Talán tavaly jelent meg a sajtóban 1956 kapcsán az a bizonygatás, hogy valamiféle teljesen irracionális Mandela-effektus volt az, hogy a Szabad Európa Rádió az amerikaiak és Nyugat támogatásával kecsegtette a forradalmárokat. Végignyálazták és autista módon, szőrszálhasogatóan szétszálaztak minden adást, majd elégedettel állapították meg, hogy az amerikai propagandarádió bizony konkrétan sehol nem ígért konkrét segítséget, így a magyarok csalódottsága a Nyugatban teljesen értelmetlen és légbőlkapott mítoszon alapul. (Mielőtt elvesznénk az aktualitásokba, nem pártolom a ” keleti nyitás” jelenlegi politikáját. Ami Ororszországban értékes és jó, az mind a fennálló orosz rendszer ellenében született, mint Tolsztoj, vagy Szolzsenyicin. Kínától meg, mint high-tech kommunista pártállamtól egyenesen rosszul leszek.) Mindazonáltal érdemes kiemelni, hogy a magyarok Nyugattal kapcsolatos vívódása nem új keletű. István és Koppány harcában már a Róma vagy Bizánc, azaz Nyugat vagy Kelet kulturális dilemmája öltött testet, ami a legtöbb országban Európában nem fordult elő ilyen mérétkben. Nyílván ehhez a magyarság, Európa többi népétől idegen, nem indoerópai származásával és kulturális gyökereivel is magyarázható. Későbbiekben a tatárjárást egymagunk szenvedtük el, ahogy az Oszmán Birodalom ellen sem igazán kaptunk segítséget, s a cserbenhagyottság érzése már ott is megjelent. Olyannyira, hogy Erdélyben inkább a szultánnal paktáltak a fejedelmek, mintsem a Nyugatot jelentő Habsburgokkal. Akik ellen később az 1848-as szabadságharcunkat vívtuk, s Görgei utolsó seregével inkább kilómétereket vándorolt még, hogy inkább az oroszoknak adja meg magát, sem mint Bécsnek. Az I. világháború után a nyugati, antant hatalmak húzták meg fejünk felett a világ elgigazságtalanabb határmódosítását a Trianon-kastélyban. Britek és amerikaiak bombázták a városainkat a II. világháborúban, mert szövetségesei voltak a vörös rémterror birodalmának, akik végigerőszakolták és mészárolták a hazánkat a nácik után. És így érkezünk meg 1956-hoz, ahol végül a cserbenhagyottság élmény végleg rögzül. Az 1990-es évek rendszerváltás utáni nyugati vadkapitalista kizsákmányolása pedig már csak hab a tortán. De nézzük csak meg, hogy ha légbőlkapott és alaptalan az 1956-os magyar kiábrándultság a Nyugatban, akkor hogyan lehetséges, hogy maga a Nyugat is is úgy reagált, ahogyan. Pár külföldi vélemény (javarészt költő) az 1956-os forradalomról.
Arnulf Överland (norvég): Magyarország 1956-ban (részlet)
„Megint láttunk elvérezni egy népet.Ismét kiabálhatjuk:Nem küzdöttek hiába, nem pusztulhatnak el!Szó, megszokott szó csak,mialatt dúl a harc,piaci fecsegés csak,szégyelni való szóbeszéd, amiben senki nem hisz! Még senki sem hallgathat.A kezeit mosóENSZ-ben (…) Hagyjuk végrea fecsegést az emberi jogról és becsületről!Ne irkáljunk az „ élet tiszteletéről”!Eggyek maradunk mégis.– Miben?A rémületben és szégyenben!”
Julies Supervielle (francia-uruguayi): Magyar barátainkhoz
” Forog a földforognagy könyörtelenül minden nemzetévelMagyarország körül hegye-völgye vérziköt világrész helyett mi bűnünk hogy így kellhalnotok-élnetektárjuk ablakunkataz Irgalom felé járuljunk az IgazBíró színe elékegyetlen sugárzás:semmi sem tétetett!minden kellett volnasemmi nem tétetettÍm térdre omolvaminden hitetlenekkönyörgünk értetek”
Pier Francesco Pingitore (olasz)- Avati ragazzi di buda (részlet)
” Tankok törték a csontokat
Senki sem hozott segítséget
A világ csak ült és figyelt
A sír szélén ülve
(…)
Bajtársaim már a kivégzőosztag előtt
Sírba hull első majd második
És a szabadságunk
S a világ becsülete”
Végezetül érdemes megjegyezni, hogy Francesco Franco Spanyolországa volt az egyetlen ország, amely önkéntesekből álló hadstestet állított össze és hajlandó volt katonai segítséget küldeni Magyarország számára a szovjet invázióval szemben. Ezt azonban maga az Egyesült Államok és a NATO akadályozta meg, amely figyelmeztette Francot, hogy amennyiben NATO tagország területére ér a magyaroakt megsegítő egysége, akkor azt a NATO lefogja bombázni. Így az egész akcióból végül nem lett semmi, de érthető okokból a spanyolok lelkiismeretét zavarta leginkább a magyar forradalom vérbefolytása ezen okból. Álljon itt hosszabban egy spanyol költő verse erről.
Ramon Cue Romano (spanyol): Magadra hagytunk tégedet
Kicsi húgunk, te drága!
Magadra hagytunk Tégedet.
Míg fényes nappal Rád törtek gyalázva,
S Európa szívéről letéptek rőt kezek.
Keresztútján a művelt világnak
Magadra hagytunk Tégedet.
Hogy körülálltuk földre tiprott tested,
A hulló jaj és forró vér felett,
Melynek árjával bepermetezted
Ruháinkat, – mi csak szónokoltunk és vitatkoztunk,
De senki előre egy lépést se tett,
Csak kezeinket emeltük az égnek,
S magadra hagytunk Tégedet.
Szemünk láttára tapostak a sárba,
Nem távoli őserdők megett,
De Európa szívében, hol drága
Vak félelembe fúlt a tett,
S magadra hagytunk Tégedet.
Bűvölten néztük mozdulatlan
Hogy gázol át törvényen az ellen,
S a szörnyetegnek végső pillanatban
Hogy étvágya beteljen
Áldozatként a szörnyű lakomára
Kis húgunkat dobtuk oda s holnap
Új áldozatra vajon kit sorolnak?
Bűnöd csak az volt, hogy a szabadságot
Kívántad, mint a kék magas
Büszke királya a sas.
És annyi volt hős fiadnak vétke,
Hogy hitvesüket úgy hívták “enyém”,
Hogy anyjukat is úgy hívták “enyém”,
Hogy lányukat is úgy akarták hívni,
S a földbe, melybe búzát s vért vetettek,
“enyém”-nek hívták a hazát, történelmet.
Óh Isten mondd hát vétek ez?
Ezért tiportak le, s mi szabadok
Magadra hagytunk Tégedet!
Kicsiny húgunk, te drága Magyarország!
A lelkünk mélye és a városok
Jazz-hangos éje, karikás-szemű hajnalok
A vádat hordják,
Hogy letiportak s friss véred kiált
A szabad ember foltatlan ruháján
A munkások olajos öltönyén
S a vasárnapi vasalt nadrágokon…
Nincs, ki lemossa véredet,
Mit vád-piros ajakkal égetett
A homlokunkra húszezer halott:
– “Világ porondján fényes nappalon
Megint magunkra hagytatok!” –
És üldözni fog majd e bűnnek árnya:
A béke szavát elfojtja a jaj,
A szabadság új árulást takar.
S ha ajkunk olykor igazságot hirdet
Saját vétkünkkel hazudtol meg minket,
Mert lelkük mélyén érzik már a népek,
Hogy bűneiknek súlyos agyaglába
Megindult és sár tapad nyomába
És árulásuk, árulásba hal,
És nincs nagy nemzet, addig míg e bélyeg
Rajtunk ég, – és homlokunk az égnek
Nem tárhatjuk, hisz láncban a magyar.
Mert Európa szívében előttünk
Fényes nappalon megtörténhetett,
Hogy meggyaláztak szép kicsi húgunk,
S mi magadra hagytunk Tégedet.”
Mindenki döntse el maga, hogy a magyarok csalódottsága a Nyugatban mennyire volt alaptalan, ha a Nyugat véleménye önmagáról ilyen és ehhez hasonló volt.
Forrás:disszidensblog.blogspot.com
Tovább a cikkre »
