Az antiszemitizmus azt jelenti, hogy ellenzed Sorost – írja meg egészen nyíltan a HVG.
Szó szerint: „A magyar miniszterelnök politikája tudatosan ellentmondásos. Kívülre úgy jelenik meg, mint a zsidó élet megingathatatlan támogatója, viszont főleg Soros Györgyöt kikiáltotta az ország ellenségének. Ily módon nagyon is célzottan régi antiszemita közhelyeket hoz működésbe.„.
Mikor még élt, hasonlókat vezetett le TGM is. Ő ezt teljesen őszintén meg is magyarázta. Most nem találom a cikkét, de kb. a következő volt a gondolatmenet:
- a premodern Európában a zsidóság idegen test volt, sose volt több megtűrt elemnél, mivel nem tudott beilleszkedni a premodern európai keresztény rendszer egyik részébe se, azaz kb. olyanok voltak, mint a nomádok egy letelepedett társadalomban (lásd a cigánykérdést erről),
- a modernitásért való küzdelemben ezért a zsidók mindig a modernitás mellett léptek fel, a premodern értékek ellen, hiszen ez személyes érdekük is volt,
- bár az antiszemitizmus örökli a premodern antijudaizmust, de alapvetően más: immár nem a zsidók mint idegenek ellen uszít (az antijudaizmus befogadta gond nélkül a kereszténnyé lett zsidókat, sőt volt nem egy kereszténnyé lett zsidó a vezető antijudaisták közt, lásd a spanyol főinkvizitort, Tomás de Torquemadát, aki kitalálta a zsidók Spanyolországból kiutasításának ötletét 1492-ben), hanem bennük a modernizáló elitet látja, azaz tisztán ideológiai alapú, tehát a náci antiszemitizmus inkább torzulás ehhez képest, mert nem fogadta el keresztény vallású zsidókat,
- tehát egy zsidó is lehet antiszemita, ha ellenzi a modernizmust, pl. az ultraortodox zsidók antiszemiták, de Netanjahu is az, hiszen „populista”, azaz olyan erőkkel áll szövetségben, akik nyíltan vagy rejtve, de a modernizmus ellenségei.
Nyilván mindez baromság, de eszembe jutott a cikket olvasva. Tipikus példája ez a szómágiának:
Mindenképpen csavarosabb szómágia, mint a hagyományos ballib magyarázat, mely szerint a Zorbán a lelke mélyén antiszemita, de ezt filoszemitizmussal leplezi.
Forrás:bircahang.org
Tovább a cikkre »


