Idén február 18-án, hamvazószerdán kezdetét veszi a nagyböjti időszak, mely negyven napig tart. Ez alatt a keresztények a húsvétra, Jézus Krisztus feltámadásának ünnepére készülnek.
Hamvazószerdán a templomokban a hívek homlokát az előző év virágvasárnapján megszentelt barka hamujával hinti meg a pap, miközben keresztet rajzol a hívők homlokára ezeknek a szavaknak a kíséretében: „Emlékezz ember, hogy porból vagy és porrá leszel.”
Az ünnep régi népi elnevezései hamvas szerda, szárazszerda, böjtfogószerda, böjtfőszerda. Neve onnan származik, hogy az őskeresztények vezeklésként hamut szórtak a fejükre. Ez a tizenkettedik századtól az egyházi szertartás része lett, amit hamvazkodásnak neveznek.
A hamu egyszerre jelképezi a bűnbánatot és a megtisztulást, egyben megtérésre szólít és az elmúlásra figyelmeztet.
A bűnbánat ezen ősi jelképe, már Jónás könyvében is szerepel, amikor Ninive királya hamuba ül annak jeleként, hogy bánja mindazokat a bűnöket, amiket elkövetett.
Hamvazkodás a szőgyéni templomban, 2025 (Fotó: Berényi Kornélia)
A Bibliában a számoknak jelentősége van, így a böjti napok számához, a negyvenes számhoz is több esemény kötődik:
Jézus Krisztus nyilvános működésének megkezdése előtt negyven napot töltött a pusztában. Negyven napig tartott a vízözön, negyven évig vándorolt a pusztában a zsidó nép, Mózes negyven napig tartózkodott a Sínai hegyen és Jónás próféta negyven napos böjtöt hirdetett Ninivében.
Eleinte a hamuval való megszórás csak nyilvános bűnbánók szertartása volt. A negyvennapos böjt a negyedik századra vált általánossá a keresztény világban. Az egyház napjainkra enyhített a böjti szabályokon, de hamvazószerdára és nagypéntekre szigorú böjtöt ír elő. E két napon és nagyböjt többi péntekén a 14 évesnél idősebb tagjait arra kéri az egyház, hogy a böjti fegyelem részeként gyakorolják az áldozatvállalást, mert ez a lelkület segíti a hit elmélyítését, valamint a húsvéti misztérium megértéséhez, a Krisztushoz való kapcsolódáshoz vezet.
Cserkészek keresztútja a magyarszőgyéni romtemplom kálváriáján, 2025 (Fotó: Berényi Kornélia)
Eleink ebben a negyven napban nem fogyasztottak húst és zsíros ételeket. Ezt az időszakot egyes tájegységeken negyvenelésnek is nevezték, ami a legszigorúbb böjtöt jelentette, amikor negyven napig naponta csak egyszer étkezett, aki erre vállalkozott. Ebben az időszakban tilos volt a lakodalom, bál, mindenféle zenés, hangos mulatság. Nagyböjtben gyóntak, áldoztak, a haragosok igyekeztek kibékülni. Böjti ételek a nyers vagy aszalt gyümölcsök, főtt tészták, a legjellegzetesebb az erjesztett korpaleves, a cibere. A nagyböjtben a lányok és menyecskék egyszerűbb, sötétebb színű ruhákat viseltek.
A nagyböjt liturgikus színe a lila, amely a bűnbánatot jelképezi. Ugyancsak a bűnbánat jeleként marad el a nagyböjt egész folyamán a szentmisékben az alleluja, amely a liturgiában az öröm legközvetlenebb kifejezése. A templomot ebben az időszakban nem díszítik fel virággal. A katolikus egyháznak sajátosan a nagyböjthöz kötődő szertartása a keresztúti ájtatosság, amelyen a hívek imáikkal, elmélkedéseikkel és énekeikkel, mintegy végig kísérik Krisztust a kereszthalála felé vezető úton.
Nagyböjt jelképei (Fotó: Magyar Kurír)
Pilinszky János így vall az ünnepről: „Hamvazószerda jele, szürke hamuja arra figyelmeztet, ami sorsunkban törékeny, emberségünkben esendő. Arra, hogy halandók vagyunk. A nagyböjt tehát lényege szerint a szeretet legmélyebb titkaiba való beavatás. A halál burka alatt itt érik a legvakítóbb fény, Isten és ember közös hajnala.”
Forrás: Magyar Püspöki Konferencia, Népi Kalendárium
Berényi Kornélia/Felvidék.ma
Forrás:felvidek.ma
Tovább a cikkre »
