Gröhling: Az SaS egyesíti a mérsékelt liberálisokat és konzervatívokat

Gröhling: Az SaS egyesíti a mérsékelt liberálisokat és konzervatívokat

Jövőre bővül az ellenzéki SaS, a párt új erősítéseket jelentett be. Várhatóan belépnek a pártba a parlamenti frakció azon tagjai is, akik eddig pártonkívüliként politizáltak – közölte Branislav Gröhling pártelnök, parlamenti képviselő a TASR hírügynökségnek adott év végi interjújában.

A pártelnök elsősorban a közlekedés területén ígért új neveket.

„További szakmai felelősöket vonunk be, akik részt vesznek majd Szlovákia újraindítását célzó víziónk kidolgozásában”

tette hozzá Gröhling.

A pártvezető megerősítette a frakciótagok hivatalos belépését is. Az SaS képviselői klubjában jelenleg több olyan törvényhozó is ül, aki nem párttag, közéjük tartozik például Vladimíra Marcinková, Martina Bajo Holečková vagy Vladimír Ledecký.

Gröhling rámutatott, hogy vezetése alatt a párt nyitni kezdett.

Hírdetés

érvelt.

Üdvözölte továbbá, hogy az SaS már nem csupán „pozsonyi párt”, hanem a régiók pártja is.

„Érezhető a nyitás a régiók, egész Szlovákia felé, hiszen új embereket fogadunk be, akik nemcsak Pozsonyból, hanem az ország minden részéből képviselnek bennünket”

tette hozzá.

teraz.sk

Nyitókép forrása: SITA/Milan Illík


Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »