Trump nem zárta ki az ukrajnai békéről szóló tárgyalások leállítását

Trump nem zárta ki az ukrajnai békéről szóló tárgyalások leállítását

Nyitókép: SITA

Donald Trump amerikai elnök jelezte, hogy az Egyesült Államok leállítja a béketárgyalásokat, ha Oroszország vagy Ukrajna túlságosan megnehezíti a megállapodás elérését – írja a Reuters. Az AP szerint a Fehér Ház vezetője azt is kijelentette, hogy a tárgyalások kritikus szakaszba érkeztek, és senki sem manipulálta őt, amikor a konfliktus lezárására tett erőfeszítésekről volt szó. Oroszország 2022 februárjában Ukrajna megszállásával robbantotta ki a háborút.

A Reuters szerint Trump azt mondta újságíróknak, hogy az Egyesült Államok abbahagyja az ukrajnai háború lezárásáról szóló tárgyalásokat, ha Moszkva vagy Kijev túlságosan megnehezíti a konfliktus megállítását. Hozzátette, hogy nem szeretné azt mondani, hogy feláll a tárgyalóasztaltól. Kifejezte meggyőződését, hogy továbbra is megvan a kellő esély a konfliktus lezárására.

Marco Rubio amerikai külügyminiszter korábban, Párizsból való indulása előtt kijelentette, hogy az Egyesült Államok véget vet az Oroszország és Ukrajna közötti béke közvetítésére irányuló erőfeszítéseinek, ha néhány napon belül nem derül ki, hogy a háború leállítható. Rubio szerint az USA-nak tudnia kell Oroszországtól és Ukrajnától is, hogy békét-e akar.

Az elnökválasztási kampány során Trump kijelentette, hogy Vlagyimir Putyin orosz és Volodimir Zelenszkij ukrán elnököt 24 órán belül a harcok leállítására kényszerítheti, ha megnyeri a választást. Az Egyesült Államok később ezt a határidőt meghosszabbította Trump első 100 napjára, amely április 30-án ér véget.

Hírdetés

„Ki kell derítenünk, hogy lehetséges-e befejezni az ukrajnai háborút”

– mondta Rubio Párizsban, aki Franciaországban tárgyalt a harcok leállításának lehetőségeiről. Hangsúlyozta: ezt napokon belül egyértelműsíteni kell. „Ha ez nem lehetséges, az elnök mondhatja, hogy befejeztük” – mondta. Rubio szerint Trumpnak számos más prioritása van, amelyekre összpontosítania kell. A Kreml szerint némi előrelépés történt a béketárgyalásokon, de az Egyesült Államokkal folytatott tárgyalások bonyolultak.

J. D. Vance amerikai alelnök, aki ma Rómában találkozott Giorgia Meloni olasz miniszterelnökkel, a Reuters szerint azt mondta, hogy az Egyesült Államok továbbra is optimista a háború befejezését illetően.

„Mivel a tárgyalások folynak, nem fogok előre spekulációkba bocsátkozni, de bizakodóak vagyunk afelől, hogy remélhetőleg sikerül lezárni ezt a háborút, ezt a nagyon brutális háborút”

– mondta Vance.

ČTK


Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »