Kormányzati jóváhagyás kellett minden 300 millió forint feletti taoprogramra – olvasható a kormany.hu oldalon.
A kormány által közzétettek szerint a sporttaorendszer kívülről egyszerűnek tűnhet: egy sportszervezet fejlesztési programot készít, támogatást kér, majd egy vállalkozás társaságiadó-kedvezmény mellett finanszírozza azt. A jogszabályok mögé nézve azonban ennél jóval összetettebb volt a döntési rendszer: nem ugyanaz a szerv hagyta jóvá egy vidéki sportegyesület néhány 10 millió forintos utánpótlásprogramját, egy országos sportági szakszövetség programját vagy egy több százmilliós sportakadémiai fejlesztést. Sőt, egy bizonyos összeghatár felett adott esetben maga a kormány is részt vett az eljárásban – derül ki az anyagból.
Tizenegy év alatt 1408 milliárd forintnyi támogatási igazolást adtak ki a sport-tao rendszerében; a támogatási forma azonban több tekintetben nem váltotta be a hozzá fűzött várakozásokat: a társadalmi megtérülése pedig nem állt arányban a ráfordított közpénz mértékével. Ezért a kormány úgy döntött, 2027-től megszünteti a sport-tao rendszerét, helyette közvetlen költségvetési támogatást juttat a sportszervezeteknek – áll az összegzésben.
A taotörvény szerint hat látványcsapatsportág esetében lehetett sportfejlesztési programot benyújtani: labdarúgásban, kézilabdában, kosárlabdában, vízilabdában, jégkorongban és röplabdában. A támogatásra többféle szervezet is jogosult volt: országos sportági szakszövetség, szakszövetség tagjaként működő amatőr sportszervezet, hivatásos sportszervezet, látvány-csapatsport fejlesztése érdekében létrejött alapítvány, valamint a taotörvényben meghatározott sportköztestület. A szervezetek által benyújtott sportfejlesztési programok határozták meg az igényelt tao-támogatás célját és keretét, azonban nem volt egyetlen központi „taohatóság”, amely minden program sorsáról döntött volna. Az amatőr és hivatásos sportszervezetek, illetve a látvány-csapatsport fejlesztésére létrehozott alapítványok esetében az adott sportág országos szakszövetsége járt el. A sportakadémiák, a szakszövetségek és a sport stratégiai fejlesztését szolgáló szervezetek esetében pedig a sportért felelős miniszter volt a jóváhagyó – olvasható a Kormány.hu oldalon.
Az ingatlanfejlesztéseknél a kérelmezőnek vállalnia kellett, hogy nyílt pályázatot ír ki annak megvalósítására, 300 millió forint feletti ingatlanprojekteknél pedig figyelembe kellett venni a térségben már meglévő sportlétesítmények piaci helyzetét is. Minden 300 millió forint feletti program esetén szükség volt a sportért és az adópolitikáért felelős miniszter véleményére is a szakági szövetségek döntése előtt. Ha nem volt egyetértés a két miniszter között, a kormány közösen döntött a program jóváhagyásáról, a jóváhagyott sportfejlesztési program azonban önmagában még nem jelentett megkapott pénzt. A sportfejlesztési program elfogadásával ugyanis csak megnyílt a keret a támogatások gyűjtésére. A program jóváhagyása után lehetett támogatót állítani a program mögé, akitől támogatási igazolást kellett kérni, rögzítve a konkrét anyagi támogatást. Ehhez a kedvezményezettnek többek között nyilatkoznia kellett az önrészről, a támogató köztartozás-mentességéről, és arról, hogy a támogató legalább az igazolásban szereplő összeget a rendelkezésére bocsátja – részletezte az írás.
Így például egy 500 millió forintos, jóváhagyott sportfejlesztési program nem jelentett 500 millió forint ténylegesen megszerzett támogatást, ha nem volt mögötte támogató. A jóváhagyott programot a szervezeteknek közzé is kellett tenniük a honlapjukon, benne szerepeltetve annak költségtervét és a jóváhagyott támogatás összegét.
A kormány szerint ezzel rekonstruálható minden egyes konkrét tao-projekt útja: a jóváhagyó határozat, a sportfejlesztési program, a költségterv és a kiállított támogatási igazolások is egymással összevethetők.
A Kormány.hu/sporttao oldalon található anyag három konkrét ügyben mutatja be a rendszer működését: a Nyíregyházi Kosárlabda Klub, a Pilisi Labdarúgó Klub és a Debreceni Egyetem Atlétikai Club jégkorong-akadémiája is a támogatottak között volt.
Forrás:infostart.hu
Tovább a cikkre »


