Kis János és a morál

„A gombák olyanok, mint az emberek: a rosszak megtévesztésig hasonlítanak a jókra.”
Paul Gavarni francia karikaturista

Nézek egy képet. Rajta egy öreg, összeaszott ember, mögötte hatalmas könyvespolc – ez utóbbi hivatott pótolni a már régóta elvesztett tekintélyt. Szemében és ajkán egyaránt gyűlölet. Ilyen egy kortárs liberális filozófus. Itthon már ritka, alig fellelhető példány. Soros sohasevolt lelkiismerete.

A képen Kis János, illetve egy hatalmas könyvespolc. Történt ugyanis, hogy a minap terjedelmes gyűlöletinterjút közölt a Soros Egyetem megbecsült tanárával, a valamikori SZDSZ egykori elnökével, a liberális kánon itthoni összegzőjével a Heti Világgazdaság.

Minden várakozásunkat alulmúlta. Pedig igazán nem voltak magasak az elvárásaink.

Érvek: 0. Tények: 0. Gyűlöletből, revansvágyból, vágyvezérelte feltételezésekből levezetett, kocsmai beszélgetések szintjét alulról súroló politikai helyzetelemzést kapunk – egyenesen Soros leghűségesebb magyar helytartójától, Marx és Rawls legjobb hazai tanítványától. A csel pedig ott van, hogy mindazt, amit mond, el kellene fogadnunk, csak azért, mert ő mondja. A nagy liberális filozófus, a kétségbevonhatatlan tekintély.

De mit is mond?

Ilyeneket: Orbán, ha rajta múlik, nem fogja kiengedni a kezéből a hatalmat. Fennáll a lehetőség, hogy megpuccsolja a választást. Emberek százezrei fogják elárasztani az utcákat, a fővárosban és a vidéki városokban egyaránt, 1956 óta nem látott helyzet fog előállni, ahol a kérdés majd az erőszakszervezetek morálja lesz, hogy megvédik-e a rendszert és erőszakkal elfojtják a tüntetéseket, vagy a morálra hallgatnak. A rezsim válságban van, már a Fideszen belül is sokan mérlegelik, hogy meddig kövessék Orbánt a nyílt diktatúrába vezető úton, és nyilvánvaló módon fogy a hatalom ereje. Ezért könnyen lehet, hogy Orbánnak már nincs más hátra, mint egy út Moszkvába Janukovics és Aszad után. És persze jön Magyar Péter, aki ugyan nem lesz a liberális demokrácia bajnoka, de a mögötte álló összetarthatatlan választási koalíció úgyis szétesik majd és akkor eljön a normális politika ideje, versengő pártokkal, amelyek között csak az egyik lesz a Tisza.

A kocsmában ilyenkor azt mondják: a következő kört te állod.

Tényleg elképesztő. Komoly tekintettel előadott gyűlölet-forgatókönyv, amit a kinyilatkoztató ráadásul kívánatosnak is tart. Mit is? Hogy legyen lázas állapot, káosz, zűrzavar, rendbontás, vérgőz.

Soros is mindig ezt akarta.

Állítólag a nagyobb jó kedvéért. Hogy helyreálljon a normális politika, ahol nyilván megint lenne SZDSZ, megint kuss lenne a népnek és megint lenne tekintélye Kis Jánosnak, a liberális egyetemi embernek.

Innen a gyűlölet. Hogy most nincs.

Kis János: egy tönkrement élet. A történet arról szólt, hogy mindaz, amit mondott, az kétségbevonhatatlan, ezért a tekintélye is kétségbevonhatatlan. De a sztori összeomlott – másfél évtized alatt, és maradt egy ember a romok alatt. Sértve, megbántva, haragot, gyűlöletet táplálva, elvakulva, megbolondulva.

Amikor a tekintélye még virágzott, senki se vonta kétségbe, hogy egy demokrácia csak liberális lehet, hogy az állam semleges kell, hogy legyen, hogy a multikulturalizmus üdvözlendő, az identitásod pedig bármikor felülvizsgálható, ezért a nemzethez, a családhoz tartozás csak esetlegesség, ami megváltoztatható és ez csupán rajtad áll.

A történelem azonban kiment Sorosék alól. Kiderült, a liberális állam nem képes kezelni azokat a kihívásokat, amelyeket nagyrészt maga idézett elő. A gazdasági válság nem kevesebb államot, hanem egyre kiterjedtebb állami beavatkozást kívánt. A multikulturalizmus nem kulturális sokféleséget és társadalmi harmóniát, hanem növekvő társadalmi feszültségeket eredményezett, Európa-szerte terrormerényletekkel és emelkedő bűnügyi statisztikákkal. Az integráció nem felvilágosult európai polgárokat állított elő a jól képzelt menekültekből, hanem párhuzamos társadalmak alakultak ki, egymással összeegyeztethetetlen értékrendekkel, cselekvésmintákkal és kezelhetetlen konfliktusokkal. Az állam önmegtartóztatása, hogy ne foglaljon állást egymással rivalizáló világnézetek között, nem a tolerancia általános normává válását eredményezte, hanem az „őshonos”, keresztény kulturális örökséggel szembeni kritikát, elutasítást, negligálást erősítette fel, az iszlám normarendszer kizárólagossági igényével egyetemben – és a folyamat folytatódik. Az identitások felülvizsgálata valóban szép eredményeket ért el a harmadik nem elismerésével például Németországban, a nemátültető műtétek legalizálásával, az LMBTQ-mozgalom szoftpolitikásításával, de az emberek többsége mind a mai napig meghatározónak tartja, hogy mondjuk magyarnak született, férfi és hogy a család úgy néz ki, hogy az apa férfi, az anya nő, a gyerekeinket pedig hagyják békén.

Szóval mindaz, amiben Kis János hitt, szánalmas kudarcot vallott. Mindaz, amit kétségbe vonhatatlannak gondolt – mivel az analitikus, angolszász politikai filozófia hagyományait követve logikusan levezetettnek számított –, kétségbe vonódott. Nincs már, ami megalapozza a tekintélyét. Ez azt jelenti, hogy az emberek nem gondolják, hogy egy liberális filozófus különb lenne tőlük.

Innen a harag. Az emberekkel szemben táplált harag.

A populizmus iránti gyűlölet az egyszerű emberek megvetése. Hogy azok a „rémmesék”, amelyek az ő köreiben „közröhej” és „kacaj” tárgyai, azok erősen foglalkoztatják ezeket a nyomorult, hétköznapi embereket. Mert a filozófus felől nézve nem bevándorlás-kérdés van, hanem „migránsozás”; nem a nem-választott milliárdosok beavatkozása a szuverén nemzeti politikákba a probléma, hanem a „Sorosozás”; nem egy háborúval sújtott ország rohamléptékű felvétele az Európai Unióba a mérlegelésre szoruló kihívás, hanem az „ukránozás”. És a sok hülye mindezt elhiszi és eddig leszavazott Orbánra!

Mert így jutunk el Orbánhoz.