Francis Fukuyama, a japán származású amerikai stratégiai elemző egyszer már megjósolta a világvégét, pontosabban csupán annak a világnak a végét, amelyben eddig nem a liberális demokrácia uralkodott.
Az 1989-ben megjelent híres könyvében azt írta, hogy a kommunizmus és a szovjet birodalom összeomlásával az emberiség belép az örök béke és jólét korszakába, ahová a liberális demokrácia világrendje vezeti be. Mostani budapesti előadásában, illetve itt adott interjúiban továbbra is a liberális demokráciát tartja az egyetlen hosszú távon sikeres modellnek, tehát továbbra is fenntartja 1989-es elképzeléseit. Érdemes kicsit eltöprengeni az általa felvetett kérdésekről. Talán először azt kellene rögzíteni, hogy a probléma sokkal mélyebb, mert a „demokrácia” minden jelző nélkül használt fogalma is önellentmondás.
Arra az axiómára épül ugyanis, amely szerint a többségnek értelemszerűen mindig igaza van, vagy legalábbis nagyobb valószínűséggel van igaza, mint a kisebbségnek. De könnyű belátni, hogy az igazság tökéletesen független attól, hogy mennyi ember és mit gondol róla. A történelem rengeteg példával szolgál arra, hogy évszázadokig vagy akár évezredekig az abszolút döntő többség által vallott „igazságok” megmosolyogtató tévedések voltak csupán. A másik súlyos probléma, hogy a demokrácia nemcsak hogy nem zárja ki, de egyenesen ösztönöz is arra, hogy a pártok az emberek világértelmezési logikáját befolyásolják. Méghozzá bármilyen eszközzel és módon. És innentől kezdve akár az is bekövetkezhet, hogy a választók kegyeiért versengő pártok között zajló „demokratikus” vetélkedés valójában csupán a különböző manipulációs technikák harcát jelenti, amelyek mögött oligarchikus „politikaipari” nagyvállalatok konkurenciacsatája megy végbe.
Fukuyama a „liberális” demokrácia melletti „kiállásával” viszonylag nyíltan be is vallja, hogy ezek közül az oligarchikus csoportok közül csak az az „igazi”, amelyet ő képvisel. Ezzel pedig éppen ő adja evidens cáfolatát annak, hogy létezik bármilyen (pláne „liberális”) demokrácia. Pedig ma már látjuk, az egész nyugatias modernitás (vagyis „demokrácia és piacgazdaság”) jelent zsákutcát az emberi lét számára, mert a transzcendens szervezőelvek („Isten”) helyére az anyagi világban megszerezhető hasznot, a „profit Istent” helyezte. Ha ez a jövőben is így marad, akkor az valóban a történelem végéhez vezet majd, de egészen más értelemben, mint ahogy ma Fukuyama hirdeti.
Aki, mint Fukuyama, abból indul ki, hogy a nyugatias modernitás létszerveződési módja, illetve annak politikai és gazdasági megjelenési formája, a liberális demokrácia és a szabad piac eleve elrendelt módon jó, sőt a történelmi abszolút jó egyetlen lehetséges megnyilvánulása, azzal nincs miről vitatkozni. A nyugatias modernitás létszerveződési módjában Fukuyama állításával szemben például nincs és nem is lehet olyan, hogy gazdasági stabilitás. És azért nem, mert ez a tőkelogikára épülő szerveződési mód csak úgy tudja kimutatni a legvégső talapzatát jelentő profitot, hogy kifosztja az emberi lét külső természetét, földet, vizet, levegőt – ez az ökológiai válság – és a belső természetét, vagyis lelki, erkölcsi, szellemi szerkezeteit.
A profitként kimutatott „pozitív” értéktömeg mögött (alatt, felett) egyre növekvő létdeficitek képződnek, és ezek egy idő után kikerülhetetlenül mindent romba döntenek. Ráadásul mindez egy rejtett globális hatalmi hierarchiába szerveződik, ahol a planetáris „csúcsragadozóként” működő amerikai birodalom kereskedelmi, pénz- és médiafegyverekkel kényszerítheti riválisait (Európát, Oroszországot és Kínát) arra, hogy betagozódjanak ebbe a globális „táplálékláncba”.
A napjainkban kirobbanni látszó globális háború arra utal, hogy ezek a versenytársak megpróbálnak ellenállni a birodalmi nyomásnak. De egyelőre senki sem képes a „birodalomhoz” képest alternatív létszerveződési módot megfogalmazni, és pláne sikeresen üzemeltetni. A helyzet azért veszélyes, mert a birodalom egyre kevésbé tudja globális uralmát fenntartani, így egyre frusztráltabb, következésképpen egyre rosszabb döntéseket hoz, amitől még tovább romlik világuralmának kimeneti teljesítménye, és ez öngerjesztő örvénylésként permanens háborúba taszíthatja a világot.
Különös, hogy Fukuyama birodalmi stratégiai elemzőként semmit nem észlel vagy nem tud, mer, akar érzékelni mindebből. Az egyre növekvő anarchia, sőt káosz megrendítő módon jelzi azt, amit persze régen sejtünk, hogy Európa uralmi elitjei tökéletesen alkalmatlanok a földrészünk előtt álló roppant erejű kihívásoknak még az értelmezésére is, nemhogy azok megoldására. Mindez részben tudatlanságra, részben pedig cinikus-gátlástalan megalkuvásra vezethető vissza, tehát ezek az uralmi elitek mind a tudásnak, mind a bátorságnak, mind a becsületnek híján vannak. Mégsem tehetünk egyebet, reménykednünk kell abban, hogy Európa népei lassan felébrednek, és ennek szerencsére valóban vannak jelei, de ez az ébredés igen keserű lesz. Leginkább arra kell ráébrednie az európai fehér embernek, hogyha annak a legelemibb feladatának sem képes eleget tenni, hogy világra hozza és testi-lelki egészségben felnevelje az őt majd időben követő nemzedéket, akkor mindennek vége. Mert ezzel lényegében azt vallja be, hogy az elődei által megteremtett világ hedonista felélésén túl már nem tud, nem is nagyon akar más létprogramot kitalálni önmagának.
Ez pedig valóban a történelme a végét jelentheti.
Forrás:flagmagazin.hu
Tovább a cikkre »
