Bereczky Áront nevezték ki a HUN-REN Magyar Kutatási Hálózat vezérigazgatói posztjára. A korábbi vezérigazgató, Jakab Roland október 21-én távozott a hálózat éléről.
Berecky Áron vezérigazgatói köszöntőjében azt írta: a hálózat szakmai hitelessége és nemzetközi elismertsége az elmúlt évek szervezeti változásai és bizonytalanságai ellenére is megmaradt, ami az ott dolgozó kutatók szakmai kiválóságának, elkötelezettségének és emberi helytállásának köszönhető. A kutatóhelyek közötti együttműködés erősítését, valamint a központi szervezet és a kutatóhelyek közötti folyamatos párbeszéd kialakítását tartja az egyik legfontosabb feladatának, a törvénymódosításoktól pedig kiszámíthatóbb működési feltételeket remél, de hangsúlyozza, hogy a sikerhez a szervezeti és jogszabályi változások mellett a közösség együttműködésére is szükség van. Rövid távon a mindennapi működés javítását, a folyamatok egyszerűsítését és a kutatók munkakörülményeinek fejlesztését ígéri.
Bereczky Áron az NKFIH Kutatói Kiválósági Főosztály főosztályvezetője volt, és a Budapesti Metropolitan Egyetem tudományos és innovációs rektorhelyettese – számolt be róla a Telex.
A Tudományos és Technológiai Minisztérium még nyáron jelezte, hogy ősszel lecserélik a kutatási hálózat teljes vezetését. Horváth Péter innovációs államtitkár azt mondta: megszakadt a kommunikáció a hálózat és a vezetőség között, amire megoldást kell találni. Nem volt nehéz kitalálni, hogy milyen megoldásra gondolnak, Tanács Zoltán miniszter ugyanis korábban már javasolta a korábbi elnöknek, hogy mondjon le. A két vezető megbízatása október 21-én szűnt meg, az elnök helyét Stipsicz András, a HUN-REN Rényi Alfréd Matematikai Kutatóintézet eddigi főigazgatója vette át ideiglenesen, október 22-i hatállyal.
Forrás:infostart.hu
Tovább a cikkre »


