Gyerekeknek adott új esélyt a Katolikus Karitász jótékonysági koncertje a Mátyás-templomban

Gyerekeknek adott új esélyt a Katolikus Karitász jótékonysági koncertje a Mátyás-templomban

Közel ötszáz vendég részvételével tartották meg szeptember 18-án Budapesten, a budavári Nagyboldogasszony (Mátyás)-templomban a Katolikus Karitász jótékonysági koncertjét, amely a Zúgjon fel hát a magyar zsoltár! címet viselte.

Az Ars Sacra Fesztivál részeként megvalósult rendezvény célja a szervezet felzárkóztató programjainak keretében felkarolt gyermekek tanulásának támogatása volt, a „Legyen öröm az iskolakezdés” segélyakció részeként.

A templom padsorai már az est kezdetére megteltek. A konferanszié, Szabados Edina kommunikációs ágazati vezető köszöntötte a vendégeket és a meghívottakat, köztük Herczegh Anitát, a Katolikus Karitász jószolgálati nagykövetét; a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia jelen lévő tagjait és Dragonits Mártát, az Ars Sacra Fesztivál egyik alapítóját. A jelenlévők között voltak egyházi vezetők, állami tisztségviselők és a Karitász munkatársai is.

A rendezvényen elsőként Zagyva Richárd, a Katolikus Karitász országos igazgatója szólt a közönséghez.

Köszöntőjében hangsúlyozta: a koncert nem pusztán művészeti esemény, hanem közös küldetés. Beszédében egy szegénységben élő gyermek mindennapjait idézte meg egy érzékletes képpel, rámutatva: a Karitász felzárkóztató programjai ma több ezer család életében vannak jelen.

– zárta szavait.

A koncert szellemi atyja, Vincze László papírmerítő mester beszédében a Heves vármegyei Fedémeshez, szülőfalujához és a Karitászhoz való kötődéséről mesélt, s arról, hogyan került kapcsolatba a négy meghívott énekessel.

„Idén májusban eszembe jutott, hogy kipróbálom magam, meg tudok-e nyerni néhány művészt, akik segítenék ezt az ügyet” – mondta. Hozzátette: számára a szülőföldje adta a legnagyobb inspirációt, majd beszédét Babits Mihály soraival zárta: „Minden embernek a lelkében dal van, és akinek szép a lelkében az ének, az hallja a mások énekét is szépnek.”

A koncert műsora négy Kossuth- és Magyar Örökség-díjas népdalénekes fellépéséből állt. Elsőként Petrás Mária szólaltatta meg a máriás énekek, a litánia és a Kyrie imádságos hangjait, neves zenészek – Pánczél Kristóf (orgona, ének), Szokolay Dongó Balázs (fúvóshangszer, duda) és Bolya Mátyás (koboz) – közreműködésével.

Hírdetés

Ezt követte Faragó Laura, aki a moldvai csángómagyarok archaikus népdalaiból és balladáiból adott elő.

Szvorák Katalin a Zobor-vidék középkori dallamait hozta el, amelyek hidat képeznek a gregorián és a néphagyomány között.

Az estet Lovász Irén és Mizsei Zoltán orgonaművész zárta, akik többek között az Ómagyar Mária-siralom és a Kájoni-kódex énekeit mutatták be. 

A közönség minden fellépést hosszan tartó tapssal köszönt meg. A Mátyás-templom különleges akusztikája és a művészek előadásai meghitt vallási élményt teremtettek, amely a múltat megidézve szólította meg a jelen hallgatóságát.

A koncert középpontjában a Katolikus Karitász „Legyen öröm az iskolakezdés” segélyakciója állt. Az összegyűlt adományokat a szervezet hátrányos helyzetű gyermekek tanulásának támogatására fordítja, iskolai eszközök, fejlesztő programok és közösségi tevékenységek biztosításával. A szervezők hangsúlyozták:

Az est végén Zagyva Richárd jelképes ajándékokkal köszönte meg a fellépők közreműködését, és a szervezők köszönetet mondtak az Ars Sacra Fesztivál és a Mátyás-templom közösségének, valamint az önkénteseknek is. Külön köszönet illette a közönséget, akik jelenlétükkel és adományaikkal a remény szolgálatába álltak.

Mindazok, akik támogatni szeretnék a nehéz sorsú gyerekek egész éves fejlesztését, tehetséggondozását és tanulástámogatását, még csatlakozhatnak a Katolikus Karitász kampányához az ősz folyamán a 1356-os adományvonal hívásával (egy hívás 500 forint támogatást jelent), online adományozással a Karitász hivatalos honlapján, vagy utalással a Katolikus Karitász központi bankszámlájára, az „iskolakezdés” megnevezéssel (Raiffeisen Bank: 12011148-00124534-00100008).

Forrás: Katolikus Karitász

Fotó: Barcsik Géza

Magyar Kurír


Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »