A kötelező matematikaérettségivel a kor kihívásaira reagálunk, több műszaki végzettségű szakemberre van szükségünk, például az atomenergia területén – mondta a TASR hírügynökségnek adott interjúban Tomáš Drucker (Hlas-SD) oktatási miniszter.
Szerinte a matematikai készségeket az élet bármely területén lehet érvényesíteni.
Arra is rámutatott, hogy az ukrajnai háború kezdete óta még inkább kiderült, mennyire függ Európa az energiaforrásoktól és a nyersanyagoktól, és ez külön érvényes a digitális iparra.
„A kontinens energiaellátásának pedig fontos eleme az atomenergia, de sem Európában, sem Szlovákiában nincs elég ilyen szakértő, ki kell nevelni őket” – tette hozzá. Drucker szerint Szlovákia olyan oktatási központtá válhat, ahol külföldi diákokat is képeznek az európai atomenergetika számára.
Várhatóan azoknak a diákoknak kell kötelezően érettségizniük matematikából, akik 2027. szeptember 1-jén kezdik meg középiskolai tanulmányaikat, és a 2030/2031-es tanévben fognak érettségizni.
Az alapszintű matematikaérettségit a gimnáziumokban, az ipari szakközépiskolákban és bizonyos műszaki szakközépiskolákban vezetik be. A konzervatóriumokban, sportiskolákon és a kereskedelmi akadémiákon viszont nem teszik kötelezővé. A gimnáziumokban kétszintes lesz a matematikaérettségi.
TASR/Felvidék.ma
Forrás:felvidek.ma
Tovább a cikkre »


