Ma van a Nemzetközi Macskanap – Érdekes tények a cicákról szaszifanni2025. 08. 08., p – 11:50
Augusztus 8-án a világ egy kicsit jobban figyel a doromboló négylábúakra. Ezen a napon ünnepeljük a Nemzetközi Macskanapot, amelyet 2002-ben az International Fund for Animal Welfare (IFAW) hívott életre azzal a céllal, hogy felhívja a figyelmet a macskák védelmére és jólétére. De valljuk be: a legtöbb cicagazdi számára minden nap macskanap.
Több ezer éve az ember mellett
A házimacska története több mint 9000 évre nyúlik vissza. Az első bizonyítékok Ciprusról származnak, ahol egy ember és egy macska közös sírjára bukkantak – bizonyítva, hogy a kapcsolat már az ókorban is szoros volt. Az egyiptomiak istenként tisztelték a macskákat: Basztet, a szerelem és termékenység macskafejű istennője védelmezte őket, és haláluk után gyakran mumifikálták a kedvenceket.
A cica, aki mindig a lábára esik – vagy mégsem?
A macskák rugalmas testüknek és fejlett egyensúlyérzéküknek köszönhetően sokszor talpra érkeznek. Ez a reflex már pár hetes korban kialakul. Fun fact: a kutatások szerint a magasabb esésből érkező macskák gyakran jobban megússzák, mint az alacsonyabbról zuhanók – mert több idejük van a testük pozíciójának beállítására.
A dorombolás titkos ereje
A dorombolás nemcsak megnyugtató a gazdi számára, hanem a cicának is hasznos. A tudósok szerint a dorombolás 25–150 Hz közötti rezgése gyorsíthatja a csontok és szövetek gyógyulását, valamint csökkentheti a stresszt. Ez magyarázhatja, miért fordulnak hozzánk a macskák, amikor betegek vagy fáradtak – és talán azt is, miért érezzük magunkat nyugodtabbnak, ha egy cica dorombol az öltünkben.
A cicák nyelve – amit sokszor félreértünk
A macskák több mint 100-féle hangot képesek kiadni, szemben a kutyák 10–15-féléjével. A nyávogás külön érdekesség: a vadmacskák ugyanis nem kommunikálnak így egymással, ez a hang csak az emberrel való kapcsolattartásra fejlődött ki. Magyarán: a cica ránk hangolódott.
Macskák és a modern világ
A macskák ma már nemcsak a nappalinkban uralkodnak: az internet egyik legnépszerűbb tartalmai is hozzájuk kötődnek. A legendás Grumpy Cat, a kecses Maru dobozimádata vagy éppen a milliós nézettséget hozó cicás TikTok-videók mind azt mutatják, hogy a macskák kulturális ikonokká váltak.
A fülük szuperszonikus radar – egy macska fülében 32 izom található, így szinte 180 fokban képes forgatni, hogy pontosan bemérje a hang forrását.Orrlenyomatuk egyedi – akárcsak az emberek ujjlenyomata, nincs két egyforma macskaorr-minta a világon.Nem érzik az édességet – a cicák ízlelőbimbói nem érzékelik az édes ízt.Alvásbajnokok – egy átlagos macska élete kétharmadát átalussza, napi 12–16 órát is pihennek.Titkos vadászok – még a leglustább kanapéhuszárok is megtartják a vadászösztönüket, ezért játék közben is gyakran „lesben állnak” és támadnak.Jobb és bal mancs – kutatások szerint a hím macskák gyakrabban használják a bal mancsukat, a nőstények inkább a jobbat.Szuperugrók – egy macska akár a saját magasságának hatszorosára is képes felugrani.Bajuszkirályok – a bajuszszálak rendkívül érzékenyek, így ha túl sok inger éri őket (pl. szűk tálból evés), a cica stresszes lehet.Sokan vannak – a macskák száma világszerte meghaladja a 600 milliót.Ősi „macskapszichológia” – a lassú pislogás a macskák szeretetnyelve; ha ránk néz és lassan hunyja be a szemét, az bizalom- és szeretetjel.
A macskák nemcsak társaink, hanem titokzatos, önálló személyiségek is, akik valahogy mindig elérik, hogy mi alkalmazkodjunk hozzájuk – és ne fordítva. A Nemzetközi Macskanap tökéletes alkalom arra, hogy kicsit jobban megértsük és értékeljük őket.
Mert valljuk be: a világ talán kicsit barátságtalanabb hely lenne, ha nem dorombolna benne több százmillió kis szőrgombóc.
Kapcsolódó cikkünk
Dr. Sátori Ágnes viselkedésterapeuta, állatorvos munkája nemcsak a kutyák és a macskák habitusának megértéséről szól. Olykor komodói varánuszok lelkiállapotát kell felderítenie, máskor hiúzoknak ad be oltást. De hogyan néz ki ez a különleges szakma belülről? És ki a felelős, ha egy kutya viselkedési problémákkal küzd? Az állat – vagy inkább az ember? A szakemberrel Bondor Gáspár beszélgetett a Gombaszögi Nyári Táborban.
Az állatviselkedés-terápia viszonylag fiatal, mégis rendkívül összetett tudományterület. Nem egyszerűen arról van szó, hogy megnevelünk egy kutyát vagy megszelídítünk egy macskát. A cél az állatok mentális jóllétének megőrzése és fejlesztése – különösen a modern, emberközpontú világban, ahol gyakran nem tudnak természetes ösztöneik szerint élni. „Az, hogy én kutyák és macskák viselkedésével foglalkozom, alapvetően a társadalmi környezet változásairól szól. De előfordulnak különlegesebb esetek is” – mondja Dr. Sátori Ágnes.
Egy komodói varánusz panaszai
A szakembernek néha egészen egzotikus páciensei is vannak. Hívták már a budapesti állatkert egykori lakójához, Irwinhez, a komodói varánuszhoz is. „Olyan problémája volt, aminél nem tudtuk eldönteni, hogy vannak-e fájdalmai, vagy csak viselkedésbeli eltérésről van szó.
Egy gyíkfajta nem tudja elmondani, ha nem érzi jól magát – nem jelez úgy, mint egy kutya vagy egy macska.
Ezért órákon át figyeltem a viselkedését, összehasonlítottam azzal, amit a természetes élőhelyén mutatna, illetve azzal, amit egészséges példányoknál más állatkertekben tapasztaltak. Ezekből próbáltunk következtetni arra, hogy mi lehet a probléma.”
De az se mindennapi, hogy például hiúzt kell beoltani – úgy, hogy közben nem lehet fizikailag közel kerülni hozzá. „A hiúz veszélyes állat, nem lehet csak úgy odamenni hozzá. Ezért védett zónából dolgozunk, de meg lehet tanítani arra, hogy dőljön neki a rácsnak, és engedje, hogy beadják neki az injekciót. Ezt pozitív megerősítéssel lehet elérni – például ha a kedvenc csemegéje egy csirkefej, akkor azt kapja meg jutalmul. Ez tanítható” – mondja az állatorvos.
Online dorombolás
A „hagyományos” házi kedvencek esetében sem lehet rendelői környezetben megjósolni a magatartást. Ott ugyanis nem a természetes viselkedésüket mutatják az állatok.
„Persze van olyan eset is, amikor például egy kutya annyira fél a rendelőben, hogy kifejezetten a rendelői helyzetre dolgozunk ki megoldást. De a legtöbb esetben házhoz megyek vagy online dolgozom.”
Utóbbi bizonyos esetekben sokkal hatékonyabb.
„Gondoljunk csak a cicákra. Sokuk nem szereti az idegeneket, és ha személyesen megyek ki hozzájuk, akkor előfordulhat, hogy két órán át nem is látom a macskát. Viszont ha a gazdi otthonról jelentkezik be kamerával, akkor pontosan azt látom, amit kell: a macska viselkedését a megszokott környezetében. Ez alapján sokkal jobban meg lehet érteni a problémát.”
A kutyáknál viszont gyakrabban van szükség személyes jelenlétre.
A lényeg, hogy mindig abban a környezetben kell látni az állatot, ahol a probléma jelentkezik. A viselkedés kontextusfüggő – amit egy rendelőben látunk, az csak egy kis szelete a valóságnak
– magyarázza a doktornő.
Kapcsolódó cikkünk
Rögtön tudom, hogy jó helyen járunk, amikor meglátom az ablakban kíváncsiskodó tarka macskát, amelyhez hamarosan egy fekete kandúr társul. Dunaszerdahelyen vagyunk, a Mačičky polgári társulás által működtetett macskamenhelyen, ahol a beteg, balesetet szenvedett, bántalmazott vagy kicsi, anyjuk nélkül maradt cicák új esélyt kapnak egy boldog életre.
Péntek Miriam, a társulás alapítója fogad. Léptei könnyedek és elegánsak, akárcsak szeretett macskáié. Épp a délutáni etetős-takarítós kört végzi a régi garázsokból átalakított épületben, ahol jelenleg tizenhét cica lakik.
– Összesen negyvenöten vannak. Egy másik „cicalakban” és nálam, otthon is vannak mentett állatok. A maximális létszámunk eddig egyszerre nyolcvanöt állat volt. Az itt lakók közül mindenki tesztelt, féregtelenített, oltott, ivartalanított és csippel ellátott.
Ahogy belépünk a takaros szobába, kíváncsi szempárok szegeződnek ránk. Néhányan az ágy mögé bújnak, onnan kémlelek, de Brandonnak, a párkányról leugró cicának nem kell sok, máris a fotósunk lábához dörgölődzik, és dorombolni kezd. A többiek még tartják a tisztes távolságot, de tíz perc után már ők is természetesnek veszik, hogy ott vagyunk, és folytatják a pihenést, körömélezést, nassolást vagy épp a játékot. Előbújik Teddy, Adél, Drazsé, Alex és Lilla is, itt ugyanis minden cicának saját neve van. A menhely igazi otthon: ágy, kaparófal, játékok, takarók, sőt ablakdíszek teszik komfortossá a szőrgombócok életét.
Macskanő
Miriam több mint tizenkét éve szenteli szinte minden szabad idejét a macskáknak. Eleinte otthon, a családi házukban tartotta a megmentett négylábúakat.
– Mindig szerettem az állatokat, de amíg gyerek voltam, a szüleim nem engedték, hogy legyen házi kedvencünk. Aztán a lányaim hazahozták Mázlit, akit a lakótelepen találtak, és onnantól nem volt megállás. Azóta több mint ezer cica életét mentettük meg, mindegyikükhöz erős érzelmek kötnek. Attól a pillanattól fogva, hogy befogom őket, úgy érzem, hozzám tartoznak. Eleinte mindegyiküket meg akartam tartani. Egyszerűen nem tudtam elengedni őket, nem bíztam abban, hogy máshol is jó gondjukat viselik. Végül a volt férjem mondta ki, hogy egyszerűen nem tarthatom meg a világ összes beteg macskáját.
Így alakult meg 2017-ben a polgári társulás, majd később a menhely, hogy hivatalos keretek közt támogathassák a segítségre szoruló állatokat.
Miriamnak egy önkéntes segít ellátni a napi feladatokat, amelyekből egyáltalán nincs kevés. A cicáknak reggel és este adnak nedves tápot, ilyenkor kitakarítják az alomtálcájukat, és friss vizet is kapnak. Nincs megállás, ha esik, ha fúj, ha karácsony van, ezt mindig el kell végezni.
A napi feladatok mellett rengeteg takarítás, gyógyszerezés, állatorvoshoz hurcolás is jár a menhelyi munkával, és persze ott van a mentés is… Ráadásul a kóbor cicákról való gondoskodás is a polgári társulás teendői közé tartozik.
– Ellátom a saját, otthoni cicáimat, a menhely lakóit, és megyek etetni a városban kóborlókat.
Fél szem, átlőtt fül, három láb
A cicalak lakói sok nehézséget éltek át, mielőtt meleg, biztonságos helyre kerültek. A már említett Brandonnak például lőtt sebei vannak, és teljesen süket, de a sarokban bujkáló Alex is szembenézett már puskacsővel… Kiderül, hogy a mentett cicák ötven százalékának vannak lőtt sebei. A félszemű, háromlábú páciensek megszokott vendégek a menhelyen, de volt már olyan lakó is, akinek a fél arcát leharapta egy kutya, az orvostudománynak köszönhetően szerencsére életben maradt. Rengeteg az elütött macska is, azonban a legtöbb bajt sajnos az emberi nemtörődömség és sokszor kegyetlenség okozza…
– Sokan próbálnak megszabadulni az újszülött macskáktól, sorsukra hagyva őket, de olyanok is akadnak, akik mérgezik a kóbor állatokat. Nagyon bánt, hogy sok emberben semmi empátia nincs, és hagyják, hogy szegény állatok szenvedjenek. Ha valaki beteg, sérült macskát talál, csak kevés esetben próbál meg segíteni rajta. Pedig a gyors reakció életet menthet. Minél korábban kerül szakemberhez az elütött, megsérült cica, annál nagyobb eséllyel marad életben. Ez igaz a kiscicákra is, hiszen a hidegben elég nekik pár óra, és megfagynak, minél előbb meleg, biztonságos helyre kell vinni őket.
Az állatorvosi látogatásokat mindig Miriam abszolválja a mentett jószágokkal. Az évek során kitapasztalta, hogy mivel melyik szakemberhez érdemes fordulni. A macskákat érintő betegségeket jól ismeri. Elképedve hallgatom, ahogy szórja a latin kifejezéseket, kezelési módokat.
– Mindig is érdekelt az orvostudomány, ráadásul évekig temetkezésnél dolgoztam. Kíváncsian néztem bele a papírokba, hogy mi volt a halálok. A cicáknál főleg az évek és a rutin mélyítették el a tudásom, de ha van időm, akkor szívesen olvasok, tanulok róluk pluszban.
Miközben beszélgetünk, a legfiatalabb lakó ‒ Lilla ‒ támadást indít a játékok ellen. Még csak négy hónapos, virgonc kismacska. Úgy fest, nemsokára szerető otthonba költözik.
Karanténba zárva
Amikor a menhelyre új cicák érkeznek, mindig figyelnek rá, hogy elsőként karanténba kerüljenek, ahol orvosi vizsgálatok és tesztek várnak rájuk. Csak ezután kapják meg az oltásokat, majd ivartalaníttatják őket, és végül csatlakozhatnak a többiekhez. Ez az eljárás alapfeltétele a mentésnek.
– Sosem lehet tudni, hogy az új jövevénynek milyen – a többiekre veszélyt jelentő – betegsége van. Miután pedig kiengedjük a karanténból, időt igényel, amíg megszokják egymást a többiekkel. A macska territoriális állat, de jól elvan falkában is.
Miriam elmagyarázza, hogy hiába mentené meg és fogadná be a világ összes cicáját, csak annyi állaton segíthetnek, amennyinek felelősségteljesen gondját tudják viselni.
– Azért mentek, hogy aztán jó körülményeket tudjak biztosítani: orvosi ellátást, meleget, biztonságot és elegendő táplálékot.
Mindennek a biztosítása nem kevés kiadással jár: fizetni kell a bérleti díjat, energiaárakat, macskaeledelt, almot, gyógyszereket, orvosi ellátást. A társulás kiadásai havi háromezer euró körül mozognak, de olyan is előfordul, hogy egyetlen cirmos kezelési költségei kerülnek ennyibe.
– Egy-egy súlyosabb esetnél külön gyűjtést szervezünk a kisállat orvosi számláinak fedezésére. Aukciókat, jótékonysági eseményeket is tartunk, hogy négylábú barátaink minél boldogabban élhessenek. Facebook-csoportunkban pedig folyamatosan tudósítunk egy-egy mentett macska állapotáról.
Meleg otthon
A menhelyi cicák mindannyian örökbe fogadhatóak. A folyamat ingyenes, de fontos feltételhez kötött: csak benti tartásra adják oda a macskákat.
– Ha megmentek egy cicát, akkor nem fogom visszatenni abba a környezetbe, ahol tönkrement, vagy ahol bántották. Mielőtt adoptálják őket, mindig ellenőrizzük, hogy a jövendőbeli gazdik milyen körülményeket tudnak biztosítani, és később is tartjuk velük a kapcsolatot.
Miriam ‒ bevallása alapján ‒ mindig megkönnyezi, amikor elviszi az új otthonába a cicákat. Könnyes a búcsú olyankor is, amikor eutanáziára kerül sor, mert már nem lehet segíteni a beteg állaton.
– Sajnos a cicákat sokan fogyóeszközként, használati tárgyként kezelik. Szaporítják őket, nem foglalkoznak azzal, hogy elüti őket az autó, hogy betegek… Pedig megérdemlik a boldog életet. Rengeteg szeretetet tudnak adni, és nagyon hálásak. Egyáltalán nem igaz az, hogy nem ragaszkodnak az emberhez. Várnak az ajtóban, odabújnak, ha szomorú vagyok, gyógyítanak a dorombolásukkal.
Ivartalanítani kell!
A menhelyi és mentési teendők mellett Miriam minden második héten ivartalanításra viszi a városban élő kóbor cicákat. Tavasszal újabb kiscicaáradat várható, ami nagy terhet ró az állatbarátokra.
– A szoptatós kismacskák felnevelése nem könnyű feladat, jó, ha van benne az embernek tapasztalata. Melegre, háromóránkénti étkezésre van szükségük, és üríteni sem tudnak még egyedül. Sok-sok cicát neveltem már fel egészen pici koruktól.
Az ivartalanítás rengeteget segít. Minél kevesebb kismacska születik, annál kevesebben kerülnek kiszolgáltatott helyzetbe. A kasztrálás fontosságát iskolákban és különböző rendezvényeken is hirdetik. Akinek pedig nincs erre pénze, akár ebben is kérhet segítséget a polgári társulástól.
*
Miriam ottjártunk után is a cicákért dolgozik: másnap újabb ivartalanításra indul. Ezzel is próbálja csökkenteni a kóbor állatok számát, hiszen minden mentett élet mögött tömérdek munka és elkötelezettség áll. A cicák nemcsak második esélyt, hanem valódi szeretetteljes otthont is kapnak tőle, akár a menhelyen, akár örökbe fogadó családoknál.
Aki segíteni szeretne, az az SK34 0900 0000 0051 3838 5241-es számlaszámon megteheti, a cicák sorsát pedig az OZ Mačičky Dunajská Streda ‒ Podporujem kastrácie! Facebook-oldalon követheti figyelemmel.
Macska a magasban
A modern állattartás sokszor kompromisszumokkal jár. A macskák zárt térben tartása például környezetvédelmi szempontból indokolt lehet – hiszen rengeteg védett fajt pusztítanak el –, de ez hatalmas felelősséget ró a gazdára.
A kutyások általában kétdimenziós térben gondolkodnak – minden a padlón, a földön történik. A macskáknál viszont teljesen más a helyzet. Ott háromdimenziós térrel dolgozunk: nemcsak a földön, hanem a magasban, a bútorok tetején, sőt, akár a plafon alatti sávban is.
A macskák szeretnek magasra menni, onnan figyelni, mozogni, elvonulni. Ezért előfordul, hogy egy-egy viselkedési probléma megoldása komplett életmódbeli változásokat igényel, vagy épp lakásátalakítást. Meg kell tanítani a gazdákat arra, hogyan lehet úgy berendezni az otthonukat, hogy az a macska természetes viselkedésének is megfeleljen.”
A szakember hozzáteszi, hogy mindig a fajra, fajtára jellemző és igényének megfelelő tartásmódot kell biztosítani kedvenceinknek.
Megnevelni a gazdikat
„Nagyon gyakran előfordul, hogy a gazdi azt hiszi, »megbünteti« az állatot – például rászól, rácsap az asztalra, vagy rákiabál. De a kutya szempontjából ez nem büntetés, hanem figyelem. És ha az adott viselkedés célja épp a figyelemszerzés volt, akkor ezzel gyakorlatilag meg is erősítettük azt. Ugyanez történik, amikor például a kutya nyaggat valakit az asztalnál, és az egyik családtag végül beadja a derekát. Ez egy gyakori viselkedési probléma, ami a gazdák szemszögéből nagyon zavaró, de mégsem feltétlenül tűnik súlyosnak szakmai oldalról.
Érdekes megfigyelni, hogy a gazdik máshogy rangsorolják a viselkedési zavarokat, mint mi, állatorvosok.
Számukra sokkal zavaróbb, ha a kutya felugrál rájuk, nem engedi ki őket az ajtón, vagy állandóan könyörög az asztalnál, mint például egy szeparációs szorongás – ami komolyabb problémát jelez.”
Az állatorvos hangsúlyozza, hogy pozitív módszerekkel kell tanítani az állatokat.
„Ez azt jelenti, hogy jutalmazzuk a kívánt viselkedést, és amit nem szeretnénk, azt vagy figyelmen kívül hagyjuk, vagy megelőzzük, hogy egyáltalán bekövetkezzen. A legtöbb esetben ez működik is. Léteznek már viselkedésterápiás protokollok bizonyos problémák kezelésére. Ezeket persze mindig az adott állatra és helyzetre kell szabni, mert nem hiszek abban, hogy minden esetben ugyanaz a séma működik. Az állatok viselkedése nagyon egyedi, és a gazdi életmódja és a környezet is befolyásolja.”
És igen, sokszor a gazdákat is tanítani kell.
„Ha egy kutya könyörög az asztalnál, és valaki végül csak odadob neki egy falatot, akkor a nem kívánt viselkedést gyakorlatilag megjutalmaztuk. Innentől kezdve csak idő kérdése, mikor áll át teljesen a kolduló üzemmódba.
Sok esetben nem is az állattal van gond, hanem az emberrel. A következetesség, a tudatos tartás és az előrelátás hiánya okozza a legtöbb viselkedési zavart.
A viselkedésformálás alapja a pozitív megerősítés. Amit jutalmazunk, abból több lesz. Amit ignorálunk vagy megelőzünk, abból kevesebb.”
Néha a gazdinak is segítségre van szüksége. „Előfordult, hogy pszichológust javasoltam a gazdinak, mert az állattal való kapcsolat túlzottan terhelt volt, és nem lehetett elkezdeni a terápiát.”
Kapcsolódó cikkünk Komárom |
Gulyás Gabriella, az Érsekújvári Oktató Kórház és Rendelőintézet szemészeti osztályának orvosa és párja már régóta tervezték, hogy egy évre magukhoz vesznek egy vakvezető jelölt kölyökkutyát. Meg is érkezett hozzájuk Brya, a labradorlány. Aztán kiderült, Brya mégsem teljesítheti be a küldetését egy súlyos szembetegség miatt. De nem adták fel, Brya a szemorvos gazdinál jobb helyen nem is lehetne, és közben a kutyus „karriert is váltott”. Terápiás kutyának tanul, hogy pszichiátriai betegeknek, autista vagy diszlexiás gyerekeknek segíthessen. Egy különleges kutyus nem mindennapi útjáról beszélgettünk.
Vakvezetőtanonc volt, terápiás kutyus lesz. Brya még csak másfél éves, az útja mégis elég kanyargósra sikerült. De kezdjük az elején: miért döntöttetek úgy, hogy vakvezető kölyköt szeretnétek nevelni?
2017-ben voltam egy szemészeti konferencián, ahol vakvezető kutyákkal tartottak egy bemutatót. Teljesen le voltam nyűgözve, hogy mire képesek ezek a kutyák, és mekkora szabadságot, önállóságot adnak a látássérült embereknek. Már akkor megfogalmazódott bennem, hogy valamilyen úton-módon részese akarok lenni a világuknak. A bemutató után rájuk kerestem az interneten, és akkor láttam, hogy lehetőség van arra, hogy valaki kölyökkutyát neveljen egy éven át, mielőtt elkezdődik a hivatalos „képzése”. Amíg Brya nem jött, „papíron” addig is adoptív szülő voltam. Ez azt jelenti, hogy anyagilag támogattam minden évben egy kutyát, és mailben folyamatosan tájékoztattak, hol tart az oktatása.
Innen mennyire hosszú út vezetett addig, amíg hazahozhattátok Bryát?
Régen terveztük, hogy ha családi házba költözünk, akkor fogunk nevelni egy kis vakvezető kutyát a saját kutyánk mellett, merthogy az egy milyen jó kis elfoglaltság. Hogy ha már van egy kutya, akkor miért ne lehetne kettő meg három. De aztán a saját kutyusunk, Felco elment. Végigcsináltunk vele egy súlyos betegséget, műtéteket, kemoterápiás kezelést… Közben a párom, Krisztián elkezdett cikkeket írni vakvezető kutyákról, és felvette a kapcsolatot a Psi na život szervezettel, amely vakvezető kutyák képzésével foglalkozik. Elkezdtük őket követni a Facebookon, ahol nem sokkal azután, hogy Felco elment, felkínáltak adopcióra egy fekete labradorlányt, akit egy genetikai izombetegség miatt ki kellett venni a vakvezető programból. Hárman kerültünk a döntőbe, találkoztunk is a kutyával, végül Katka Kubišová, a szervezet vezetője úgy döntött, máshoz kerül a kutya. Ez idő tájt szereztem róla tudomást, hogy nemrég születtek a Psi na životnál vakvezető kölykök. Ennek apropóján írtam nekik, hogy mi nagyon szívesen nevelnénk kiskutyát is, ha megfelelőnek tartanak rá minket a személyes találkozásunk, illetve a kutyákhoz való viszonyulásunk alapján. Ezután felgyorsultak az események, két hét múlva hívtak, hogy mehetünk Bryáért.
Hogyan lehet valaki önkéntes nevelő? Milyen paramétereknek kellett megfelelnetek?
Semmilyen különösebb kritérium nincsen. Se a családi ház, se az, hogy valaki tapasztalt kutyatulajdonos legyen. Brya tesói Pozsonyban mind panellakásban laktak, vitték őket gyerekes családok is, vitte egy olyan önkéntes is, akinek Brya testvére már az ötödik neveltje volt. De például az egyik önkéntes nevelő egy ismert nagyvállalatnál dolgozik, amely támogatja a kutya képzését. Nem kis összegekről van szó ugyanis.
Mi volt a feladatotok abban az első évben?
Az nagyon fontos volt, hogy megtanulja az alap engedelmességet, a szobatisztaságot, vezényszóra teljesíteni. Szocializálni kellett őt, minél több ingernek, új, ismeretlen szituációnak kitenni. A viselkedését és a jellemét folyamatosan figyelték a trénerek. Bryával is megtörtént, hogy elmentünk Pozsonyba tréningre, és a vakvezető oktató úgy döntött, nem jöhet velem haza a nem megfelelő viselkedése miatt. Ott kellett maradnia a „javító intézetben”. (nevet) Brya akkor volt kistini, és rajtam próbálgatta a határait. A határokat végül így is, úgy is nekem kellett meghúznom. Ez egy jó lecke volt számomra is.
Egy vakvezető jelölt kutyust viszont egy év után el is kell engedni, visszakerül a vakvezető trénerhez, és onnantól ott lakik nála a képzése végéig. Készültetek erre tudatosan? Tartottatok ettől a pillanattól?
Kezdettől fogva volt ebben egy belső munka. Az volt a hozzáállásunk, hogy csak egy évig lesz nálunk. Tény és való, már az első hónapok alatt hozzánk nőtt, de igyekeztünk nem túl szorosra fűzni a köteléket, mert tudtuk, hogy vissza kell adnunk őt, hogy beteljesíthesse a küldetését.
A kölyöknevelőkkel kapcsolatban maradnak a kutyusok? Visszajárnak esetleg egymáshoz?
Vissza általában már nem járnak. Miután elkezdődik a speciális vakvezető képzésük, onnantól már csak a trénernél laknak otthon, és a trénerek is gyakran cserélgetik egymás között őket, mire a tényleges, látássérült gazdihoz kerülnek. Arra viszont van lehetőség, hogy a nyugdíjazásuk után a kölyöknevelők visszakapják a kutyát, ha a gazdi kap egy új vakvezető kutyát, és kettőt nem tud ellátni.
A ti történetetek mégsem így alakult, Brya kikerült a programból. Miért?
Bryánál egy genetikai szembetegséget, Stargardt disztrófiát diagnosztizáltak, ami miatt idővel el fogja veszíteni a látását.
Emiatt nem lehet vakvezető kutya, se anyuka? Ennyire szigorúak az előírások?
Igen. Nagyon. A vakvezető jelölteket rengetek genetikai megbetegedésre, illetve egyéb szervi betegségre tesztelik. A Stargradt-kór genetikai vizsgálata eddig nem volt a kötelező vizsgálatok között. Brya anyukájáról tudták, hogy hordozó, az apukájáról menet közben derült ki, hogy az. Mind a kilenc kutyát tesztelték, és egyedül Bryánál mutatták ki a betegséget. Mindenki mondogatja, nem lehet véletlen, hogy hozzám került.
Azóta pedig Brya úgymond karriert váltott?
Igen, terápiás kutya lesz. A képzés felénél tartunk, szintén Pozsonyban végezzük egy terapiás kutyaképzőben. A végén pedig mindketten vizsgázni fogunk.
Bryának melyik karrierje tetszett jobban? Könnyebb számára most, hogy terápiás kutyának tanul?
Nehéz megmondani, mert vakvezető kutyaként a tényleges oktatása sosem kezdődött el. De a legfontosabb felmérő teszten, a GD Bart teszten végigment. Ez az egész világon használatos teszt, mindenhol ugyanúgy zajlik, mindenhol ugyanazoknak az ingereknek van kitéve a kutya, közben pedig figyelik a viselkedésüket, és pontozzák őket. A teszt lényege, hogy ha a kutya valamilyen inger miatt kizökken, milyen gyorsan tud visszatérni a gazdával való közös munkához. Ezen a teszten Brya jól teljesített, viszont a habitusát tekintve egy félősebb, szubmisszív kutya, ami nem azt jelenti, hogy nem felelne meg vakvezető kutyának, csak a hasonló jellemű látássérült gazdi mellett teljesítene igazán jól. A vakvezető oktató szerint ez egy idősebb, kevesebbet mozgó, nyugodtabb életvitelt folytató ember lehetne, aki mellett nincs semmilyen extrém kihívásnak kitéve.
Mi számít extrémnek ebben az esetben? Nem repülhetne repülőgépen, nem lehetne koncertre vinni?
Ezek a dolgok biztosan mennének neki. Koncerten már többször volt, szeret komolyzenére aluszkálni, a repülés még előttünk van. A vakvezető kutyáknak sok esetben önállóan kell dönteniük, mérlegelniük kell az adott helyzetet, és felül kell bírálniuk a látássérült gazdi utasítását, ha úgy látják, hogy az veszélybe sodorhatja őt. Brya egyik vakvezető „kollégája“ is amiatt került ki a programból, mert nehéz volt számára meghozni az önálló döntést, bizonytalan volt. Belőle mentőkutyus lesz, már gyakorol a romokon. De hogy Brya mire lett volna képes, az csak úgy derült volna ki, ha elkezdte volna a képzést.
Az én meglátásom szerint Brya habitusa sokkal jobban megfelel arra, hogy terápiás kutya legyen. Nagyon szeret emberek között lenni, rettenetesen emberfókuszú, könnyen épít ki kapcsolatokat, vesz részt közös játékokban.
Volt olyan dolog, ami nehezebben ment neki?
Amivel problémánk van, hogy nem akar felmenni különböző felületekre, és nem tudjuk, miért. A szőnyegre felmegy, ha túrázunk, az acéllépcsőkre, hidakra is gond nélkül, de ha kiteszek elé egy gumiszőnyeget, arra már nem lép rá. Pedig az anyukája kutyafitneszbajnok, ezek szerint nem örökölte tőle ezt a hajlamot. Ez vakvezető kutyaként gondott jelenthetett volna, terápiás kutyaként erre nincs szüksége, viszont dolgozunk ezen a problémán.
Miket tanultok most a terápiáskutya-képzésen?
A képzés egyik felében az alap engedelmességet gyakoroltuk, illetve azt, hogy csak akkor vehet el jutalomfalatot a klienstől, ha én engedélyt adok rá. Legutóbb már elkezdtünk különböző játékokat tanulni, amibe a foglalkozások során bevonhatjuk a pszichiátriai betegeket is. Ezek teljesen egyszerű feladatok, amik pozitív megerősítést hoznak a beteg életébe. Például a betegek csigát csinálhatnak törölközőből, elrejthetik benne a jutalomfalatot, Brya pedig megkeresi nekik.
Az a lényeg, hogy együtt játsszanak?
Igen. Demens betegeknél memóriajátékokat is megpróbálhatunk játszani. Vagy motorikát fejlesztő gyakorlatokat csinálhatunk, amikbe a kutyát is bevonjuk.
Milyen helyzetekben lehet még „bevetni” őt?
Most készülünk egy gyereknapi foglalkozásra, ahol a segítő kutyák világa lesz a téma. De segíteni tud majd akár szuperszenzitív felnőtteknek is, akik rettegnek a kutyáktól, vagy akár autisztikus gyerekeknek is abban, hogy a félelmeiket fokozatosan a kutya segítségével leépítsék. Ezt deszenzibilizációnak hívják. Nagyon jó kezdeményezésnek tartom a könyvtári felolvasásokat is, ahol diszlexiás, vagy akár egészséges gyerekek azzal gyakorolnak, hogy felolvasnak terápiás kutyusoknak.
Ha járókelőként találkozunk Bryával vagy egy bármilyen, „munkamellényben” lévő kutyával, mi az, amit biztosan ne csináljunk? Vagy mivel tudunk nektek segíteni?
Bryát, mivel terápiás kutya, simogathatják, hozzá is szólhatnak. Nincs megkötés. Viszont szeretem, ha előre megkérdezik, szabad-e simogatni. Vakvezető kutyánál viszont fontos, hogy semmilyen interakciót nem szabad a kutyával kezdeményezni. Se csettinteni, se hozzá szólni, se ránézni. Simogatni meg aztán pláne nem.
Brya az érsekújvári szemészeten és Nagymegyeren is „rendel”. Hogyan kell ezt elképzelni?
Bryának engedélye van rá, hogy velem legyen a kórházban és a rendelőben. A szemészeten nem működik terapiás kutyaként, viszont így is érezhető, hogy jót tesz a jelenléte a betegeknek. Valamint a szocializációja és az oktatása miatt is fontos az ottléte. A betegek nagyon szeretik őt, többen mondják, hogy megnyugtatja őket a jelenléte. Sokan hiányolják, ha nincsen velem. Rendszerint köszönti a betegeket, akik bejönnek a rendelőbe, aztán lefekszik a helyére, ahogy elkezdek dolgozni. Nem igazán korán kelő típus. Reggelente öt és fél 6 között keltem, sokszor hosszas könyörgés árán sikerül csak, ezért alig várja, hogy alhasson.
A kutya társas lény
Az egyik leggyakoribb probléma, amivel a gazdák felkeresik a viselkedésterapeutát, az a kutyák szeparációs szorongása. Ez azt jelenti, hogy az nem bírja elviselni, ha egyedül hagyják – rág, rombol, nyüszít, vagy egyszerűen csak szenved.
„Ez egy nagyon gyakori probléma, mégis keveset beszélünk róla. A kutya társas lény, nem arra van »kitalálva«, hogy napi 8-10 órát egyedül legyen egy szobában. A nyugati ajánlások szerint is maximum 4-5 órát lehetne a kedvencünket egyedül hagyni anélkül, hogy hosszú távon problémái legyenek. A szeparációs problémák egyébként nem mindig egyenlőek a szorongással – lehet mögöttük unalom, frusztráció, vagy egyszerűen a mentális inger hiánya.”
A szakember hangsúlyozza, hogy a megelőzés itt is kulcsfontosságú.
„Amikor a kutya kölyökként a gazdihoz kerül, fokozatosan kell hozzászoktatni az egyedülléthez – először csak 5-10 percre, majd 15-20 percre hagyjuk magára, hogy biztonságos módon megtanulja: a gazdi visszajön, és nincs veszélyben.
Tipikus hiba, hogy amikor a kutya már elvisel 10-15 perc egyedüllétet, a gazda azt hiszi, onnantól minden rendben, és nyugodtan otthagyhatja órákra is. Ez viszont visszaesést eredményezhet.
Mivel Ágnes állatorvos is, meg tudja állapítani, hogy egy adott szeparációs szorongás olyan mértékű pszichés terhelést jelent-e a kutyának, amely már testi betegségekhez is vezethet – például gyomorcsavarodáshoz vagy autoimmun problémákhoz.
„Ilyen esetekben gyógyszeres támogatásra is szükség lehet, hogy a kutya állapota stabilabb legyen, és egyáltalán képes legyen tanulni. Többféle lehetőség van. Léteznek hosszú távon ható antidepresszánsok, illetve rövidebb ideig ható szorongásoldók is, például benzodiazepinek (mint az alprazolám vagy diazepám).
Szerencsére ma már vannak kifejezetten kutyákra vagy macskákra engedélyezett pszichotróp szerek is.
Én kizárólag akkor tartom értelmesnek a gyógyszeres kezelést, ha mellette a gazda vállalja a környezet és a viselkedés tudatos alakítását is. Ha nem, akkor sajnos előfordul, hogy végül gazdaváltásra kerül sor. A cél nem a szedáció, hanem hogy csökkentsük a szorongását olyan szintre, ahol már képes tanulni. A szorongás beszűkíti a figyelmet, a tanulás hatékonysága drasztikusan csökken. Egy menhelyről érkezett kutyát is meg lehet tanítani arra, hogy egyedül maradjon – de ehhez türelem, fokozatosság és nyugodt állapot szükséges.”
Az állat nem gyerek, de hatalmas felelősség
Az állattartás felelősség. Aki befogad egy kedvencet, nem várhatja el, hogy mások finanszírozzák a nevelést, az orvosi ellátást vagy a viselkedésterápiát. „Én hiszek abban, hogy a kutya kutya, a macska macska. Ne csináljunk belőlük embert. Az állatok szeretik, ha állatok lehetnek. Nagyon szoros kapcsolatban élhetnek velünk, de nem kell rájuk pszichés terheket raknunk. Az, ha gyerekként kezeljük őket, akár komoly viselkedési vagy egészségügyi problémákhoz is vezethet” – fogalmaz a viselkedésterapeuta.
Az állatszaporítást is komoly problémának látja.
„Ezek az állatok gyakran komoly viselkedési vagy egészségügyi problémákkal kerülnek új gazdához. Ezért is fontos edukálni a jövőbeli gazdákat a különbségről tenyésztő és szaporító között.”
A tenyésztés és a szaporítás nem csupán eltérő szavak, hanem alapvetően más hozzáállást is tükröznek. A felelős tenyésztő célja egy fajta egészségének, viselkedésének és küllemének megőrzése, amit szűrésekkel, tudatos párosítással és a gazdák felé irányuló felelősségvállalással ér el. A szaporítás ezzel szemben gyakran csak a gyors haszonszerzést szolgálja: az állatokat szűrés nélkül pároztatják, a kölykök rossz körülmények között nőnek fel, és nincs utókövetés. Ezért fontos tudatosan választani, ha új társállatot szeretnénk: nem mindegy, honnan jön, és milyen háttérrel érkezik hozzánk.
Hová fejlődik az állattartás?
A történelem során rengeteget változtak az állattartási szokásaink. „Nem kell messzire menni, 50-60 éve egy vizsla például kint mozgott egész nap, terelgetett, dolgozott. Ma viszont ugyanezeket a fajtákat a zárt lakásban tartjuk, és elvárjuk, hogy ne unatkozzanak, ne romboljanak.”
Felmerül a kérdés: ha a fajtákat évezredeken át formáltuk, miért ne lehetne a viselkedést is „kitenyészteni”? Csak olyan kutyák születését támogatni, akik könnyen alkalmazkodnak a városi élethez. Sátori Ágnes ennek kapcsán kifejtette, hogy dolgoznak ezen – és már vannak is eredmények. „De a környezet sokkal gyorsabban változik, mint ahogy a genetika alkalmazkodni tudna. Nincs az az evolúció, ami ezt utolérné.”
Forrás:ujszo.com
Tovább a cikkre »
