Gyorsan visszakoztak

A hét elején még minden hithű ballib állította, itt a végső csapás: a Fidesz elbukta a 2026-os választást. Semjén miatt.

Azóta valami nagyon megváltozott. Még a legradikálisabban ballib Amerikai Népszava blog is megvédte Semjént!

Mi történhetett? Szerintem valaki utána járt az ügynek, s kiderült, minél több az adat, annál valószínűtlenebb Semjén érintettsége.

Plusz Semjén minden személyes ismerője – mármint a ballib oldalon – elmondta: szerinte kizárt Semjén bűnössége, még az egyébként konteós Reichert is ezt mondta a Soros Magyar Hangjától, de a vezető ballib ex-politikus Horn Gábor is ezt hangsúlyozta.

Hírdetés

Ennek egyébként az oka Semjén jelleme. Mivel én is ismerem személyesen – bár utoljára 20 éve találkoztam vele -, ezt megerősíthetem. Ez az ember szinte két külön lény: az egyik a politikus, a másik a magánember. Politikusként vadul érvel, támad, ellenséges, míg magánemberként meg rendkívül barátságos, nyitott az ellenvéleményre, udvarias, az én ízlésemnek még túl udvarias is. Emiatt mindenki tudja róla, hogy őszinte ember, ő az a típus, aki kizárólag valamely magasabb szellemi okból képes hazudni, de sose magánérdekből. Hite teljesen őszinte, emiatt képtelen saját érdekből hazudni. Ráadásul mindenki tudja, sose használta ki helyzetét személyes haszonszerzés céljából – még a legvadabb ballibek se vádolták őt soha korrupcióval -, s két hobbija van: az egyik keresztény hite, a másik a vadászat. S persze az is közismert, hogy abszolút monogám típus.

Én persze azért azon meglepődtem, hogy még az egyébként elmebeteg-gyanús Amerikai Népszava is megvédte őt. Ez azért jelent valamit. Azt, hogy kármentés folyik: az okosabbak rájöttek, a vád hamis, így érdemes még időben kiszállni.

Nincs ugyanis semmi rosszabb annál, mint valakit hamisan vádolni. A jó megoldás a lebegtetés, a sejtetés. De ezt a DK-s Arató elrontotta azzal, hogy kimondta Semjén nevét. Így esélyt adott a nyílt válaszra, védekezésre.

A magyar Reddit-szekta ki is van borulva a történteken… szerintük az ellenzék túl lagymatag, hogy nem használta ki az ügyet. Íme tegnapi Reddit-karikatúra, szerintük semmi se dőlt meg, ők ugyanis „kiolvasták” a Zorbán nézéséből, hogy Semjén pedó:


Forrás:bircahang.org
Tovább a cikkre »