Peter Pellegrini: Ferenc pápa a szerénység és az emberség megtestesítője volt

Peter Pellegrini: Ferenc pápa a szerénység és az emberség megtestesítője volt

Ferenc pápa az alázat, az emberiesség élő példája volt, a béke elkötelezett híve és a rossz ellenzője. Olyan ember távozott közülünk, aki mindenkit lenyűgözött emberségével, szerénységével és bölcsességével – írta a római katolikus egyházfő halálára reagálva a közösségi médiában Peter Pellegrini, Szlovákia elnöke.

„A Szentatya azon ritka emberek közé tartozott, akik keveset beszélnek, mégis nagyon sokat mondanak. Soha nem felejtem el a nemzetről alkotott vízióját, amelyet egy fához hasonlított – egy olyan fához, amely egy közösségként élő egészet alkot. És azt az üzenetét sem felejtem, hogy egy másik emberre csak akkor nézhetünk felülről, ha éppen lehajolunk hozzá, hogy segítsünk neki.”

Hírdetés

– fogalmazott az államfő. Pellegrini hozzátette: megtiszteltetés volt számára, hogy kétszer is találkozhatott a pápával, és hallhatta a szavait. Kiemelte, hogy nagy különbség van az olyan hírességek között, akiket pár napig ünnepelnek a közösségi médiában, majd elfelejtik őket – és a valódi erkölcsi tekintélyek között, akik tetteikkel már most a történelem legjelentősebb személyiségei közé tartoznak.

Ferenc pápa 88 éves korában hunyt el Húsvéthétfőn.

Teraz.sk


Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »