Meg kell akadályozni, hogy ötvözzék itt nekünk a csúcskutatást a tehetséggondozással. Még mit nem!
Eddig azt hihettük, Nobel-díjas tudósaink társadalmi megítélésében létezik egyfajta egyetértés a magyarok körében, hogy rájuk pártállásra való tekintet nélkül mindenki felnéz, teljesítményükre még azok is büszkék, akik egy kukkot nem értenek belőle.
A kormányváltással azonban ez az illúziónk is szertefoszlott. Az új rendszerben csak az a tudós mutat égő fáklyaként utat a kiművelt emberfők sokaságának, aki szerint Magyar Péter színrelépésével a kormány és a tudományt kétszáz éve képviselő nemzeti intézmény, a tudományos akadémia kapcsolata végre jó irányba, a haza javát közösen szolgáló, partneri viszony irányába indult el.
Aki viszont bármiben is megállapodott az előző garnitúrával, az párhuzamos rendszereket épít, átláthatatlan módon pazarolja a közpénzt, talán lop is belőle, mint azok, akiktől kapta. Ezért vele mindenképpen fel kell bontani a nemzetközileg elismert világszínvonalú kutatók és ötven kiemelkedően tehetséges fiatal tudóspalánta nemzetközi mércével is versenyképes kutatási környezetének kialakítására kötött szerződést. Meg kell akadályozni, hogy ötvözzék itt nekünk a csúcskutatást a tehetséggondozással. Még mit nem! Krausz Ferenc pedig kénytelen elviselni a szeretet országának a virtuális térben tobzódó csőcselékét, amint sárga irigységtől eltorzult lelkük minden mocskát a kiváló kutatóra fröcskölik, amiért az ő adóforintjaikból akarja többek között kifejleszteni a magyar népbetegségek korai felismerésére szolgáló, egyszerű vérvizsgálaton alapuló, a világon egyedülálló szűrőprogramját. Ahelyett, hogy budipapírt vennének belőle a kórházaknak. Vagy szétosztanák az Európa legszegényebb országának küszöböt rágó, potenciális Tisza-szavazói között, ha létezik ilyen egyáltalán. Még a végén azt a békát kellene lenyelnie a látványpékség irányítójának, hogy lakájmédiája világraszóló sikerről lenne kénytelen beszámolni, amit még Orbán állítólagos maffiakormányának segítségével indítottak útjára. Lássuk be, ezt nem lájkolhatja senki a rendszerváltók közül.
Ezért aztán hiába gondol Krausz Ferenc tudományos munkásságára a legnagyobb elismeréssel Tanács Zoltán illetékes miniszter, szerinte mindenképpen felbontják a szerződést, mert a tudományos kiválóság önmagában nem jelenthet korlátlan rendelkezési jogot a közpénzek felett. (Bezzeg a narcisztikus önimádat jókora agresszióval és bosszúvággyal megspékelve szétfeszítheti azokat a korlátokat a közpénzek körül, de hagyjuk is, nehogy azt gondolják a győztesek, hogy kétségbe vonjuk felhatalmazásuk soha nem látott mértékét.) És hiába írt nyílt levelet Krausz Ferenc a kordon- és szerződésbontóknak, amiben igyekezett minden feltételezéseikből kiolvasható félelmet, aggályt és tudatlanságot eloszlatni az Élvonal alapítvánnyal kapcsolatban, attól a TikTok-videók slim fit sztárja nem változtatja meg pusztító álláspontját. Meg kell értenie mindenkinek, hogy a belügyminiszter unokaöccse által vezetett tudóstársaságnak lesz pénz, minden egyénieskedő, sorból kilógó tudóskodás pedig hosszú távon csökkenti a demokratikus kontrollt. Ha csak úgy nem, mondják erre a Nobel-díjas kutató érvelését, együttműködési készségét, udvarias, leheletfinom stílusát a kormányemberek pokróc durvaságú átláthatósági aggályainál sokkal többre értékelő honfitársaink, de mint tudvalevő, ők most kisebbségnek lettek alázva, tehát nem számítanak. Úgyhogy ebben a helyzetben közösen sóhajtanak fel Krausz Ferenccel: milyen jó lenne megélni, hogy Magyarország egyszer olyan ország legyen, ahol az emberek nyíltan ki merik mondani bármilyen ügyben, ha valakit támogatnak! És ahonnan a jelen és a jövő Nobel-díjasai nem elmennek, hanem hazajönnek.
Gajdics Ottó – www.magyarnemzet.hu
Forrás:flagmagazin.hu
Tovább a cikkre »


