A magyar katolikus püspökök római ad limina látogatásának egyik kiemelkedő eseményeként XIV. Leó pápa november 5-én, csütörtökön délelőtt fogadta a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) tagjait. A találkozón többek között az Egyház társadalmi szerepéről, a fiatalok megszólításáról és a magyar katolikus közösség küldetéséről is szó esett.
A Szentatyával való találkozás tapasztalatairól Székely János szombathelyi megyéspüspök, az MKPK elnöke számolt be a Magyar Kurírnak.
A főpásztor örömteli és tartalmas találkozásként értékelte az audienciát, kiemelve XIV. Leó pápa személyes jelenlétének és hozzáállásának meghatározó benyomását. Mint fogalmazott, „azt éltük át, hogy bölcs, odafigyel, békességet sugároz az egyházban, felénk is”.
A beszélgetés során szóba került a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia nemrég megjelent, társadalmi kérdésekkel foglalkozó körlevele is.
Leó pápa hangsúlyozta, hogy
az Egyháznak nem csupán a lelki élet területén van feladata, hanem a társadalomban is jelen kell lennie.
A keresztény értékek képviselete ugyanis a közjót szolgálja, ezért az Egyháznak hallatnia kell a hangját az olyan fontos kérdésekben, mint a család vagy a társadalmi igazságosság. Külön hangsúlyt kapott az emberi élet szentsége, annak fogantatástól a természetes halálig tartó védelme.
A püspökök a fiatal generáció helyzetéről, valamint a digitális világ jelentette kihívásokról is egyeztettek. A Szentatya fontosnak nevezte, hogy az Egyház élő közösségeket és valódi személyes találkozásokat teremtsen.
Arra kérte a magyar főpásztorokat, hogy
legyenek nyitottak a fiatalok hiteles keresésére, és mutassanak számukra valódi alternatívát a virtuális világgal szemben, illetve amellett.
Az audiencián a katolikus egyetem ügye is előkerült. Székely János örömtelinek nevezte, hogy az intézmény a pápa szívügye is, és a Szentszék lehetőségeihez mérten segítséget kíván nyújtani. Leó pápa emellett arra is felhívta a püspökök figyelmét, hogy legyenek közel papjaikhoz, hallgassák meg és bátorítsák őket.
A találkozó során a magyar történelem és az Egyház nemzeti vonatkozású küldetése is hangsúlyt kapott.
XIV. Leó megemlékezett
az 1956-os forradalomról, felidézve XII. Piusz pápa akkori megnyilatkozásait, amelyekben elődje együttérzését és szeretetét fejezte ki a magyar nép iránt.
A Szentatya Szent Imre ünnepéről is szólt, és elismerését fejezte ki a magyar katolikus közösség munkájáért. Megköszönte többek között az egyházi karitatív tevékenységet, az egyházi iskolák misszióját, a romák érdekében tett erőfeszítéseket, valamint az Ukrajnából érkező menekült családok megsegítését.
Fotó: Vatican Media
A magyar püspökök ajándékokkal is készültek a Szentatyának: a Vatikáni Kertekben megáldották a Magyarok Nagyasszonya-mozaikot, amely a Pápai Magyar Intézet egykori mozaikjának másolata, emellett a Szent István-bazilikában található Szent István-szobor kicsinyített mását és egy Mindszenty bíborost ábrázoló képet is átadtak.
A főpásztorok egyúttal kifejezték reményüket Mindszenty József boldoggá avatásával kapcsolatban, hangsúlyozva, hogy szeretnék, ha a néhai esztergomi érsek hatalmas tanúságtétele hivatalos elismerést is kapna.
Székely János a találkozót összességében megerősítő és reményt adó eseményként értékelte.
„Tápláló és reményteli, bátorító találkozás volt mindannyiunk számára. Úgyhogy hálás szívvel és reménnyel telve indulunk tovább”
– fogalmazott.
A XIV. Leó pápával való találkozóról és a magyar püspökök római ad limina látogatásáról szóló teljes beszámoló a Magyar Kurír oldalán ITT olvasható.
BN/Felvidék.ma/Magyar Kurír
Forrás:felvidek.ma
Tovább a cikkre »


