Száznegyven éve, 1896. július 5-én született Poprádon Hankó Béla, a XX. századi magyar természettudomány kiemelkedő alakja, akinek munkássága a zoológia számos területére kiterjedt. A zoológusként, ichthiológusként, ornitológusként, muzeológusként, egyetemi tanárként és természettudományi szakíróként is maradandót alkotó tudós neve ma is ismert a szakirodalomban, ahol a zoológiai közleményekben egyszerűen a „Hankó” névalakkal jelölik.
Hankó Artúr fürdőorvos és Burger Gizella gyermekeként látta meg a napvilágot, evangélikus családban. Felsőfokú tanulmányait a Budapesti Tudományegyetemen végezte, ahol tanári oklevelet és bölcsészdoktori fokozatot szerzett.
Tudományos pályafutását 1910-ben kezdte az egyetem állattani tanszékének tanársegédjeként. A következő években külföldi kutatóutakon bővítette ismereteit: 1911-ben a helgolandi, majd 1912-ben és 1914-ben a nápolyi zoológiai állomáson végzett kutatásokat, amelyek középpontjában elsősorban a regeneráció vizsgálata állt.
1925-ben a közgazdasági egyetem halgazdaságtan magántanárává nevezték ki, emellett a Magyar Nemzeti Múzeum révfülöpi balatoni biológiai állomásának vezetését is rábízták. Két évvel később, 1927-ben a Tihanyi Biológiai Intézet első igazgatójává nevezték ki.
A Magyar Biológiai Kutató Intézet tihanyi megalakulását követően két éven át az intézmény igazgatójaként, egyúttal a balatoni osztály vezetőjeként tevékenykedett, míg társigazgatója, Verzár Frigyes az általános biológiai osztály munkáját irányította.
1929-től a debreceni egyetem állattanprofesszoraként folytatta tudományos pályáját. Az Erdélyi Tudományos Intézet munkatársaként 1940 és 1944 között a kolozsvári egyetem állatrendszertani intézetének és múzeumának vezetését látta el.
Nagy tisztelője volt Emil Racoviță román természettudósnak. A II. világháború éveiben kiemelt szerepet vállalt abban, hogy a Kolozsváron maradt neves kutató könyvtára és laboratóriumi felszerelése hiánytalanul megőrződjön.
Hankó Béla tudományos munkássága elsősorban a hidrobiológia – különösen a Balaton élővilágának kutatása – és az ichthiológia területén vált meghatározóvá.
Nevéhez fűződik a kisázsiai, mindenekelőtt a törökországi halfauna tudományos feltárásának elindítása, emellett jelentős kutatásokat végzett a háziállatok eredetének vizsgálata terén is.
Az állatrendszertan területén ismert munkája az Összehasonlító vizsgálatok az ős-eredeti és új-szalontai sertés koponyáján című tanulmány, amelyet a kolozsvári egyetem természettudományi Acta sorozata közölt 1941-ben. Önálló szakkötetei közül kettő is Kolozsváron jelent meg: A hucul ló és tenyésztése Turjaremetén (1942), valamint a Székely lovak (1943).
Capoeta angorae (Fotó: Wikipédia)
Legismertebb művei közé tartozik továbbá a Rendszeres állattan (1928), a Magyar háziállataink (1943), a Halak (1945), valamint A magyar háziállatok története ősidőktől máig című, 1954-ben megjelent munkája. Tudományos eredményeit több, nevéhez kapcsolódó állatfaj is őrzi: köztük a Capoeta angorae (török márna), a Hemigrammocapoeta kemali (kisázsiai ponty) és a Pseudophoxinus anatolicus (anatóliai cselle) fajok.
A tudományos kutatás mellett jelentős ismeretterjesztő tevékenységet is folytatott. Számos tudományos és népszerűsítő tanulmányt publikált, emellett gyakorlati szemléletű írásai is nagy számban jelentek meg.
Munkásságának fontos eredménye volt, hogy összeállította a halászati szakirodalom huszonöt éves bibliográfiáját. A hazai halfauna kutatásának előmozdítása érdekében – Répássy Miklós kezdeményezésére – létrejött a Halászati Egyesület halrajzi bizottsága, amelynek munkáját jelentősen segítette Unger Emil 1919-ben megjelent Magyar Édesvízi Halhatározó című műve.
Hankó Béla életében fontos szerepet töltött be a családja is. Feleségével, Raichl Melániával – Raichl Károly és Szászy Mária lányával – 1918. július 25-én kötött házasságot Budapesten. Élete utolsó évei előtt, 1957-ben Kanadába vándorolt ki, ahol 1959. november 16-án, 73 éves korában Torontóban hunyt el.
Bartalos Nikolas/Felvidék.ma
Forrás:felvidek.ma
Tovább a cikkre »
