Az emlékezést nem a múlton való kesergés jellemezte, hanem a jövő nemzedékeinek szóló figyelmeztetés és egyben a hit diadalának hirdetése. Ez a gondolat hívta össze a közösséget a festői Duna-parti községben, Csicsón, a református templomban tartott ökumenikus istentiszteletre és emléktábla-avatásra. Az alkalom a Beneš-dekrétumok következtében a második világháború után kitelepített felvidéki magyarság sorsának állított méltó emléket.
Az emléktábla elhelyezésére a Kecskés László Társaság kezdeményezésére került sor, amely a Felvidéken felavatott tizedik ilyen táblát helyezte el Csicsón.
A tiszteletadás jegyében számos kiemelkedő vendég fogadta el a meghívást a községbe:
A megemlékezés a Szózat eléneklése után ökumenikus istentisztelettel vette kezdetét. József atya, a római katolikus egyház képviseletében a Hegyi beszédből idézve vont párhuzamot az evangéliumi ígéretek és a kitelepítettek mérhetetlen szenvedése között:
„Boldogok, akik sírnak, mert ők vigasztalást nyernek. Boldogok, akik éhezik és szomjazzák az igazságot, mert ő kijelentést nyernek. Boldogok, akiket üldöznek az igazságért, mert övék a mennyek országa.”
A katolikus lelkiatya hangsúlyozta, hogy a gyűlölet helyett a megbocsátás felszabadító erejét hirdeti, felidézve Esterházy János példáját, aki a gulágon és a börtönben is „megbocsátott azoknak, akik elítélték és nevükön imádkozott értük”. Ez a megbocsátás „felszabadítja a szívet a keserűség láncából”.
Lévai Attila református lelkipásztor igehirdetésének központi üzenete Isten megtartó hatalma volt, amely a háborúk és kitelepítések után is megőrizte a közösséget. Mózes második könyvéből idézte:
„De mégis megtartottalak, hogy megmutassam neked az erőmet, és hirdessék nevemet az egész földön.”
A lelkipásztor szerint a közösség megmaradása küldetést ad az utódoknak: hirdetni, hogy „Isten erősebb minden hatalomnál, erősebb még a háborúknál és a kitelepítéseknél, valamint a deportálásoknál is”.
Németh Andrea polgármester bemutatta Csicsó község rövid történelmét és jelenét, majd felidézte a falu krónikájából, hogy 1947 telén 60 családot hurcoltak el Csehországba „kényszermunkára”, és további négy családot telepítettek át Magyarországra. Beszédében részleteket olvasott fel az akkori történések megrázó tanúbizonyságaiból.
A Gáspár Sámuel Alapiskola diákjai, Nagy Edit tanító néni vezetésével, az érintettek szavaival emlékeztek. Szalai Vincéné Kovács Mariska néni gyermekkori fájdalmát idézték fel, aki így mesélt a számüzetésben töltött hideg, sötét karácsonyról:
„Azt a karácsonyt nem felejtem el, amíg élek. Szaloncukor helyett papírba csomagolt kenyérhéjat akasztottunk a fára. Édesapám azzal vigasztalt bennünket, hogy azért ilyen szegény a karácsonyunk, mert a Jézuska nem tudja, hogy hol vagyunk. Elhittem neki és szorgalmasan csomagoltam a kenyeret a papírkákba”.
A helyi Caritas Kórus előadása, valamint a Lovász Zsuzsanna „Úton” című versének elhangzása után Nagy Szerénke emlékező szavai zárták a műsort, mélyen kifejezve a kitelepítettek lelki fájdalmát és egyben erejét:
„1946 tavaszán a felvidéki magyarság megismert egy szót: reszlovakizáció. Rettegett szó, gyűlölt – micsoda sötét lelkületű ember találta ki ezt a lélektiprást? Add el a lelkedet, add el a becsületedet! Mondd, hogy nem vagy az, akinek születtél! Mondd, hogy nem magyar a szíved! Tagadd meg apádat és anyádat, és még az őseidet is a sírban! Mondd, hogy nem vagy magyar! Mondd ki, szánva, mert ha nem mondod, akkor… el kell mennem a szülőföldről, a faluból. Itt kell hagynom a házam és azt a talpalatnyi földet, amit egy életen át gyűjtögettem. Ezt jelenti ez az ördögadta szó, reszlovakizáció.”
Az emlékezés nem csupán a múltat idézte meg, de a jelenkorra és a jövőre is üzenetet fogalmazott meg. Molnárné Dr. Taár Izabella, a Kecskés László Társaság elnöke szerint az emléktáblának „óriási felkiáltójelekként” kell állnia, hogy mindig emlékezzünk arra, vannak olyan emberek, akik elkövethetnek ellenünk ilyen bűntetteket:
„A múlt még mindig gátolja a jelent. Felkiáltójellel kell emlékeznünk azokra az időkre, de az Isten iránti hálaadás hangjának is jelen kell lennie ezen a mai napon.”
Gubík László, a Magyar Szövetség elnöke többek között rávilágított, hogy a Beneš-dekrétumok alapján ma is történnek földelkobzások, és hogy a Felvidéken születő magyar csecsemő „a jog szerint még mindig háborús bűnösként kénytelen megszületni”.
A megemlékezés az emléktábla leleplezésével, megáldásával és koszorúzásával zárult, majd az emlékező közösség tiszteletét tette és elhelyezte az emlékezés koszorúit a Csicsói Nagy Géza által faragott, a csicsói kitelepítettek névsorát tartalmazó emlékhelynél is a falu főterén.
A koszorúzás után a helyi kultúrház nagytermében szeretetvendégség várta a vendégeket és a résztvevőket.
Komjáthy Petőcz Andrea
Nyitókép forrása: Komjáthy Petőcz Andrea
Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »
