1956 a kedvenc magyar nemzeti ünnepem volt mindig is. Talán mert a legtisztábban alulról, a magyar nép köréből indult lázadás volt és mert a magyar társadalom egészét lefedte. Augusztus 20. az államalapítás messzemenően politikai, sőt geopolitikai hátterű esemény volt, amiben a társadalom teljesen megosztott volt. Ezt mindenki ismeri Koppány és István szembenállásából is. 1848 egy korszellembe illő, európai népmozgalom hazai megnyilvánulása volt és oroszlánrészt az elit, politikai szinterén dőltek el a fajsúlyos döntések, s ugyanúgy megvoltak a labancpártiak, mind a forradalmiak megosztottan. 1956 viszont tisztán és őszintén a nép alsó rétegeiből indult. A politika csak kapkodta fejét és a kommunisták is csak futottak az események után, s vitte el a népfelkelés hevülete a Nagy Imréket és más reformkommunistákat. A magyar társadalom talán soha olyan egységes nem volt, mint akkor. Megvoltak persze a karhatom nemzet és kultúra ellenes bolsevik láncos kutyái és haszonélvezői akkor is, de velük szemben soha nem látott széles palettán sorakozott fel a magyar társadalom. Kezdve azoktól, akik a szocializmust valóban komolyan gondolták, a konzervatívok, szélsőjobboldaliak, az értelmiség, a diákok, az agrárium parasztsága, a kétkezi munkások tömegei egyaránt, egy szívvel a magyarság és a szabadságért küzdve. Idősek, középkorúak és kamaszok egyaránt fegyvert ragadva, életüket kockáztatva, sokszor odaadva a szent ügy oltárán.
Ezt az egységet és ezt a szent hevületet kellett Kádárnak kiirtania a magyarságból és a langymeleg gulyáskommunizmusban feloldania a Gorenje hűtő, a lángos és a biztos mindennapi krumplilevesért cserébe. Ezzel megtörve a magyar társadalom gerincét, erkölcsi tartását. Az 1867-es kiegyezésben a politika vett részt és békült ki az 1848-49-et leverő Habsburgokkal. Kádár viszont cinkostársá tette az egész népet és minden magyar egyén a mindennapi materialsita szükségletek okán vált nemzetünk legszentebb ügyének árulójává. A szent ügy lángja kihunyt az ezt követő generációk szemében, a magyarság egysége pedig végletes megosztottsággá vált. Pedig ez az egység 1956 nagy üzenete, amiben politikai oldaltól, világnézettől, ideológiától, társadalmi helyzettől függetlenül minden magyar megtalálhatja a maga azonosulását és magyarságát. Abban a korban mikor diáktüntetések hullámán felbuzdulva vörös zászlókkal és sarló-kalapácsos jelképekkel szabadítják el a terrort Európa szerte, fontos emlékeztető 1956, mikor a magyarság egy valódi diáktüntetésből kiindulva mutatta meg, hogy a társadalmi összefogás és elszántság a vörös zászlók, sarló-kalapácsok és az abból fakadó terror ellen az igazán őszinte és szent ügy!
Horváth Martin
Forrás:disszidensblog.blogspot.com
Tovább a cikkre »
