Vicces a liberális médiák „hadurazása”.
Amikor a nagy internetes cégek a balos, woke vonalat vitték, nem volt tiltakozás az ellen, hogy politikailag elfogultak a cégek, s önkényesen hoznak döntéseket. Akkor erre az volt mondva, hogy „ez a szabad piac döntése”, s „ha nem tetszik, ne tessék ott szerepelni, hanem tessék saját céget alapítani”.
Trump óta a helyzet változott. Ezt még személyesen is észre vettem. Amióta Zuckerberg és Trump haverok, egyetlen kommentem se lett törölve, semmilyen tiltást nem kaptam, míg korábban ez havonta 2-3 alkalommal előfordult, pedig ma nem írok mást, mint korábban.
A nagy tech cégek nem álltak át, csak egyszerűen visszavettek korábbi abszurd részrehajlásukból. Pl. abbahagyták több antiliberális YT-csatorna cenzúrázását, nekem ez a legnagyobb eredmény, mert eddig nagyon nehézkes volt, hogy az adott szerző a YT-ra csak egy „biztonságos” változatot tesz fel, a teljest pedig máshová tölti fel, nekem ez nagy időveszteség.
Ezzel „szabad piacból” immár „hadurak” lettek, hogy ma semlegesek ideológiailag. Vicces. Pedig tulajdonképpen ez a normális. A mobiltelefon cég se tiltja le az előfizetőket azon az alapon, hogy szerinte csúnyán beszélnek.
Forrás:bircahang.org
Tovább a cikkre »


