Haller József (1935–2017) grafikáiból, olajfestményeiből, bábszínházi előadásokhoz készült rajzaiból nyílt kiállítás szerdán az Erdélyi Művészeti Központ (EMŰK) földszinti kiállítótereiben.
Bordás Beáta, az EMŰK vezetője megnyitóbeszédében a kiállítás anyagának kiválogatásáról beszélt. A hetvenes években készült, máshol nehezebben – még a családnál sem nagyon – fellelhető alkotásokat a múzeumtól kérték el, sokat köszönhetnek Salat Csaba és Szepessy László műgyűjtők együttműködésének – akiktől a művész főleg a 2000 után készült pasztelljeit és olajfestményeit kapták kölcsön – és a Haller családnak. Haller József bábtervezői munkásságát csak jelzésértékűen tudják bemutatni, de így is látni, „nagyon izgalmas, nagyon kedves rajzai” azok is. „Reményeim szerint egy olyan válogatást tudunk kínálni most önöknek, amely áttekinti az életmű fontosabb szakaszait és a különböző műfajokat, amelyekben Haller József alkotott” – fogalmazott.
Portik-Blénessy Ágota művészettörténész Haller Józsefet a XX. századi erdélyi képzőművészet egyik legsokoldalúbb, halk szavú, mégis megkerülhetetlen alakjának nevezte. A kiállításról elmondta: a tusrajzok, pasztellmunkák, olajfestmények és bábtervek együttese nem egyszerűen különböző műfajok egymás mellé rendezése, hanem komplex alkotói univerzumot tár fel. „Munkássága a marosvásárhelyi iskola szellemiségében gyökerezett és teljesedett ki, de műfaji határokat átlépő szemlélettel, amelyben a szobrászi forma, a grafikai vonal és a bábszínpadi játékosság egységbe forrt, igazán egyedülálló életművet eredményezve” – fogalmazott.
Portik-Blénessy Ágota szerint Haller József munkásságának gerince a marosvásárhelyi bábszínháznál végzett munkája: tervezőként nem csupán kiszolgálta a színpadi igényeket, hanem alapjaiban reformálta meg az erdélyi bábművészet vizuális nyelvét.
Haller István, a hagyaték gondozója édesapjáról úgy beszélt, mint aki az Arisztotelész által a Nikomakhoszi etikában megfogalmazottak szerint alkotott: azt az utat választotta, a középutat, melyet a legnehezebb követni. Képei nem kifejezetten csak arról szóltak, ami elsőre szemünkbe ötlik, hanem szerkesztései, allegóriái és rejtelmei által elgondolkodtatnak, hátha rájövünk, mit is akart mondani – az amúgy nem nekünk, hanem magának készített – képek által. Ha megfejtjük őket, másképp gyönyörködhetünk szépségeikben.
Szemléltetésképpen két alkotásról, a B. I., emlékére címűről és az egyik Szent Sebestyén-képről szólt részletesebben. Mint mondotta, mindkettőn ott van egy-egy festőbarát – Balázs Imre és Szécsi András –, ám egyikükön sem ők a központi figurák. Mégis ők a fontosak. Az elsőn a szőke nő, azaz a mű, a másodikon pedig a történet. Szécsi Andrást a szenthez hasonlóan 1956 után lenyilazzák (azaz lecsukják), de nem hal meg, felépül (szabadul), fest és éppen olyan „kis nyomorult fákat” örökít meg, mint édesapja művén is látható.
A tárlat július 4-ig látogatható keddtől péntekig 9 és 17, illetve szombaton 10 és 14 óra között.
Forrás:3szek.ro
Tovább a cikkre »
