Erdő Péter bíboros, prímás szentmisét mutatott be a január 10-én elhunyt Bajzáth Ferenc lelki üdvéért a Budapest-Józsefvárosi Szent József-plébániatemplomban január 24-én. A szertartáson paptestvérek, hívek és Ferenc atya tisztelői együtt adtak hálát hosszú papi szolgálatáért, és imádságban búcsúztak tőle.
Erdő Péter szentbeszédét az alábbiakban teljes terjedelemben olvashatják.
Kedves Gyászoló Közösség!
„Tarts ki munkád mellett, lelj benne örömet, és öregedjél meg foglalkozásodban! Ne nézd csodálkozva a bűnös műveit, bízzál az Úrban, és maradj meg munkád mellett” – hallottuk az olvasmány szavait (Sir 11,12–30). Az az ember, aki megtalálta a hivatását, vagy akit megtalált a Gondviselés egy hivatás betöltésére, akkor lesz boldog, ha akkor is végzi, végezheti a munkáját, amikor már erői fogyatkoznak. Mondhatnánk, hogy ez az emberi tartás és a szép öregség útja. De a papi hivatás esetében ennél többről van szó. Amikor papok lettünk, magának Krisztusnak mondtunk igent. Vállaltuk, hogy különlegesen egyek leszünk vele, hogy hármas küldetését a felszentelésben kapott kegyelmi erővel folytatjuk.
De hogyan viszonyul mindez a mai, bérmunkára épülő szemlélethez, a teljes fizikai és szellemi erőnlét követelményéhez, a jól megérdemelt nyugdíj és pihenés természetes igényéhez? Ez is jogos és igazságos, de a pap küldetése mindhalálig szól. Érvényes a nyugdíjba vonulás után is. Ilyenkor kell tudni igazán kimondani:
Ferenc atya Kaposváron született, 1939. április 8-án, pappá Esztergomban szentelték 1962-ben. Ezután káplánként szolgált Esztergomban, a Szent Anna Plébánián 1962–1963-ban, majd Kőbányán a Szent László plébánián 1963–1971-ig, 1971–1972-ben pedig a Tabáni plébánián. Innen már plébánosnak került Győr-Bácsára, ahol 1972-től 1976-ig szolgált, azután viszont kisegítő lelkész lett Budapest-Józsefvárosban 1976-ban, majd ugyanott plébánoshelyettes volt négy évig 1978–1982-ig, végül plébánosként működött 1982-től egészen 2014-ben történt nyugdíjazásáig. Harmincnyolc év a Józsefvárosban! Ízlelgessük ezt a rövid mondatot! Azt hiszem, itt bontakozott ki Ferenc atya életműve. A Regnum Marianum közösségének papja volt. Regnumi atya. A plébánia épületében, ahol valamikor a Katolikus Szó szerkesztősége működött, regnumi atyák laktak. Szinte ez lett a mozgalom központja.
De Ferenc atya szeretettel fordult a Józsefváros hívő közössége felé is. Észrevette a szegényeket, a rászorulókat. Szociális érzékenységének elismerése volt, hogy ő lett 1992 és 1997 között az egyházmegyei karitász igazgatója. Persze az 1990-es évek „hőskorában” a karizmatikus lendület és a szervezett, intézményes működés még nem mindenben találta meg az összhangot. Munkásságát 2014-ben címzetes esperesi, 2020-ban pedig apáti címmel ismertem el.
Amikor a korhatár elérése után nyugdíjba került, arról beszélgettünk, hogy hol szeretne lakni. Úgy láttam, él benne a nosztalgia, és érzi magában az erőt, hogy még tovább szolgáljon, ha nem is feltétlenül olyan nagy és embert próbáló helyen, mint a Józsefváros. És néhány hét múlva hirtelen helyzet adódott. Egy paptestvérünk után árván maradt egy plébánia. Alkalmat kerestem a találkozásra Ferenc atyával. Megkérdeztem tőle, elvállalná-e. Ő pedig igazi, biztos hivatású, régi papként vállalkozott a feladatra. Tudtam, hogy rajtam keresztül az „igen”-t közös Gazdánknak, Krisztusnak mondta.
Ezután hat évig, egészen 2020-ig vezette az Óbuda-Hegyvidéki Szentháromság plébániát. Mikor ereje fogytán onnan is nyugdíjba vonult, a közelben maradt, és kisegítőként látott el papi feladatokat. Még legutóbb is részt vett a nyugdíjasok karácsonyi ünneplésén az érsekségen.
A Gazda pedig elfogadta a szolgálatot. Ferenc atya rövid betegség után került a Szent Erzsébet Otthonba. Még bevitték a ház kápolnájába. Szentmise közben érte a hazahívó szó. Nyugodjék békében, helytállása pedig erősítsen meg mindnyájunkat papi hivatásunkban!
Ámen.
Forrás: Esztergom-Budapesti Főegyházmegye
Fotó: Gyarmati Krisztián
Magyar Kurír
Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »
