A Lévai Szent László Kör idén első alkalommal hirdette meg azt az imaláncot, amelyet Dr. Kucsera Ferenc atya boldoggá avatásáért indítottak.
Halálának 107. évfordulóján, azaz június 25-én 33 közösségi tag csatlakozott az imához reggel hat órától este fél kilencig. A félórás szakaszokra beosztott imákat mindenki a saját otthona kényelméből végezte. Ezúton is hálás köszönet mindenkinek, aki csatlakozott a kezdeményezéshez!
Fotó: Ivkovič Krisztina
Vándorkereszttel a szentendrei Duna-parton
A nap folyamán a Kör egy kis küldöttsége ellátogatott Szentendrére, Ferenc atya szolgálatának és halálának helyszínére.
A hétfős csapat a Kör sárga pólóiban, valamint a zászlóval és a vándorkereszttel vonult végig a romantikus művészvároskán, ahol először az atya emléktábláját koszorúzták meg a Szent Péter és Pál utcában.
Itt közös imával és az atyáról szóló ének eléneklésével emlékeztek meg a helyiek által is nagyrabecsült papról. A helyszínen találkoztak a soltvadkerti atyával és kísérőivel is, akik szívesen ismerkedtek meg Ferenc atya életével.
Fotó: Ivkovič Krisztina
A következő állomás a Duna-part volt, a mártírpap halálának tényleges helyszíne. Az itt elhelyezett fémkeresztnél szintén sor került a koszorúzásra és egy közös imára. A délutáni órákban Ferenc atya templomát is bejárták, majd Blanckenstein György helyi plébános úrral találkoztak.
György atya nagy örömmel vette át a Lévai Szent László Kör 10 éves jubileumáról készült emlékkönyvet.
A kötetlen beszélgetés során szóba jöttek a jövőbeli szentendrei és lévai Kucsera-események tervei, valamint a közös szervezés ötletei is. A zarándoklat folyamán napközben a helyszínen is folyamatosan zajlott az imalánc.
Fotó: Ivkovič Krisztina
Emléknapok és a múlt feltárása Léván
A lévai születésű, majd Szentendrén vértanúhalált halt káplán emlékét a közösség aktívan őrzi; emléknapokkal és egész éves imával próbálják előresegíteni a boldoggá avatás folyamatát.
Minden év szeptemberében meghirdetik a Dr. Kucsera Ferenc Emléknapot, amely egy egész napos programsorozat. Ilyenkor szentmisével kezdik a napot, majd a délután folyamán ellátogatnak egy-egy Ferenc atyához köthető lévai helyszínre, ahol imával emlékeznek.
A délután a lévai Reviczky Házban szokott folytatódni, ahol Müller Péter dolgoz fel bizonyos életszakaszokat és főbb területeket az atya életéből. Ezeket az információkat egy igen aprólékos és gyönyörű előadás keretében mutatja be a lévai híveknek.
Fotó: Ivkovič Krisztina
Naplementi imaóra a kálvárián
A másik, Ferenc atyához köthető kiemelt esemény a június 25-i esti imaóra. Ezen a napon naplementekor összegyűlnek a hívek a lévai kálvárián, ahol nemcsak a boldoggá avatásért imádkoznak, hanem a lelkipásztorokért, az új papi hivatásokért és magáért a közösségért is.
Az idén elindított, első imalánc pontosan ezen a kálváriai imaórán csúcsosodott ki, ahol egy kis csoport közösen fejezte be a több mint 15 órás imafolyamot.
Az esemény végén a Wurczer Péter által felénekelt, Dr. Kucsera Ferenc atyáról írt énekeket is elénekelték. Ferenc atya emlékét a közösség az év többi részében is hűen őrzi, hiszen a hívek minden szentmisén imádkoznak a boldoggá avatásáért.
Ivkovič Krisztina/Felvidék.ma
Forrás:felvidek.ma
Tovább a cikkre »


