Fennállásának 75. évfordulóját ünnepli a vajdasági Maradékon működő Petőfi Sándor Magyar Művelődési Egyesület. A jeles alkalmat vasárnap méltó módon, gazdag ünnepi műsorral tették emlékezetessé.
A fellépők között szerepeltek a maradéki versmondók, a kistánccsoport, a sarkantyús táncosok, a tamburazenekar, továbbá a tiszakálmánfalvi kórus, a bácsfeketehegyi szavalók és a torontálvásárhelyi leánykórus is. Az esemény alkalmából köszönőleveleket és diplomákat adtak át. A művelődési egyesület idén elnyerte a Kallós Zoltán Külhoni Magyarságért Díjat.
A kevesebb mint kétezer lakosú Maradék lélekszámát tekintve a szerémségi szórványmagyarság egyik legjelentősebb települése, ötszáz magyar él a faluban. A jubileumi rendezvényen részt vett Szilágyi Péter nemzetpolitikáért felelős helyettes államtitkár is, aki példaként emelte ki a helyi közösség összetartó erejét és elhivatottságát.
Szilágyi Péter, a magyar Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős helyettes államtitkára: „Ez a közösség példát mutat az egész magyar nemzetnek a megmaradásban, hiszen olyan körülmények között kell megmaradni magyarnak, ami nagy kihívást jelent, szórványban élnek. Noha szép számban vannak itt Maradékon magyarok, de mégis nehéz körülmények között kell megmaradniuk. Példát mutatnak Vajdaságban, az egész Kárpát-medencében és példát mutatnak az egész magyarságnak, éljünk bárhol a világon.”
Forrás: Pannon RTV
The post Szilágyi Péter Maradékon: Ez a közösség példát mutat az egész magyarságnak appeared first on Külhoni Magyarok.
Forrás:kulhonimagyarok.hu
Tovább a cikkre »



