Szakemberek, ha van kedvük hozzá, elemezhetik, hogy milyen gyerekkor vezethetett a lélek ilyen mértékű torzulásához.
Ezt élvezi: embereket alázni, a hatalmát fitogtatni és magát mutogatni. Ebből az egymással összefüggő három tényezőből levezethető Magyar Péter minden cselekedete, minden mozdulata, minden lélegzetvétele. A kétségkívül meglévő verbális tehetség, a dolgok átkeretezésének, átértelmezésének, meghamisított történetekbe foglalásának képessége csupán eszköz e gátlást nem ismerő vágyak kiéléséhez.
Szakemberek, ha van kedvük hozzá, elemezhetik, hogy milyen gyerekkor vezethetett a lélek ilyen mértékű torzulásához, de nekünk, a következmények elszenvedőinek ezzel nincs dolgunk. Vagyok, aki vagyok, mondja arcátlanul önmagáról, és nekünk valóban befejezett tényként kell kezelnünk, hogy egy narcisztikus bántalmazó szerezte meg a főhatalmat Magyarországon. Magyar lelki torzulásáról félelmetes látleletet adott a volt felesége, Varga Judit, aki elmondása szerint akkor értette meg, milyen nagy a baj, amikor rájött, hogy a férjét másfél évtized alatt soha nem látta felszabadultan, örömében nevetni, csak akkor, amikor másokat kinevetett, másokon gúnyolódott, másokra tett epés megjegyzéseket.
Mindebben az a tragikus, hogy amiként a jó sugároz maga körül, ugyanúgy működik a rossz is. Magyarnak az elmúlt két és fél év alatt a magyarok hátborzongatóan nagy hányadát sikerült megrontania, lebontani bennük a rossz vágyaikkal szembeni gátlásaikat és szabadjára engedni bennük a kárörömöt, a mások szenvedése fölötti lelkesedést, a lincselési ösztönt. Mindennél többet mond erről az a szó, amelyet ő hozott be a közbeszédbe, és amelyet a hívei naponta vagdosnak ellenfeleik képébe. Vergődjetek! Egészséges lélek számára a vergődés – sebesült madár, meglőtt vad vergődése – elrémítő. Egészséges lélek más vergődését nemhogy kívánni, de elviselni sem tudja, vagy segít, vagy elmenekül.
Ez a legnagyobb kár, amit ez a beteg lélek okoz. Ő maga mint politikus, amikor eljön az ideje, majd elmerül a semmibe, de vajon a megrontott sok százezer lélek mikor gyógyul ki a betegségéből?
Bencsik Gábor – www.demokrata.hu
Forrás:flagmagazin.hu
Tovább a cikkre »


