Komoly változások: eltűnt két igazgatóság az NMHH-nál

Komoly változások: eltűnt két igazgatóság az NMHH-nál

Megszűnt két igazgatóság a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóságnál (NMHH), és munkába állt a két új elnökhelyettes – közölte a hatóság hétfőn az MTI-vel.

Azt írták, hogy november elsejével megszüntették az elemzési, valamint a Médiapiaci Együttműködési és Kutatási Igazgatóságot.

Az ott dolgozók, valamint további egy igazgató szerződésének felbontásával 15 fővel csökkent a hatóság 766 fős létszáma; a döntés eredményeként az NMHH éves szinten több mint 270 millió forintot takarít meg – tájékoztattak.

Hírdetés

Úgy folytatták, hogy két új elnökhelyettes kezdi meg munkáját a szervezetnél: Derzsényi Éva digitális és platformszabályozási, valamint Vári Péter hírközlési és infrastrukturális elnökhelyettes.

Polyák Gábor, az NMHH elnöke a közlemény szerint a döntések kapcsán elmondta, megkezdődött a hatóság kapacitásfelmérése, amelyre a szakmai programjában ígéretet tett.

„A két érintett igazgatóságról az előzetes vizsgálatok megállapították, hogy a pár éve létrehozott szervezeti egységek nem láttak el olyan új feladatokat, amelyeket a már meglévő osztályok ne végeztek volna el. A párhuzamosságok mielőbbi megszüntetése és a hatékony közpénzfelhasználás miatt döntöttünk úgy, hogy ezekre az igazgatóságokra a jövőben nincs szükség. Emellett a korábban hatályos szervezeti és működési szabályzat egyetlen szervezeti egységet sem rendelt elnökhelyettesi irányítás alá, miközben az elnökhelyettes az elnök általános helyettese. Emiatt ez a két pozíció volt a szervezet legnagyobb kihasználatlan vezetési tartaléka. Ezen fogunk most változtatni” – idézte a közlemény Polyák Gábort.


Forrás:infostart.hu
Tovább a cikkre »