Bár mostanában szinte divat temetni Amerikát, és egyeduralma valóban megkopni látszik, még korántsem érdemes leírni a világgazdaság vezető nagyhatalmát. Számtalan elemzés jelent már meg arról, hogy miért és mikor lesz vége az Egyesült Államok hegemóniájának, és sokan szurkolnak is érte. Reményeiket azonban csak első látásra támasztja alá egy friss elemzés, amely a világgazdasági erősorrend döbbenetes átrendezéséről számol be. Eszerint az utóbbi évtizedek legnagyobb nyertese Kína, legnagyobb vesztese Japán, és az USA világgazdasági részesedése is 30 százalék közeléből 23 százalékra csúszott vissza.
A puszta GDP-adatok tehát többé-kevésbé igazolják Amerika visszaszorulását, ám amikor egy világhatalomról beszélünk, jóval többről van szó, mint a gazdasági erősorrendben elfoglalt helyéről. Washington ugyanis olyan, több lábon nyugvó rendszert épített föl a második világháború óta, amelyben szinte minden körülmények között érvényesíteni tudja érdekeit. Jó példája ennek az USA és az Európai Unió között – javarészt a színfalak mögött zajló – szabad kereskedelmi tárgyalás, amely ellen már százezrek tüntettek Brüsszelben és Európa számos nagyvárosában is. Az amerikai multik érdekeit képviselő washingtoni vezetés ugyanis a kiszivárgott hírek szerint igen hatékonyan működik, szemben az uniós tárgyalóküldöttséggel.
Persze az amerikai hatalom megtartására irányuló diplomáciai törekvések mit sem érnének, ha Washington nem költené költségvetése mintegy öt százalékát katonai kiadásokra, és nem állna mögötte a világ legnagyobb hadereje, amelyet mindig ott vet be, ahol érdekei megkövetelik.
S úgy tűnik, a világnak erre szüksége van: erről értekezett Charles P. Kindleberger gazdaságtörténész egyik munkájában, ahol az 1929–1939 közötti időszakot vizsgálta. Az 1973-ban született műben a szerző törvényszerűnek tartotta egy világhatalom felemelkedését, és attól tartott, hogy Amerika a jövőben már nem tudja, vagy nem akarja betölteni ezt a vezető szerepet. Az idő azonban rácáfolt nézeteire, hiszen Japán, majd Európa kihívását is vissza tudta verni az Egyesült Államok, s a 2007–2008-as pénzügyi válságból is ő jött ki a legjobban. Ez utóbbi pedig annak volt köszönhető, hogy az Európai Unióban követett megszorító politika helyett a veszteségeket gyorsan leíró, és azon túllépő laza gazdaságpolitikával viszonylag gyorsan sikerült talpra állítani az amerikai gazdaságot. Ebben persze segítségére volt, hogy a dollár már évtizedek óta tölti be a legfontosabb világpénz szerepét, így az amerikai jegybank bármely döntése ezermilliárd dollárok sorsát határozza meg a világban.
De a jövőben ennél is többre lesz szükség, ha Amerika azt akarja, hogy hegemóniája – Ázsia és különösen Kína fölemelkedése ellenére – megmaradjon. Szakértők szerint eljött az ideje annak, hogy az USA ne csupán önös érdekeit nézze az alakuló új világgazdasági rendben. Különösen nagy az Egyesült Államok felelőssége a jelenlegi helyzetben, amikor sokan a migránsválság kapcsán már a harmadik világháború kitörésének rémét látják. Egyes elméletek szerint azzal, hogy 2011-től az iszlámtól teljesen idegen amerikai típusú demokráciát igyekezett ráerőltetni Észak-Afrikára, egyben kódolta a migránsáradat elindulását az amúgy is meggyöngült Európa felé. Amelynek nem tesz jót a németeket visszavető, és ugyancsak az amerikaiak által indított Volkswagen-botrány sem.
A mai világban nagyobb szükség lenne arra, hogy az Obama-adminisztráció a világ valóban felelős vezetőjeként – az igazi közös érdekek mentén – működjön együtt az unióval és Ázsia vezető erejével, Kínával. A kérdés már csak az, hogy ezt Amerikában is így látják-e?
Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Nemzetben is megjelent. A megjelenés időpontja: 2015. 10. 12.
Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »
