Vitézy Dávid: az állami Magyar Közút a koncessziós ár feléért végezné az autópálya-üzemeltetést

Vitézy Dávid: az állami Magyar Közút a koncessziós ár feléért végezné az autópálya-üzemeltetést

Az állami tulajdonú Magyar Közút az elvégzett becslés alapján az üzemeltetést 53 százalékkal, a nagy karbantartásokat pedig 61 százalékkal olcsóbban tudná ellátni annál, mint amennyiért a koncessziós szerződés alapján Mészáros Lőrinc és Szíjj László cége végzi. Erről posztolt Facebook oldalán Vitézy Dávid, közlekedési és beruházási miniszter.

A miniszter azt írta: „ez is azt mutatja, hogy a cél nem az volt, hogy az új felállásban olcsóbb és hatékonyabb legyen az autópályák üzemeltetése és fejlesztése – hiszen akkor az államnak elég lett volna a saját cégét megbíznia.”

Hírdetés

Korábban Vitézy Dávid azt mondta: óránként 77 millió forintot kapna az államtól még évtizedeken keresztül a Mészáros Lőrinc és Szíjj László vezette, a magyar autópályák üzemeltetését, fejlesztését elnyerő konzorcium, ha érvényben maradna a szerződés. Mint fogalamzott, „a mai tudás szerint” az állam által a koncessziós szerződés teljes időtartama alatt kifizetendő összeg minimum 23 ezer milliárd forint.

Kiemelte, a fő probléma nem az, hogy nem látható a szerződés megtérülése, hanem a kormány álláspontja szerint jogszerűtlen maga a kontraktus, mert gyakorlatilag minden – eredetileg közbeszerzés-köteles – tevékenységet maga a koncesszor rendelhetett volna meg saját hatáskörben.
Hozzátette: eleve több mint kétszeresen túlárazott az egyoldalú szerződés a Magyar Közút áraihoz képest, míg a beruházási részek 30-35 százalékkal magasabbak a magyar építőipar közbeszerzési árainál.

https://www.facebook.com/plugins/video.php?height=476&href=https://www.facebook.com/reel/1084970117799768/&show_text=false&width=267&t=0


Forrás:infostart.hu
Tovább a cikkre »