Valaha régen ment egy műsor a Kossuth rádióban, az volt a címe, Csúcsforgalom. Hallgatták is sokan, bár többnyire nem dugóban araszolva, mert az akkori csúcsforgalom kedélyes kis összejövetel volt a mai helyzethez képest. Hogy a téma élénken foglalkoztatta a dolgozó embereket, annak ékes bizonyítéka, hogy komoly sikert aratott egy másik magazin is, ami Mindenki közlekedik néven futott. Ők is fején találták a szeget, tekintve hogy tényleg majdnem mindenki közlekedik, mostanában meg még inkább. Ezért aztán egyáltalán nem mindegy, hogy miként és hogyan. Tömeges elterjedésekor a személyautó pillanatok alatt a szabadság szimbólumává vált, a távolságok lerövidültek, ahogyan szinte minden más is, amint azt Hrabal úr oly fájdalmas-gyönyörűen megfogalmazta a Sörgyári capriccióban. Jelenleg viszont egyre több jel mutat arra, hogy az autók egy része péniszpótlóvá változott, gazdáik az önkiteljesítés rögös útján leblokkoltak a videojátékoknál, az utak pedig pszicho- és szociopaták játszóterévé és egyfajta kalandparkká silányodtak, ahová néha benézünk egy kicsit szórakozni, oszt hadd szaladjon az adrenalin. Az agresszió pedig olyan hétköznapivá lett, mint hajdanán a fasizmus. Nemrég a Cseh Köztársaságban jártam, és az ottani televíziókban felfigyeltem egy kampányfilmre, amiből kiderült, hogy a románokhoz hasonlóan a helyi hatóságok is megelégelték a közúti erőszakot és kemény szankciók bevezetésével igyekeznek felvenni a küzdelmet ellene. A rengetegszer ismételt klipben volt minden, mint a búcsúban, a leszorítástól a 250-es tempón át a baseball-, golf- és hokiütővel eszközölt vitalezárásig, amit csak kamera rögzíthet. Egyből otthon éreztem magam, csak a „szállj ki. köcsög” hiányzott, de az nagyon. Nyilván azért, mert a csehek a köcsögben aludttejet tartanak. De miként fajulhattak el a dolgok idáig, hogy már a közmondásosan nyugis, békésen sörözgető cseheknek is elgurult a gyógyszerük? Ha azt vesszük, hogy a sörözőkben gyönyörűen viselkednek, az utakon meg vaddisznóként, máris megvan a kapcsolat. Az van ugyanis, hogy már náluk is működik a semmire sem jó és sehová sem vezető nulltolerancia, és komló, valamint maláta híján felment a vérnyomásuk. Plusz elvonási tünetek. A másik meg az, hogy nagyon megörültek, hogy a SuperB hűtővize már nem forr fel menetrendszerűen a humpoleci emelkedőn, mint az 1000MB-é, és most szárnyalnak. Mindenesetre az, hogy a saját sávodban próbálnak megelőzni, a nemzeti karakter szerves részévé vált, de az igazi vidámság akkor jön majd el, ha legalizálják a füvet (közel vannak hozzá) és felemelik a sebességhatárt 150-re, úgyis mindenki minimum ennyivel megy (ehhez is). A sörrel persze jobban járna mindenki, hiszen a baleseteknek, akárcsak nálunk, csupán húsz százalékát okozzák ittas vezetők, így aztán bizonyos logika mentén inkább a nyolcvan százaléknak kellene adni egy korsóval, legalább megnyugodnának. Amire nálunk is igen nagy szükség lenne. Mert ami itt megy, az egyszerűen elképesztő, rosszabb, mint a Balkán, annak ott legalább van valami bája, ahogy a rendszertelenségben felcsillanó rend valahogy mindig elintézi a dolgokat. A magyarországi közlekedés viszont olyan, mint egy túlélőtábor, a morál már régóta ismeretlen fogalom, felváltotta az az elv, mely szerint az erősebb kutya létesíthet szexuális kapcsolatot, ugyanakkor a jogosítványt szerzett állampolgárok jelentős része mentálisan alkalmatlan még egy kecske vezetésére is, intelligenciaszintje pedig egyenesen elborzasztó. Mindannyian ismerjük az archetípusokat, a csak bosszantókat és a potenciális gyilkosokat. Az előbbi csoportba tartozik az az embertársunk, aki vesz egy nagy levegőt és kikanyarodik elénk egy mellékútról tízzel, miközben mi kilencvennel repesztünk. Senki nem tudja, hogy mi játszódhat le az agyában a döntés meghozatalakor, hiszen mögöttünk üres a látóhatár, sehol egy jármű. A folytatásban általában két séma érvényesül, az A verzióban a delikvens mintegy húsz méter megtétele után lekanyarodik egy másik mellékútra, a B-ben még hosszan halad előttünk, nagyjából ötvennel. A miértre nincs válasz. Szintén az első halmaz szereplője az a kolléga, aki képtelen felfogni, hogy Magyarországon a jobbra tarts van érvényben. Ez különösen azóta szembetűnő, mióta az M7-es autópályán a Budapest felé vezető oldalon Székesfehérvártól három sávban lehet közlekedni. Illetve lehetne, ha ki lehetne robbantani a középső sávból a százzal haladókat. De nem lehet, valószínűleg villamosnak képzelik magukat és kizárólag kötött pályán képesek közlekedni. Ilyenkor csupán egy megoldás lehetséges, mivel kultúrember jobbról nem előz, százharminccal kimegyünk a belső sávba, ahol hamarosan tuti megérkezik egy, a második halmazba tartozó polgártárs nagyjából száznyolcvannal, és eltorzult arccal üvölt úgy tíz centire a csomagtartónktól. Magunk higgadtan befejezzük az előzést, oktató jelleggel a legkülső sávba húzódunk, de érezzük közben, hogy nem jártunk sikerrel. Mindkét csoport képviselője így marad az idők végezetéig. Néhány év elteltével az illetékeseknek is feltűnhetett, hogy valami nincs rendben, mert most már feliratok biztatnak mindenkit, hogy húzzon már jobbra, az analfabéták kedvéért ábra is mutatja, hogy mi lenne a jó, de minden hiába. Nem értik azt sem. A második halmaz tagjai viszont még veszélyesek is. Jellegzetes és mindenki által jól ismert képviselőjük hófehér BMW X5-öt választott, esetleg hatost, és sajnos a vásárlását nem kötötték alapos pszichiátriai vizsgálathoz, pedig kötelezővé kellene tenni, miként a jogosítványhoz is. Azért megfogja a pénzt ő is, nem pazarol, ennek bizonysága a szlovák rendszám és a rokimatrica, mert azért parkolni is kell néha, még ha az ember a legegyenlőbb is az állatok között. Láthatóan fogalma sincs arról, hogy amit csinál, az tulajdonképpen gyilkossági kísérlet, esetleg terrorizmus. Merthogy, ha egyszer nem sikerül mondjuk a sorelőzése, az addig magánügy, ha mindenki kap az agyvelejéből a szélvédőjére, de másokat is magával ránt a másvilágra. Az említett autókon jól láthatóan nem szériatartozék az irányjelző, viszont alighanem szerződést kell aláírni a követési távolság konzekvens be nem tartásáról. Ezekre semmiféle büntetési tétel nem vonatkozik, olyan ez, mint a fociban, amikor valaki eltöri a másik lábát, amiért normális esetben börtön jár, ott viszont három meccses eltiltás, miközben ökörségek garmadáját kell betartani ahhoz, hogy ne kerüljön a vártnál sokkal többe egy kis túraautózás. Itt van mindjárt ez az ötven lakott településen belül, még akkor is, ha a hely vagy tíz kilométer hosszú és nagy része inkább bozótos, mint lakott. Briliáns ötletnek tűnt, csak éppen nem életszerű, inkább kimondottan életellenes, amint hármasban adunk még egy adagot az ózonlyuknak. Aztán például a 71-es úton száz méterenként kell fékezgetni a teljesen idióta 50-es, 70-es, 30-as (!) táblák miatt. Nyáron, amikor a szénrészeg turista gumimatraccal a fején billeg ide-oda, hogy ne essen el egy éppen az ízületeinek hadat üzenő betonon futóban, még csak-csak érthető, de novemberben, amikor a nagy pénzekből tanulmányozó és konferenciázó turizmóemberek szerint dübörög a szezon megnyújtása, ellenben a Balaton környéke pont olyan, mint ha az imént hagytak volna fel a ciánozással, semmi másra nem jó, mint hogy felszaladjon a vérnyomás a kritikus szintre. Ponyvát a tábláknak, aztán nyáron majd tessenek levenni. Nem nagy meló, és az ember nem érzi azt, hogy már megint őt veszik le az árokpartról, ahol meg egyébként otthagyták. Az meg, hogy ne lehessen meginni két pohár bort egy borvidéken, miközben a józan gazdag gyilkosok a hátsó ülésen nézelődő gyerekeinkre utaznak, egyszerűen nonszensz.
Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »
