Az alábbi írás szerzője „Ferenc, de nevet változtatok”. Műve nálam landolt, és engedélyével most vendégblogként közre adom. Mert jó. Íme:
Tegnap – hűen a már régen kialakult önsanyargató gyakorlatomhoz – Olgát néztem az ATV-n…igen, az” egyenes beszédet”…; nem, nem vagyok bolsevik, sem liberális (bármit is jelentsen), de még csak nyugdíjas sem…; hanem polgári indíttatású budapesti értelmiségi. És mégis…ezt tettem és bevallom (barátaim tudják, de most tudja meg az egész világ) ezt teszem már régóta. Tudom, jóérzésű írástudó polgár ezen a ponton méltatlankodva felhagy ezen furcsa hangvételű önvallomás olvasásával, de bízva abban, hogy akad olyan, aki folytatja, én is folytatom…
Ha már őszinteségi rohamomban vallomástételre ragadtatom magam, üsse kő, elárulom azt is, hogy én mindezidáig (azaz tegnap este kb. 20:00 óráig) nem utáltam, nem gyűlöltem, nem vetettem meg Gyurcsányt. Mérsékelt, tárgyilagosságra hajlamos gondolkodóként tehetséges bohócnak, gátlástalan, ugyanakkor kreatív, nagy munkabírású politikusnak tartottam…aktuális idegállapotától függően „Feri Bohócnak”, vagy éppen „idióta f**nak” aposztrofáltam őt hétköznapi diskurzusaim során. De, hangsúlyozom, nem gyűlöltem, nem utáltam, nem vetettem meg őt.
Mára azonban minden megváltozott, eddig soha nem gyűlöltem (nem vagyok az a típus), most azonban gyűlölök…szívből, zsigerből, gyomorból !!!
Íme az eredményes „gyűlöletkampány” receptje:
Végy egy….(nem találtam hirtelen megfelelő jelzőt, aztán rájöttem, maga Gyurcsány a jelző)….szóval, végy egy Gyurcsányt. Egy Gyurcsányt, aki a magyar nemzet, a keresztény Európa, hovatovább, a civilizált nyugati világ sorsfordító történelmi pillanatában fogja magát és „felhurcibál” az ’52-ben kommunisták által becsületese emberektől elrabolt szemlőhegyi utcai villájába valamelyik pályaudvarról (de az is lehet, hogy direkt e célból előre megrendelt fizetett statiszták a kairói nemzeti színház társulatának művészi kötelékéből) néhány szerecsent, a poén kedvéért gyermekestül, sőt, a kötelező csecsemő sem maradt el. Ha csak ennyi történt volna, ez az írás nem született volna meg. De a sztori itt sajnos nem ér véget…Gyurcsány megetette, megitatta őket, a családfőt unalmas percében a HVG hasábjaival is megkínálta (biztos épp nem volt otthon Hócipő). De ez még nem minden. A „Szemlőhegyi Raoul Wallenberg” meginvitálta a villába a sajtót, kamerástul, mindenestül.
Mindezek után bemászott, bekúszott…nem…beFOLYT (mint a fos) az ATV-be, Kálmán Olga színe elé; és ők ketten csevegtek, sóhajtozva lamentáltak (hozzáteszem Kálmán azért blazírt, fegyelmezett pofával). A kellemes kis esti tereferét – illusztrálandó „Ferenc Apa” cselekedeteit s szent gondolatait – mozgóképpel is színesítették. Ekkor a következő hollywoodi mázzal vastagon bevont groteszk tündérmese rémképei tűntek fel: …„Szent Gyurcsány, a Segítő Civil” gondterhelt, de megértő orcával figyeli a szerecsen családfőt alakító „kairói teátrista” előadását a fasiszta, nacionalista, szélsőséges, irredenta, fasisztoid, rasszista, stb. Magyarországon őt és családját ért durva támadásokról…a Szent megrendült arccal bólogat, mellettük, körülöttük szerecsen gyermekek csendben, naiv rácsodálkozással szemlélik a nyugati civilizáció számukra oly távolinak tűnő, s most mégis közelbe került csodavilágát. A könnyeivel küszködő kameraman pedig ebben a drámai pillanatban beteljesíti a szürreális látomást: nagy totált látunk, amelyben a „Szent” és a „szerecsen”, valamint gyermekei mellett ezüstös fényű glóriával feltűnik „Szentné Dobrev Klára”…a nej…de ne hidd nyájas olvasó, hogy itt vége, NINCS vége…a háttérben felbukkanó, átszellemült tekintettel a szörnyű múlt és a reményteli jövő felé révedő D. Klára (rendezői) bal kebelén egy szerecsen csecsemőt ringat békés – német jólétről szőtt – álomba. (Talán meg is szoptatta, nem tudom…)
Ezt láttam. Soha nem felejtem el, ezt nem lehet, nem szabad elfelejteni. Végignéztem, de nem bántam meg. Közben szörnyű „deja vu-m” volt…hasonlót utoljára akkor éreztem, amikor valami perverz indíttatástól vezérelve (évekkel ezelőtt) „mónikasót”, valóvilágot”, „kereskedelmi tehetségkutatót” néztem, és most újra rámtört az érzés…féltem, majd egyre dühösebb lettem, a fejem egyre vörösödött…aztán zöldült, s abban a pillanatban, amikor megpillantottam ezt a „posztkommunista szürreális betlehemes játékot” ferenccel, klárával, a kisded szerecsennel…nos akkor hánytam. Őrjöngve okádtam…szakadatlan okádtam, de nem távoztam a nappaliból a mosdó felé, …maradtam. Maradtam és jól tettem, mert a Jóisten megkönyörült rajtunk, bűnös ATV-nézőkön !!! A Mindenható elküldte hozzánk Szent Angyalát. Ezúttal – igazodva a helyzethez és az alanyhoz – milliárdnyi teremtményei közül a legalkalmasabb állat képében jelent meg a Földön (közelebbről a festői Kőbányán található ATV stúdióban) Gábriel Arkangyal…légy képében…; És megmentve minden jóérzésű polgár lelki üdvét, rászállt a kakalégy Gyurcsányra…reászállott, mint a kies magyar rónaságon vígan kérődző szarvasmarha által hátrahagyott gőzölgő lepényre a zöldeskék legyecske. Rászállt tehát, mint a szarra… és ízlett neki, mert maradt, nem tágított, újra meg újra zümmögve visszaszállt, szívókájával jóízűen tapogatta Gyurcsány fejét, „arcát”, orrlikába is ellátogatott…Végül elszállt, de emlékezetünkben megmarad, örökké…és mindig emlékezni fogunk, ha szart látunk: hogyan röppent alá 2015. szeptember 3-án este egy icipici légy az égből…
Ma már jól vagyok, újra van hitem, s reményem…köszönöm hát, te légy !!!
Isten óvja a Hazát !
P.S.: Külön gratulálok Kálmán „Vasgyomor” Olgának, …aki nem hányt !!!
Forrás:badog.blogstar.hu
Tovább a cikkre »
