A Román Kézilabda-szövetség kedden elkészítette a 2025–2026. évi női kézilabda Román Kupa első fordulójának párosításait. A Carmen Cartaș irányította sepsiszentgyörgyi csapatnak a sorsoláson nem volt szerencséje, ugyanis a tapasztalt játékoskerettel rendelkező Jászvásári CSM otthonában küzdhet a továbbjutásért. A mérkőzést várhatóan január 24-én rendezik.
A Román Kupa selejtezőjében mindössze hat másodosztályú együttes szepelt, közülük a Sepsi-SIC, a Marosvásárhelyi VSK és a CS Știința Bacău jutott az első fordulóba, ahová bekapcsolódott további tizenkét alakulat az A-divízióból, illetve hét a Virágok Ligájából. A sepsiszentgyörgyi csapat vasárnap végig uralt mérkőzésen 27–14-re diadalmaskodott a Nagyváradi CSU otthonában, így a papírformát érvényesítve lépett a kiírás következő körébe, ahol a Jászvásári CSM lesz az ellenfele. Az együttesek a mostani idényben már kétszer összecsaptak a bajnokságban, mindkét találkozó az élvonalba jutásra nagy eséllyel pályázó moldvai alakulat sikerével zárult, amely előbb hazai környezetben 26–24-re, míg idegenben 30–25-re győzött.
„Számunkra a sorsolás nem alakult a legjobban. Szerettünk volna hazai pályán élvonalbeli csapattal játszani vagy esetleg idegenben egy szerényebb képességű másodosztályú ellenféllel. Egyik kívánságunk sem teljesült, ráadásul vendégként küzdhetünk a továbbjutásért. A mostani idényben már kétszer találkoztunk a jászvásári gárdával, amely jóval tapasztaltabb nálunk, viszont nem legyőzhetetlen. Úgy gondolom, a novemberi mérkőzésen a szerény második félidei teljesítményünkkel magunkat vertük meg a Szabó Kati Sportcsarnokban. Bár az egyik legkevésbé kívánatos riválist kaptuk, mindent megteszünk azért, hogy megnyerjük a párharcot és a következő fordulóban összecsaphassunk egy újabb erős vetélytárssal” – mondta Carmen Cartaș.
Az első forduló párosítása (január 24.): CSM Roman–Universitatea Craiova, Nagydisznódi Măgura–CSM Târgu Jiu, CSU Neptun Constanța–CSM Unirea Slobozia, CS Star Mioveni–HC Dunărea Brăila, Marosvásárhelyi VSK–SCM Râmnicu Vâlcea, Fogarasi VSK–CSM Slatina, Temesvári Nyugati Egyetem–Zilahi HC, CS Știința Bacău–Hargita KK, Kolozsvári CSU–Știința Bukarest, Jászvásári CSM–Sepsi-SIC, Resicabányai CSM–Galaci CSM. (miska)
Forrás:3szek.ro
Tovább a cikkre »


