Tanúságtevők és fehér kovászok – A pálos rend története a Kádár-rendszer évtizedeiben címmel tart előadást a budapesti Láng Művelődési Központban november 26-án, csütörtökön 18 órai kezdettel Légrádi Attila katolikus teológus, a téma szakértője.
A pálos rend csupán 1934 májusában települt vissza Magyarországra, mintegy 150 évvel azután, hogy II. József feloszlatta az általa haszontalannak vélt, tanítással vagy betegápolással nem foglalkozó szerzetesrendeket Magyarország területén (a pálosoknak 1786-ban kellett elhagyniuk az országot). A visszatérés után a Magyar Pálos Rend dinamikus fejlődésnek indult.
Ezt a kibontakozást törte meg a szerzetesrendek feloszlatása 1950-ben. A rend életében a következő megrázkódatás a Grősz-per volt 1951-ben, a kalocsai érsek nevét viselő ügy során Vezér György Ferencet halálra, rendtársait pedig összesen közel 150 év börtönbüntetésre ítélték.
A megtört és megfélemlített pálos szerzetesek közül ketten, Bolváry László Pál és Arató László Botond 1952-től 1963-ig titokban népszerűsítették a pálos hivatást. Az elköteleződni vágyó fiataloknak illegális lelkigyakorlatokat, beöltözéseket, noviciátusokat, fogadalomtételeket tartottak, belőlük alakult ki a klandesztin (titkos) pálosok közössége.
A „Fekete hollók” fedőnevű ügyben az állambiztonság Pál és Botond atyát is letartóztatta, a „katakomba” Pálos Rendben betöltött szerepüket feltárta, de a klandesztin pálosok közösségét már nem tudta felszámolni.
A Kádár-rendszer évtizedeiben az 1960-as évek eleje után már nem léptek be új tagok a rendbe. Az 1989-es rendszerváltást megélő idős pálos szerzetesek mellett kilenc klandesztin pálos szerzetes is a rend kötelékén belül folytatta életét. Ezáltal pótolhatatlan szerepet töltöttek be a Magyar Pálos Rend újraindulásában.
Légrádi Attila katolikus teológusi végzettséget is szerzett, de főállásban állatorvosként tevékenykedik; emellett elkötelezetten kutatta, kutatja a Magyar Pálos Rend újkori történetét. Teológiai diplomamunkáját a pálos rend második világháború utáni sorsáról írta, amelynek kibővített változata önálló kötetben is megjelent.
Kutatásai középpontjában a szerzetesrend illegalitásban töltött évei, a titokban működő pálos közösségek és azok túlélési stratégiái állnak. Munkássága révén eddig feltáratlan források és visszaemlékezések alapján rajzolja meg a rend Kádár-korszakbeli történetét. Eredményeivel hozzájárul a magyar egyháztörténet-írás e kevéssé ismert fejezetének megértéséhez.
Forrás és illusztráció: Magyar Pálos Rend
Fotó: Matiné
Magyar Kurír
Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »


