Alain de Lille (Alanus de Insulis) XII. századi költő és teológus De planctu Naturae (A természet panasza) című műve egy prózában és versben írt (prozimetrum) allegorikus mű, amely Boethius A filozófia vigasztalása című munkájának mintájára készült. A mű a természet megszemélyesítésén keresztül bírálja az emberi bűnöket, különös tekintettel a szexualitás elferdítésére.
A mű főbb pontjai és összefoglalója:
Hírdetés
- A kerettörténet: A költő (az elbeszélő) látomást lát, amelyben a megszemélyesített Natura (a Természet istennője) jelenik meg előtte. Natura szomorú, ruhája szakadt, és hangosan panaszkodik az emberiség tettei miatt.
- Natura panasza: Natura elpanaszolja, hogy az ember, a teremtés csúcsa, elfordult a természet törvényeitől. Azt sérelmezi, hogy az emberi szexualitás „perverzióvá” vált (főként a homoszexualitást támadja), amely megrontja a természeti rendet, és megsérti Istent.
- Grammatikai metafora: A mű egyik legérdekesebb eleme, hogy Natura a szexuális vétkeket nyelvtani (grammatikai) szabályok megsértéseként írja le. Az „aktív” nemet (férfi) a „passzív” nembe (nő) való átcsapásként, a nemek felcserélődéseként, „kettős ragozású” (double gender) szörnyetegként jellemzi, ami „túlfeszíti a grammatika törvényeit”.
- A bűn gyökere: A panasz szerint a bűn forrása a mértéktelen és természetellenes érzéki szerelem, amely a Vénusz-tisztelet elferdüléséből fakad.
- Megoldás és lezárás: A mű a XII. századi skolasztikus gondolkodásnak megfelelően a természetes rend helyreállítására, az erények követésére és a bűnbánatra buzdít.
A De planctu Naturae jelentős hatást gyakorolt a középkori irodalomra, s mint a skolasztikus erkölcsi tanítás egyik fontos példája ismert.
Forrás:bircahang.org
Tovább a cikkre »


