Bill Clinton volt amerikai elnök és felesége, Hillary Clinton korábbi külügyminiszter végül mégis megjelennek az amerikai Kongresszus bizottsága előtt, hogy tanúvallomást tegyenek a néhai szexuális bűnöző, Jeffrey Epstein ügyével kapcsolatban. A hírt a TASR hírügynökség közölte az AFP, a Reuters és az NBC News információi alapján.
„Eskü alatt már elmondták önöknek, amit tudnak, de ez önöket nem érdekli. A volt elnök és a volt külügyminiszter ott lesznek. Alig várják, hogy olyan precedenst teremtsenek, amely mindenkire érvényes lesz”
reagált Angel Ureña, a volt elnök szóvivője az X közösségi oldalon a Képviselőház Felügyeleti Bizottságának bejegyzésére. A testület korábban azt állította, hogy Clintonék „különleges bánásmódot kérve próbálják elkerülni a Kongresszus megsértésének vádját”.
Clintonék januárban még elutasították a tanúvallomást, arra hivatkozva, hogy az idézés célzatos, és a republikánusok csupán börtönbe akarják juttatni őket. A bizottság republikánus vezetése emiatt eljárást kezdeményezett volna a házaspár ellen a Kongresszus megsértése miatt. Clintonék levelükben élesen bírálták James Comert, a bizottság elnökét, aki szerintük egy politikailag motivált eljárást vezényel.
A Kongresszus megsértésének megállapításához a Képviselőház jóváhagyása szükséges, amelyet követően az ügy az igazságügyi minisztériumhoz kerül, ahol döntenek az esetleges vádemelésről. A cselekményért akár egy évig terjedő szabadságvesztés és 100 000 dolláros pénzbírság is kiszabható.
Az AFP emlékeztet arra, hogy a Felügyeleti Bizottság Epstein befolyásos személyekkel ápolt kapcsolatait vizsgálja, valamint azt, hogyan kezelték az amerikai hatóságok a bűncselekményeiről szóló információkat. Clintont sosem vádolták meg jogellenes cselekedettel Epstein kapcsán, ugyanakkor a 90-es években baráti viszonyt ápolt a néhai pénzemberrel, amiről számos fénykép is tanúskodik.
Az elítélt szexuális ragadozó és pedofil Epstein kiterjedt kapcsolatrendszerrel rendelkezett az Egyesült Államok és a világ elitjében, beleértve Donald Trump elnököt is, aki sokáig igyekezett titkosítani az iratokat – jegyzi meg az AFP. Comer kijelentette: a bizottság nem próbálja meg beidézni Trumpot, azzal érvelve, hogy a hivatalban lévő elnököt nem kényszeríthetik tanúvallomásra.
A vizsgálatok szerint Epstein egy illegális hálózatot működtetett, amelyen keresztül kiskorú lányokat közvetített vagyonos embereknek. 2019-ben felakasztotta magát egy New York-i börtöncellában. Sokan meggyőződéssel vallják, hogy valójában meggyilkolták, hogy ne vallhasson prominens ügyfeleiről.
teraz.sk
Nyitókép forrása: sita/AP Photo/Jose Luis Magana
Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »


