Az alábbiakban Kocsis Imre, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Hittudományi Kara Újszövetségi Szentírástudományi Tanszékének vezetője ünnepi írását olvashatják.
Nagyon hálásak lehetünk Szent Lukácsnak azért, hogy gondosan előkészítette a Jézus Krisztussal kapcsolatos emlékek írásba foglalását. Evangéliuma elején, az előszóban nyíltan kimondja, hogy „mindennek az elejétől fogva pontosan” utánajárt (Lk 1,3), vagyis igyekezett a gazdag szóbeli és írott hagyományból minél több ismeretre szert tenni. Ennek a törekvésnek az eredménye már az evangélium első fejezeteiben, a Jézus gyermekkoráról szóló részben jól látható. A karácsonyi ünnepkörrel összefüggő legismertebb szövegek (az angyali üdvözlet, a betlehemi születés és a pásztorok látogatása, Jézus bemutatása a templomban) csak Lukács könyvében olvashatók. Persze
Szabadjon alátámasztani ezt a megállapítást a karácsony titkához legszorosabban kapcsolódó történet, a betlehemi születésről szóló elbeszélés (Lk 2,1–20) rövid áttekintésével.
A szakasz elején Lukács megemlíti, hogy Augustus császár népszámlálásra vonatkozó rendelete alapján a galileai Názáretben élő József – áldott állapotban lévő jegyesével, Máriával együtt – a júdeai Betlehembe ment. Ott-tartózkodásuk során elérkezett a szülés ideje. Feltűnő, hogy az evangélista nagyon egyszerűen és visszafogottan fogalmaz: „Mária megszülte elsőszülött fiát, bepólyálta és jászolba fektette, mert nem volt számukra hely a szálláson” (Lk 2,7). A pólyába takarás Mária anyai gondoskodását jelzi, a jászol szerény körülményekre, istállónak használt barlangra utal. A Bibliában jártas olvasónak eszébe juthatnak a Bölcsesség könyvében található mondatok Salamon királlyal kapcsolatban: „Pólyában és gondok közt neveltek. Mert egyetlen király sem kezdi másként az életét” (Bölcs 7,4–5). Bár a trónörökös királyi uralom várományosa, a születésekor ő is átéli a teljes kiszolgáltatottságot. Ám az evangéliumi szövegben nem egyszerűen királyról van szó, hanem arról, akit Gábor angyal a „Magasságbeli Fiának” (Lk 1,32) nevezett, jelezve, hogy Mária gyermeke a lehető legszorosabb kapcsolatban áll Istennel. Így
Míg egy királyi gyermek pólyába takarása a dolgok megszokott rendjébe tartozik, addig esetleges jászolba helyezése már nem magától értetődő. Isten Fia viszont ezt is magára vállalta. Jól megmutatkozik itt az, amit Szent Pál így fogalmazott meg: „Noha gazdag volt, értetek szegénnyé lett, hogy szegénysége által meggazdagodjatok” (2Kor 8,9). A „gazdag” és a „szegény” szavak nyilván teológiai tartalmúak: Jézus „gazdag” volta az isteni létformát, a dicsőség és a hatalom teljességét jelenti, „szegénysége” pedig a korlátokhoz kötött emberi létformát. Ugyanakkor a jászolba fektetés egyértelmű jele annak, hogy a megtestesült Fiú a szociális értelemben vett szegénységet is kész volt elfogadni.
Az elbeszélés folytatása világossá teszi, hogy a megtestesülés által vállalt „szegénység” a mi javunkat, a mi „gazdagodásunkat” szolgálja. A Betlehem környékén tartózkodó pásztoroknak Isten angyala hirdeti az örömhírt: „Ma megszületett nektek az Üdvözítő Dávid városában. Ő a Messiás, az Úr” (Lk 2,11). A mondatban szereplő megnevezések azt tudatosítják, hogy a Dávid városában született és a Dávid házához tartozó gyermek a várva várt Messiás, tehát uralomra rendelt személy. Ám az ő uralma nem földi hatalommal párosul, és nem elnyomó, sokkal inkább az emberek megmentésére és üdvösségére irányul, mert az Istennel való élő kapcsolatot teszi lehetővé. Ezt a szempontot az angyalok seregének dicsőítése is megerősíti: „Dicsőség a magasságban Istennek, és békesség a földön a jóakarat embereinek!” (Lk 2,14) Isten a szabadító Messiás elküldésével egyedülálló módon nyilvánította ki dicsőségét, s egyúttal „békejobbot” nyújtott az embereknek.
Az elbeszélés végén a pásztorokra irányul a figyelem, akik elhatározzák, hogy Betlehembe mennek. Látni, köszönteni kívánják az Üdvözítőt, akinek születéséről hírt kaptak. Ennek hangsúlyozásával Lukács bizonyára az olvasókat is ösztönözni szeretné: gondolják át, mily felfoghatatlanul nagy esemény Isten Fia közénk jövetele. Folytonosan keresniük kell a vele való kapcsolatot, annak tudatában, hogy a Betlehemben született gyermek felnőttként végbe vitte a megváltás művét, feltámadottként pedig teljhatalommal kíséri a benne hívők életét. Karácsony ünnepe csak akkor igazán gyümölcsöző, ha a Krisztussal való mind teljesebb közösség vágyát erősíti bennünk.
Fotó: Wikipedia; portré: Lambert Attila
Magyar Kurír
Az írás nyomtatott változata az Új Ember 2024. december 22-29-i ünnepi számában jelent meg.
Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »
