Samuel S. vádlott tesz vallomást a bíróságon a szepesófalui támadás ügyében Kulcsár Péter2026. 08. 31., h – 13:58
Samuel S. vádlott tesz vallomást hétfőn a Speciális Büntetőbíróságon (ŠTS) a tavalyi, a szepesófalui (Spišská Stará Ves) gimnáziumban történt késes támadás ügyének tárgyalásán. A támadásban két ember vesztette életét. Lejátszották a vádlott barátaival folytatott elektronikus kommunikációját is, és ismertették a vizsgálati fogság alatti magatartásáról készített jelentést. A bíróság közölte: három sértett fejenként 20 400 euró kártérítést kapott.
A vallomás első, spontán részében a vádlott a saját szavaival mondta el, mi történt a támadás napján. Aznap bizottság előtt kellett pótvizsgáznia. Előtte bement az igazgatóhelyetteshez az irodájába, elmondása szerint a tanárnő arrogánsan beszélt vele. Ezután követte el a bűncselekményt. A hétfői tárgyaláson Samuel S. ezután már nem akart további részletekről beszélni, azt mondta, tartja magát ahhoz, amit a bűncselekmény helyszíni szemléjén mondott a nyomozónak. Később mégis válaszolt az ügyész kérdéseire. Elmondta, miért ment el az igazgatóhelyettes után a pótvizsga napján, és az hogyan viselkedett vele.
„Eléggé kellemetlen volt a viselkedése, de nem tudom, hogy ez volt-e az indíték” – jelentette ki. Azt is elmondta, hogyan vásárolta meg a két gyilkosságnál használt kést. Arra nem tudott magyarázatot adni, hogy az irodából miért a saját osztályába ment, és miért támadt rá egyik osztálytársnőjére. Állítása szerint olyan állapotban volt, hogy az osztályba lépve nem tudta megkülönböztetni osztálytársai arcát, a késelést túlélő másik diáklánnyal kapcsolatban pedig azt mondta, nem akart rátámadni, csak azt akarta, hogy ne lökdösse tovább.
Samuel S. beismerte: néhány hónappal a támadás előtt az igazgatóhelyettes amiatt hívta be az irodájába, mert az elhunyt diáklánynak azt mondta, hogy boszorkány. A vádlott számára ezután egyéni tanulmányi rendet szabtak meg, vagyis nem járt be minden nap az iskolába.
A vizsgálati fogság alatt készült jelentés szerint a viselkedése ott sem volt problémamentes.
A 2025. január 16-i támadásban meghalt az iskola igazgatóhelyettese és egy diáklány. Egy másik diáklányt megsebesített. Az akkor 18 éves diákot előre megfontolt szándékkal elkövetett emberöléssel gyanúsította meg a rendőrség, a bíróság pedig előzetes letartóztatásba helyezte, ami most is tart.
Előre megfontolt szándékkal elkövetett emberölés miatt 2026. január végén nyújtott be vádemelési javaslatot az Eperjesi Kerületi Ügyészség. Samuel S. nem tagadja a bűncselekmény elkövetését, de a vádiratban szereplő jogi minősítéssel nem ért egyet.
Forrás:ujszo.com
Tovább a cikkre »


