Az ősi magyar falu tartozott Csehországhoz, Magyarországhoz, Csehszlovákiához. Meg Szlovákiához, jelenleg. A két falurész, Nagyszelmenc és Kisszelmenc közé az oroszok a második világháború után egyetlen éjszaka hatméteres deszkapalánkot húztak. A vasfüggöny lezárult, elválasztva rokonokat, gyerekkori barátokat, ismerősöket.
Kódolt üzenetek
Temetések, keresztelők, esküvők híre már csak „kódoltan”, a határmenti földeken végzett munka közben juthattak át, népdalok, nóták formájában. („Piri nénnyéd meghalt, az unokának tavasszal, lesz az esküvő”, és hasonlók. A határt őrző ferdeszemű kirgizisztáni katona úgyse értette.) Úgy tűnt, így lesz ez a világ végezetéig, soha senki nem lesz képes változtatni rajta.
Lakossági petíciók, közömbös kormányok
Aztán megjött egy Gorbacsov nevű úriember, és megrendült a birodalom. Új szelek kezdtek fújdogálni, újságcikk jelent meg a furcsa, kettévágott faluról, és átszakadt az információs gát. Újságírók, írók, filmesek egymásnak adták a kilincset. A lakosok petíciókat írtak alá, amelyeket sem a szlovák, sem a szovjet, illetve, akkor már az ukrán kormány sem vett figyelembe.
Fél évszázad után mégis megnyílt
Mégis, sok ember erőfeszítésének, áldozatos és önzetlen munkájának köszönhetően csak elindult valami a háttérben. A kettévágott falu ügye nemzetközivé vált, eljutott az USA kongresszusának Emberjogi Frakciója elé. A gyalogos határátkelőhely 2005 karácsonyára megnyílt, ötven év után együtt ünnepelhette Krisztus születését mindkét Szelmenc lakossága.
Operaénekes a színpadon
A határnyitás huszadik évfordulóját ünnepelték e hétvégén Nagyszelmencben, tisztelegve mindazok előtt, akik hozzájárultak a sikerhez. A műsor pénteken kezdődött az óvodások és alapiskolások fellépésével, majd Miroslav Sýkora operaénekes, előadóművész lépett a világot jelentő deszkákra, a „Česko-slovensko má talent” egykori győztese, aki a „Virtuózokban” is próbára tehette tehetségét. Az „Annyi mindent kéne még elmondanom” megbízhatóan megdobogtatta a hazafias szíveket, nem különben Erkel Ferenc Bánk Bánjából a „Hazám, hazám, te mindenem” ária is.
Közös éneklés
A klasszikus műfajok után Vadkerty Imre és zenekara érkezett, az előadó, mint mindig, poggyászában hozta a loboncos haj-életérzést, olyan számok kíséretében, mint a „Repülj, repülj, szívem…”, a „Csillagom, virágom…”, a „Szabadság, szerelem”, „Ki szívét osztja szét…”, vagy a „Ne késsetek, harangok, siessetek csatába, és az „Elkártyáztam a gyenge szívem”. Az előadóknak még a viszonylag visszafogott nagyszelmenci közönséget is sikerült rávenni a közös éneklésre, illetve tapsolásra, nem kis szuggesztív művészi erőről téve tanúságot.
A nyitás egy csoda volt
Szombaton a Dobó István Alapiskola felső tagozatosai léptek színpadra, majd kerekasztal-beszélgetésre került sor, melynek résztvevői felidézték a határnyitásért folytatott sokéves küzdelem olykor felemelő, olykor lehangoló pillanatait. Utólag könnyű okosnak lenni, tartja a mondás, de abban mindannyian egyetértettek, hogy a határátkelőhely megnyitása, az akkori körülményeket figyelembe véve, valóságos csoda volt.
Csendes alkuk, diplomáciai praktikák
Komlóssy József, akiről Nagyszelmencben utcát neveztek el, a szelmenci határnyitás elkötelezett harcosa minden Európa- parlament béli tapasztalatát és sok éven át épített emberi kapcsolatrendszerét vetette be a cél érdekében. Felidézte az akkori nemzetközi helyzetet, valamint azt is, hogy milyen praktikákkal, háttérben megkötött csendes alkukkal egyengették a két Szelmenc közeledésének útját. (Ennek ellenére az újonnan megnyitott határátkelőhelyen sem magyar, sem svájci, sem nemzetközi útlevéllel nem engedték át.)
Min múlnak az emberi döntések?
A nagyszelmenci születésű Iván László, Szepsi egykori alpolgármestere utalt arra, hogy sok minden még mindig nem tisztázódott a vasfüggönnyel kapcsolatban. Miért pont erre húzódik a határ, mikor a szovjetek egyértelműen három, stratégiai jelentőségű várost – Ungvár, Beregszász, Csap – akartak megkaparintani, és ehhez nem kellett volna tíz-húsz településsel nyugat felé terjeszkedni. Mi múlott az akkori bírókon, illetve komisszárokon, mennyiben felelős az emberi gyarlóság, vagy éppenséggel a pillanatnyi helytállás azért, hogy falvak tucatjai süllyedtek vissza a szovjet egyszerűségbe, és éltek meglapulva, igénytelenül, még a huszadik század közepén is?
Zelei szívügye
A beszélgetés során sokszor szóba került Zelei Miklós neve, akinek életműve az egyetemes magyar irodalomban is tiszteletre méltó, és a Szelmencekről írt két könyvével, valamint a „Zoltán újra temetve” darabjával nagyban hozzájárult a határprobléma ismertté válásához. Mindezeken felül a két falu lakosainak helyzetét szívügyének tartotta, és minden lehetséges és elképzelhető fórumon agitált mellette legjobb képességei szerint.
Ideiglenes határnyitás
Nagyszelmenc egykori polgármestere, Gilányi László, maga is Kisszelmenc szülötte, már a rendszerváltás előtt is azon igyekezett, hogy legalább ideiglenesen nyissák meg a határt, búcsúk alkalmával, hogy a rokonok találkozhassanak. Ezt az erőfeszítést siker koronázta, a tényleges határnyitás előtt két alkalommal is átjöhettek a kisszelmenci rokonok, barátok, ismerősök.
Domborművek, emléktábla
Ők ketten már nem lehettek itt, számukra már megnyílott az égi határ, egyszer és mindenkorra. A hálás utódok emlékezetén kívül e hétvégétől két, most leleplezett dombormű is őrzi emléküket. (Matl Péter szobrász alkotása.) Mindazok tiszteletére, akik közreműködtek az évekig tartó, határnyitást eredményező tevékenységben, külön emléktáblát is avattak.
Az avatási beszédet Gubík László, a Magyar Szövetség elnöke mondta, kiemelve az összefogás és az egység erejét. A meghívott vendégek között ott volt Dr. Sztáray Péter államtitkár, Dr. Hörcsik Mihály országgyűlési képviselő, Komlóssy József, Iván László, Gazsó L. Ferenc újságíró, Gazsó Dániel, Nagy Sándor András amerikai lobbista, Orosz Ildikó, a KMKSz elnökségi tagja, Nádasi László, Gabri Rudolf, a nagykaposi Magyar Ház vezetője és Matl Péter, a domborművek alkotója is.
Nem kell már kódolni, se kacsával üzengetni
Mit hozott a két falurésznek a határátkelőhely? Annyi bizonyos, hogy nem kell már kapálás közben temetési, születési, keresztelési, házassági híreket mondjuk az Internacionálé dallamára énekelni. A házikacsa szárnya alá madzaggal felkötözött írásos üzenetek, és a válaszok, amikkel a jószág este hazatért, szintén elvesztették jelentőségüket, ott az Internet. (Az ukránok egyelőre nem blokkolják.) Az általános gazdasági helyzet valamelyest javult, de talán a munkácsi sörgyár híres-hírhedt termékeinek a nép által megfogalmazott kritikája illik ide: „A sör sokat javult. De még mindig ihatatlan.”
Cigi melltartóban, görbebotban
A gyalogos-biciklis hattárátkelőhely megnyitása az utóbbiaknak egy újabb lehetőség rövidebb- hosszabb ukrajnai túrára. Kelet-Szlovákia legkeletibb járásának lakosai számára Kisszelmenc a programszerű bevásárlás szinonímája lett, a határmenti fizetős parkoló extra bevételhez juttatta az önkormányzatot. Nem elhanyagolható a cigaretta- és alkoholbehozatal, bár a háború és a kereskedelmi korlátozások miatt a régi szép idők, mikor nyugdíjas nénikék melltartóban vagy görbebotban csempészték át a cigit, befejeződtek. Ennek ellenére áll még a „Kisszelmenci City”.
Ahol minden kapható
A neonlámpákkal kivilágított, színes plakátokkal és hirdetésekkel szegélyezett bevásárlóutca, ahol fogorvostól túrabicikliig, kerítésléctől márkás vodkáig minden, de minden kapható. A forgalom a háború miatt jócskán megcsappant, de a határátkelőhely környéke néptelennek éppenséggel nem mondható. Ukrán nyelvű fiatalok jönnek-mennek, öltözetükből, márkás mobiljukból, a rájuk várakozó autókból világosan látszik, hogy a háború szele nem különösebben befolyásolja életmódjukat. Sőt.
Pandora szelencéje
A beszélgetés során hangzott el, hogy mit hozott a két falurésznek a határnyitás? Kereskedelem fellendülése, rendben, rokonok jönnek-mennek, rendben, de generációk cserélődtek, az új lakosok nem különösebben érdeklődnek rokonaik iránt. Mindkét faluban sok az üres ház, négy-öt is egymás mellett akár, a települések elöregednek. A nyitás afféle Pandora szelencéje, jó-rossz egyformán hullik belőle, befolyásolhatatlanul. Ugyancsak befolyásolhatatlanok korunk nagy társadalmi változásai, amelyek jó-rossz formában egyaránt jelentkeznek, sokszor meg sem tudjuk különböztetni, melyik melyik.
Egyvalami azonban bizonyos. Mindazok, akik részt vettek ebben a sok éves, sokszor kilátástalan, vagy akár reménytelennek látszó harcban, amelyet kisemberekként folytattak értetlen, közömbös, vagy éppen ellenséges nagyhatalmak ellen, csodamód csatát nyertek, Dávidként Góliát ellen. Kőbe vésett nevük nem méltatlanul olvasható a nagyszelmenci művelődési ház – kisebbségi nyelven csak: kultúrház – falán. Amit tettek, amit elértek, mindenképpen a példaértékű helytállásról is szól. Történhet bármi, nyugodt lelkiismerettel mondhatják a költővel: „Ez jó mulatság, férfimunka volt.“
Tóth Ferenc
Nyitókép forrása: a szerző felvétele
Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »
