint.
Az egyenlőtlenség a baloldal kenyere. Rendes, hagyományos közgazdászok ez alatt jövedelmi egyenlőtlenségre gondolnak, lilább humánértelmiségiek jogosultság-egyenlőtlenségre, aminek legszebb hajtása az évtizedek óta dúló PC-háború, amelybe szellemileg belerokkantak a liberális demokráciák, amely a legfőbb erkölcsi gondolattá a relativizmust emelte, a kapitalizmust egy erkölcsi rendszer emelkedettsége helyett a materializmus sarába rántotta le, és védekezésre képtelenné tette a Nyugatot az alternatív kultúrákkal szemben. Ami a gazdasági egyenlősítő harcot illeti, a progresszív adózás a hagyományos harcászat része ebben, már úgy megszoktuk, hogy teljesen rendben lévőnek tűnik, pedig nem az. Logikailag ugyanis semmi különbség a progresszív adózás és a magántulajdon differenciált korlátozása között: ha nem élvezhetem a magántulajdonom (testem, szellemem, munkám) gyümölcsét, ahogy nekem tetszik, azzal a társadalom/állam korlátozza a magántulajdonomat (ad absurdum korlátoz engem), míg másokat nem annyira — tehát egyenlőtlenség lép fel a szabadságok között. Itt válik el egymástól a szabadság és a jog, ugyanis egy kollektivistába hajló állam a progresszív adózást sosem ismerné el jogkorlátozásként, mert annyira beleivódott a jogrendbe a jogosultság típusú érvelés.
Értem persze a progresszív adózás mögött rejlő szándékot, de ez sincs rendesen kifejtve: individualista ez a szándék (erkölcsi megfontolásból táplálkozva az ún. emberhez méltó élet lehetőségét hivatott szolgálni, vagy a szükségletek valamilyen elméletéből indul ki stb.) vagy kollektivista (és ezen belül is az igazságosságot, a társadalmi kohéziót, a társadalmi hatékonyságot, az esélyegyenlőséget, vagy tényleg a pur et dur szociális egyenlőséget szolgálja-e). Tehát a két fenti közgazdász egyetértése az egyenlőtlenség „helyrehozásában” még problémafelvetésnek is slendrián, elég bedobni az „egyenlőtlenséget” mint bűvszót, az rögtön elbájolja az arra fogékony közönséget.
Az egyenlőtlenségek kezelésében a baloldali radikalizmus nem ismer határokat. Megint félretéve az identitásipar dömpingáruit, a szociális egyenlőtlenség erőszakot tesz azokon a természetesen egyenlőtlenségeken, amelyek a jólét lehetőségét egyáltalán megteremtik: ha nem lennének az átlagnál okosabb, szorgalmasabb, becsületesebb, kitartóbb stb. emberek (és maradna a szocialista embertípus), akkor nem jönne létre az a bőség, amelyet a kapitalizmus jól vagy rosszabbul működő intézményrendszere a kollektivizmus kezére ad újraosztani. Az elosztó rendszer a termelő rendszer logikáján élősködik, és gyakorlatilag nem hallani azt az egyetlen elvet emellett, amelyet az élősködésre vonatkozóan legalább megtárgyalhatónak gondolhatnánk: hogy az elosztási rendszerrel erősítjük az előállító rendszer hatékonyságát. (Mellesleg, ez az elv és precíz alkalmazása lendítette — idáig — előre a skandináv társadalmakat. Kezd leáldozni neki mindazonáltal.) De ha nem így teszünk (mert nem így teszünk), és nem ezt az elvet állítjuk az individualista-kollektivista vita középpontjába, akkor, könyörgöm, legalább minden lehetséges pillanatban tudatosítsuk — annak jeleként, hogy nem hazudjuk el teljesen az igazságot –, hogy a szociális rendszer, amely keményen újraoszt, a közjót csökkenti amellett, hogy igazságtalan és erkölcstelen az emberek egy részével szemben (akiknek differenciáltan sérti a szabadságát). A korrupcióról pedig még nincs is szó.
Lássuk be: az egyenlőtlenség elleni fő érvcsoport a társadalomban a cseppet sem közgazdaságtani eredetű emberi irigység, egzisztenciális félelem, sérelmi gondolkodás. A közgazdászok pedig nemcsak feltupírozzák ezt társadalmi problémává (persze, nagy kvantumban az is), de emelkedett kontextusba helyezik (ami egyszerű hazugság): már rég nem látják a fától az erdőt, amikor az emelkedettség netovábbjaként (minő elegancia!) az elosztási rendszerhez kötik az erkölcsi típusú érvelést, mit sem adva az „elhanyagolható” előállítási aspektusra. A termelésnek (aka. kizsákmányolók) úgy sincsenek erkölcsi igényeik.
Az egyenlőtlenség baloldali kezelésében ráadásul a bemeneti és a kimeneti oldalt is szeretik „rendbe tenni”: amivel mélyen egyetértek, az egyenlő minőségű oktatáshoz való hozzájutás. De tehetségtelenek, lusták még így is lesznek, és lesznek, akik kevésbé inspiratív családi környezetből jönnek. A baloldal válasza a bemeneti oldalon teljesen szociális egyenlősítés és pozitív diszkrimináció (mint eszmény, mert pénzük szerencsére nincs hozzá: lásd fentebb az előállító rendszer eltérő logikáját). De ez nem elég: még az így manufakturált emberi viszonyokat is tovább masszírozza kimeneti oldalon adózással, propagandával és a lelkifurdalás keltésével az úgymond „szerencsésebb” (pedig sok esetben csak szorgalmasabb stb.) emberekben.
Csoda, hogy a szocialista társadalmak erkölcstelenek és szegények? (A progresszív adózás felváltása egy lelkileg felkészületlen, versenyképtelen társadalomban, mint a magyar, csak rendkívül szigorú korrupcióellenes programmal, és nagyon hatékony — skandináv típusú — modernizáló állam mellett lehetséges — egy idő után. A mai egykulcsos igazságtalan: de nem az egykulcsossága, hanem az állami környezet miatt.)
Forrás:hafr.blog.hu
Tovább a cikkre »