Reggelre kelve az internetről megtudtam, hogy keleten kitört a jeges pokol. Nocsak. Kinézek az ablakon, hát esik a hó. És fúj a szél. Úgy néz ki, megjött a tél. Januárban ez viszonylag gyakran előfordul.
Legalábbis régebben így volt. Az utóbbi évtizedben havat inkább csak mutatóba láttunk. Hóemberépítés alapanyag híján egyáltalán nem volt lehetséges, hideg meg még annyi sem volt, hogy valamelyik befagyott mezei pocsolyán korcsolyázzunk egy kicsit. Teljességgel érhetetlen, hogy tudott ajándékokat hozni a Mikulás, aki köztudottan szánkón érkezik.
Délutánra csendesedett a szél. Mégis körül kéne nézni. Az utcán egyetlen ember mocorog hólapáttal, tudják, az a típus, amely már szeptemberben beélesíti a hólapátjait és vár, „mint vadász hosszú méla lesben” ahogy koszorús költőnk mondotta volt.
A többi szomszéd mind elment munkába, beleértve saját oldalbordámat is. Akkora hó azért nincs, mint a tévében mutatták. Ami van, azt már kőkeményre taposták a koránkelők, ezt enyhülésig innen már semmiféle motoros kaparógépezet nem lesz képes felszedni.
Sózás-szórás tekintetében is utolsó helyen állunk – magyarul: nem lesz -, mert először a fontos főutakat tisztítják, ugyebár, aztán a mellékutakat, aztán a mellékutak mellékútjait, aztán a falu főutcáját, és csak a legeslegvégén kerülünk sorra mi. Oda se neki. Max száz méter a havon, ennyit egy tapasztalt sofőr – tehát aki már látott életében igazi telet – kis túlzással behunyt szemmel is megtesz.
Lássuk csak a híreket. Mintha hófúvásokba dőlt kamionok szegélyeznének minden rendesebb főutat. Rendőrség, mentők, tűzoltóság tagjai küszködnek a vízszintesen süvítő hóviharban, a kísértetiesen villogó kék és narancssárga fényben. Jeges pokol, tomboló, orkánerejű szél. Kicsavart fák dőlnek vasúti átjárókra és – amint azt a sajtóból megtudjuk – Szlovákia, de különösen annak délkeleti része egyik napról a másikra Antarktisszá változott. (Rendes fóliás gazdálkodó máskor ilyenkor már veti a paprikát – paradicsomot a fűtött neveldében.)
Jobb lesz ennek személyesen utánajárni. Kezdetnek először is mérjük meg a havat néhány felületen, például egy farönkön, kerti kisasztalon, szeméttároló kukán. A vonalzó makacsul, de igazságosan nyolc centimétert mutat, ettől csak ott vastagabb a hóréteg, ahol a szél összehordta. (Pardon. A vihar.)
Csicsertől Nagykapos felé haladva csekély hóréteg található az úton, enyhe hóátfúvás két helyen, de a szórás már megtörtént. Némi óvatossággal minden különösebb probléma nélkül bejuthatunk a városba. A főutca már járható, a mellékutakon némi kásás hóréteg, de ez a forgalmat nem igazán korlátozza. A sofőrök óvatosak, kivéve azokat, akik amúgy is mindig mindenkit megakarnak előzni, de ezeken meg az időjárás úgyse segít.
A Királyhelmec felé vezető 555-ös út tartogat némi meglepetést, ugyanis háromsávossá változott. Mármint, található rajta három jégsáv, egy középen, amely takarja a záróvonalat, kettő kétoldalt, amelyet a két irányba tartó gépkocsik szépen „megközölnek”, így mindenki nyugodtan haladhat a megengedett kilencven kilométeres sebességgel. A legtöbben ennél lassabban közlekednek, kivéve azokat, igen, eltalálták, akik úgyis mindig mindenkit meg akarnak előzni. Hóátfúvások sehol sincsenek.
Királyhelmecen pont olyan a helyzet, mint Nagykaposon, járható főbb utak, kissé jeges mellékutak. Mivel innen az 553-as út tovább vezet a sátoraljaújhelyi határátkelőhely felé, nagyobb a forgalom is. Ami gyakorlatilag azt jelenti, hogy az említett három jégsáv közül szakaszonként egy-egy, néha mindhárom eltűnik, vagyis az út minősége minden vészharang- kongatást megcáfolva rossznak semmiképpen sem nevezhető.
Királyhelmec és Újhely között összesen négy helyen végeztünk hóvastagság-mérést, a hagyományos, immár jól bevált vonalzós módszert használva: a két városon kívül Szentmárián és Borsiban. Mindenütt, kis jóakarattal maximum tízcentis hó hullott. (Jóakarat nélkül ugyanúgy nyolc, mint a kiskertben.)
Több hó ott van, ahol a szél feltornyozta, esetenként akár az úton keresztül is. Az út két oldalán megmaradt hókupacokból világosan látszik, hogy a nem gyakori hóátfúvások magassága esetleg fél méter lehetett. De ha valamivel több is, egy rendes ekés hótoló számára még első nekifutásra sem jelenthet semmilyen nehézséget.
Az út, amit eddig bejártunk, az Ung-vidék egy kis része, a Bodrogköznek meg egy nagyobb része. Mármint a Felső-Bodrogköznek, mert ez a tájegység déli irányban, Magyarországon még folytatódik. Ez a terület ugyanakkor a tőketerebesi és nagymihályi járások része is, tehát két olyan járásé, amelyekre elsőfokú riasztást adták ki az illetékes szervek. Sőt, a rendőrség „nyomatékosan” arra kért mindenkit: inkább maradjon otthon, saját érdekében.
De amúgy mi a helyzet messzebb? Mondjuk Tőketerebesen, a járási székhelyen? Nincs az olyan messze Újhelytől. A hírek szerint ott már akkora hófúvások vannak, hogy csak no. Csörgőn (Čerhov) és Márián (Veľaty) – nem tévesztendő össze Szentmáriával, ahol ma már szintén jártunk – átvezet az út, a hó mindenütt ugyanolyan vastag.
Nagy keservesen Újfalu (Novosad) után találtunk egy méter körüli hófúvást, de az útra eső részt már régen eltakarították. Kisbárin (Malá Bara) át érünk vissza Borsiba, majd Sátoraljaújhelyre. A bári hegyen át vezető úton azért még van hó, az útkeskenyebb is a szokottnál a kétoldali hótorlaszok miatt. Ha két személykocsi találkozik, mindketten lassítani kényszerülnek.
Ez volt az úgynevezett valóság. De hát akkor minden média hazudik? Nem. A sok baleset, kamionok és személyautók az árokban, a süvítő szél és a háznyi hófúvások nem is léteznek? De. Mindenekelőtt: nem először próbálunk meg eloszlatni egy közkeletű földrajzi tévedést, melyben Szlovákia lakosságának jelentékeny része szentül hisz, hogy a „kelet” ebben az országban valahol Poprád előtt kezdődik és legkésőbb Kassa után véget is ér.
A valóságban akár még száz kilométert is mehetünk keleti irányba, Ukrajna felé, és ott mindenütt emberek élnek, átlag állampolgár számára alig ismert nevű városokban és teljességgel ismeretlen falvakban. Viszont ennek az egész jókora területnek egyedül ez a része, Nagymihálytól és Terebestől délre – síkság. Ez az a rész, melynek nagy részét vonalzóval és fényképezőgéppel felszerelkezve bejártuk. (Olyannyira, hogy itt található Szlovákia legmélyebb pontja is, Bodrogszögön. Közismert turisztikai látványosság.)
Itt, a Nagy Magyar Alföld kicsiny, északkeleti nyúlványán mindig kissé más időjárás uralkodik, mint akár a magyar alföldön, akár a közeli, szlovákiai hegyvidéken. Olyannyira, hogy az itt lakók – leginkább két időjárás-előrejelzésből kénytelenek összekombinálni azt, ami valóban várható is. Ez is hozzátartozik a kisebbségi léthez. Ha tehát a Szlovák Televízió bármely csatornája híreket mond, balesetekről, hófúvásokról, kicsavart fákról, az mindig Poprádtól az ukrán határig értendő, összesítve.
A fentiek ismeretében is kénytelenek vagyunk konstatálni, hogy a tömeghisztéria éppúgy hatalmába kerített mindenkit, földrajzi szélességre való tekintet nélkül. Megszokott reggeli párbeszédek: – Hú, láttad azt a három kamiont az árokban, hú…
– Nem, valahol messzebb, de daruval se tudták kiemelni, hú…
Leginkább természetesen azok siránkoztak, akik a munkahelyükre három kilométert autóztak összesen. Valóban merőben szokatlan, hogy az eddigi öt perc helyet akár hét és felet is kénytelenek voltak volán mögött tölteni, de talán túlélhető. Akik naponta száz kilométert autóznak, hogy egyáltalán elkezdhessenek dolgozni, azok bölcsen hallgatnak.
– mondja az ősi médiabölcsesség. Van benne valami. Sőt. Sajnos nagy valószínűséggel igaz is. Minden aktuális újság, híradó, hírportál használ valamennyire túlzásokat. Nincs már erős szél, sem vetéseket védő lágy hótakaró. Ehelyett „süvítő szélviharral küszködik az ország lakossága és a rettenetes jeges orkán elzárta a településeket a külvilágtól.” Valljuk be, erre némileg kényszerítenek is minket, mert hát a média annyi szörnyűséget tálal nap mint nap, hogy holmi közönséges hóviharra egy átlag olvasó már oda se fütyül.
Lehet egy olyan homályos, de határozott érzésünk is, hogy szinte szünet nélkül riasztásokat és figyelmeztetéseket kapunk a gondoskodó illetékes szervektől. Első osztályú riasztás, melyet később másodosztályúvá minősítenek, harmadik osztályú, melyet szintén másodosztályúvá változtatnak, piros riasztás, sárga jelzés. Ki győzi ezt követni? És biztos-e, hogy ez még mindig hatásos? Alig ért véget a hócirkusz, már itt az ónos-eső figyelmeztetés, melyet nagy valószínűséggel az árvízveszély fog követni, hisz a jövő héttől már mindenütt olvadás várható.
Ez a pár napos kalamajka lehetőséget adott, hogy mindenki levizsgázzon. Rendőrök, mentősök, tűzoltók tették a dolgukat, a média is kihozta az ügyből a lehető legtöbb kattintást. Tudtán kívül az ország egész lakossága is vizsgázott. Hisztériakeltésből jeles. De ez csak ott lehetséges, ahol már senki sem hisz a saját szemének.
Tóth Ferenc
Nyitókép forrása: Körkép.sk
Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »
