Missziós nővérek költöztek 2012-ben Argentína egy távoli vidékére, az Andok varázslatos, ám kietlen magaslataira Jujuy tartományban, ahol a nép között megvalósítják a kilépő Egyház eszméjét, hozzájárulnak az ott élők jóllétéhez, főként azzal, hogy közösséget teremtenek.
A perifériák különfélék: a kifejezés vonatkozik a peremre szorult emberekre, mint a migránsok vagy az idősek, de helyszínekre is, mint a szeméttelepeken vagy extrém magasságokban kialakult falvak.
Élet a magas hegyeken
Ez utóbbi a helyzet a colla őslakos népcsoport esetében, amely Argentínában évezredek óta lakja Jujuy tartomány fennsíkjait – amelyet kecsua nyelven punának, azaz magas földnek hívnak – a tengerszint feletti 3500 és 5800 méter közötti magasságban. A régiót szélsőségek jellemzik: ritka növényzetű dombokkal körülvett hatalmas síkságok, ahol télen a hőmérséklet -28°C és +20°C között ingadozik, erős szelek, nyári havazások és nagy távolságok, amelyek elválasztják egymástól a ma is ott élő kis népcsoportokat.
Az élet a földrajzi adottságokkal összhangban alakul. A helyiek ismerik, értékelik a környezetet és továbbadják, amit megtanultak. A Lagunillas del Farallónból származó, 48 éves Sergio, a katolikus közösség egyik szervezője így fogalmaz:
Ezt tanítottam a lányaimnak is: hogyan lehet vidéken élni, hogyan főzünk… ők ebben éltek, én pedig tanítottam őket. Persze vannak nehéz dolgok: a hideg, a közlekedés, az állatok terelése, a gyaloglás.”
Az identitás megélése őslakos kisebbségként
Az őslakos népek jogainak elismerése a nemzeti alkotmányban lassú folyamat volt, amely 1994-re fejeződött be. Saját maguk is fokozatosan értették meg: az andokbeli identitásukból, kultúrájukból, spiritualitásukból és szokásaikból álló önazonosság felvállalása nem volt könnyű, mivel az számos helyzetben diszkrimináció forrásává válhatott. Ugyanakkor érték, és ezt szeretnék teljességében megélni:
„Ízig-vérig colla vagyok! – mondja kitörő örömmel Delma, a Potrero de la Puna közösségéből. – A vidék maga az élet, az állatok is egy hozzánk tartozó családot jelentenek (…) Nagyon boldog vagyok, amiért tudom értékelni ezt a helyet, ahol a colla nép gyermekeként születtem; még ha az ősi értékek szerinti életnek meg is vannak a maga nehézségei.”
A misszionárius nővérek álma
A falvakban 2012 óta misszionárius nővérek is élnek, a helyi egyházkormányzati egységhez, a Humahuacai Területi Prelatúrához tartoznak. Az az álom mozgatta őket, hogy megéljék a kilépő Egyházat és a nép mellett álljanak, és ez megnyitotta az utat az új missziójuk előtt a Saltai Főegyházmegyéhez tartozó területi prelatúrában. Kezdettől fogva óriási kihívásokkal néztek szembe:
– meséli Andrea Landetcheverry nővér, aki az alapításkor általános elöljáró volt, 2024-től pedig a közösség tagja.
Az évek során a nővérek – a közösségek világi hívőivel és a püspökökkel együtt – a jelenlét új módjait keresték a területen, folyamatosan figyelve a valóságot és Isten tervét a prelatúra számára: olyan Egyházzá akartak válni, amely őrzi az őslakosok sajátos jellemzőit.
Ma a misszionáriusok e közösségének pasztorális feladata két vidéki plébánia ellátása, amelyek ötven faluból állnak, és nincs papjuk. Andrea nővér kifejti: „A feladatunk, hogy továbbra is figyeljünk, és igyekezzünk választ adni a mai szükségletekre. (…) A jelenlegi küldetésünk abból is fakad, hogy nők vagyunk, nőkként járulunk hozzá az itteniek életéhez.
Dilexi te kezdetű első apostoli buzdításában XIV. Leó pápa így írt: „A szélsőséges bizonytalanságban felnőve, megtanulva a túlélést a legkedvezőtlenebb körülmények között, Istenben bízva, miközben tudják, hogy senki más nem veszi őket komolyan, a legsötétebb pillanatokban egymást segítve, a szegények sok mindent megtanultak, amit szívük titkaként őriznek.”
Az itt élő nővérek éppen ennek a tanúi, sok más szerzetesrendhez hasonlóan.
Forrás és fotó: L’Osservatore Romano
Thullner Zsuzsanna/Magyar Kurír
Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »
