Sokadszor teszem föl a kérdést – sokadszorra próbálom tisztázni: (a 2014 óta tartó) ukrán-orosz háborúban (a jelző sorrendisége nem véletlen) ki is az agresszor: Oroszország-e – vagy netán Ukrajna?Nekem változatlan meggyőződésem: Ukrajna pontosan annyira (az orosz) agresszió áldozata, mint volt 1944 őszén szellemi-politikai elődje, a hitleri Németország.
Amelyik akkor már öt éve háborúzott. 1939 szeptemberében kirobbantotta a háborút Lengyelország megtámadásával. 1940 áprilisában-májusában lerohanta és meghódította egész Nyugat-Európát. Végül 1941. június 22-én megtámadta a Szovjetuniót.
A hadiszerencse azonban fordult, és 1944 őszén a szovjet hadsereg, illetve a nyugati szövetségesek csapatai elérték, majd át is lépték a német határt. A HÁBORÚ VISSZAÉRKEZETT ODA, AHONNAN ELINDULT.
Ez is sértette volna az emberi együttélés szabályait? Somkuti Bálint logikája szerint igen.
De, mégis, melyik és milyen szabályt?
Ó, istenem, az az emberi együttélés, és az ő szabályai!
Hogy Somkuti Bálint szerint kire vonatkoznak az emberi együttélésnek azok a fránya szabályai (illetve kire nem), azt elárulja az a félmondata, miszerint 1945 óta elég volt belőlük.
Más szóval abból a közkeletű felfogásból indul ki, hogy azok a csúnya, gonosz oroszok 1944 őszén egy gyanútlan, békés, mit sem sejtő Magyarországra rontottak rá. És nem egy, ellenük akkor már több mint három éve hadat viselő országra. Amelynek katonái előzőleg olyannyira kegyetlenkedtek a helyi lakossággal, hogy azok nem ritkán a németekhez mentek panaszra.
Hát, igen, 1945 óta elég volt belőlük. Olyannyira, hogy a malenkij robotért, a nők megerőszakolásért, a “kommunista diktatúráért”, a levert ‘56-ért nincs bocsánat. Sem most, sem örökkön örökké. Nincs bocsánat sem Oroszország azóta megszületett állampolgárai, sem a Donbassz oroszai számára.
Még akkor sem, ha mindenki más ellenünk vétkezőnek már régen régen megbocsátottunk. A minket évszázadokig elnyomó németeknek/osztrákoknak is. A törököknek is. Akik pedig olyan népirtást követtek el a magyarok ellen, ami utóbb a Trianonhoz vezető egyik alapvető ok lett.
Igen, most Ukrajnát is olyan orosz agresszió érte, mint minket 1944 szeptember végén. Somkuti Bálint nem is feltételezi, hogy Oroszország most ugyanazt teszi, mint ami a magyar alkotmányban is szerepel: védi határon túl élő honfitársainak érdekeit – mi több, puszta életét. 2022 februárja óta fegyveres beavatkozással is.
Azok, akik szegény, ártatlan – mint a ma született bárány – Ukrajna elleni orosz agresszió miatt sápitoznak, próbálják meg elképzelni: mit szólnának akkor, ha Bukarestben egy ultranacionalista klikk kerülne hatalomra – amerikai pénzen, a helyi amerikai nagykövetség konkrét, tevékeny közreműködésével végrehajtott véres, erőszakos hatalomátvétel révén. Ez a klikk szinte azonnal hadsereget küldene a székelység autonómia-mozgalmának vérbefojtására, bombázná, tüzérséggel lőné Székelyföld településeit, vasgárdistákat, Maniu-gárdistákat szabadítana rá a székelyekre. És emiatt Magyarország hadsereggel lenne kénytelen a székelyek megsegítésére sietni, megakadályozandó a további, a még súlyosabb népirtást.
Hol voltak az emberi együttélésnek ezek az ő szabályai akkor, amikor a kijevi Majdan “békés tüntetői” a sorfalból kirángatott rendfenntartókat ütötték-verték, rugdosták félig vagy egészen agyon – ott, helyben, vagy kivonszolva őket a főtérre, és ott tették velük ezt, az őrjöngő tömeg gyönyörűségére?
Hol voltak az emberi együttélésnek ezek az ő szabályai akkor, amikor 2014. május 2-án, “az Ogyesszai Hatiny” alkalmával – ugyanazon a napon, amikor az ukrán hadsereg hadüzenet nélküli háborúba indult a Donbassz fegyvertelen, tehát védtelen polgári lakossága ellen – az akciót a Donbassz elrettentésének szánva? A vérengzésnek hivatalos adatok szerint 48, a túlélők szerint viszont legalább 116 ember esett áldozatul.
Ez egyben vérfagyasztó nyitánya volt annak, ami Somkuti Bálint számára az ukrán nép csodálatra méltó hősiességgel vívott honvédő háborúja az orosz agresszió ellen.
Hol voltak az emberi együttélésnek ezek az ő
szabályai akkor, amikor Amerika a világ túlsó végén is beavatkozott – állampolgárai védelmének ürügyén. 1979-ben ugyanezzel az indokkal rohanta le a Karib-tenger túlsó végén, az amerikai partoktól sok száz kilométerre lévő, parányi, békés – tehát védtelen – üdülőszigetet, Grenadát, amelynek a demokratikus választásokkal hatalomra jutott kormánya nem tetszett Amerikának?
Hol voltak az emberi együttélésnek ezek az ő szabályai akkor, amikor 15 nappal a függetlenségi népszavazás után (2014. május 26-án) az ukrán légierő terrortámadást intézett Donyeck polgári lakossága ellen?
https://rutube.ru/play/embed/38afd39f3e7671da6d2e730c8f62e43f/
Ha Somkuti – a tőle megszokott, cinikus álobjektivitás jegyében – olvasná az általa láthatóan nagyon nem szeretett fél anyagait is, továbbá tájékozódna a történelem bizonyos tényeiről – akkor tudná: az Egyesült Nemzetek Szervezetét (ENSZ) létrehozó, 1945. június 26-án megtartott San Francisco-i konferencián elfogadták az ENSZ Alapokmányát. Azt mind a 62 résztvevő ország aláírta – közöttük az a két szovjet tagköztársaság, Ukrajna és Belorusszia is, amelynek küldöttségeit a Szovjetunió magával vitte.
AZ ENSZ Alapokmánya pedig tartalmazza a népek önrendelkezésére való jogot. AMIT UKRAJNA, AZ ENSZ ALAPÍTÓ TAGJAKÉNT, ALÁÍRT.
A népek önrendelkezésének, szabad útválasztásának jogát tartalmazzák más, nemzetközi jogi alapegyezmények is: az 1966-ban ugyanaznap aláírt Polgári és Politikai Jogok Egyezségokmánya, illetve a Gazdasági, Szociális és Kulturális Jogok Egyezségokmánya. (A Nyugat számára ez utóbbi nemzetközi emberi jogi egyezmény nem létezik.) E két nemzetközi emberi jogi egyezmény egybehangzó legelső cikkelye pedig tartalmazza a népeknek az önrendelkezésre, a fejlődésük útjának szabad megválasztására való jogát.
Ennek fényében értékelendő, hogy Ukrajna – az ENSZ ALAPÍTÓ TAGJA – katonai büntető expedíciót indított Kelet-Ukrajnának AZ ÖNRENDELKEZÉSI JOGÁT GYAKORLÓ OROSZ CIVIL LAKOSSÁGA ELLEN. Égbekiáltó háborús bűntettek egész sorát követve el ennek során, nap mint nap. A civil lakosság ellen 2014 áprilisában indított katonai támadás (AGRESSZIÓ) első hónapjában az orosz Állami Nyomozó Hatóság mintegy kétszáz (!!!) esetben tett feljelentést, illetve indított büntetőjogi eljárást az ukrán hadsereg által a Donbasszban elkövetett háborús bűntettek ügyében. A kezdetek után, egy idő múlva pedig a két népköztársaság (Donyecki, illetve Luganszki) fegyveres erőinek minden áldott este megtartott sajtótájékoztatóin a szóvivők konkrétan felsorolták: melyik ukrán egységek követtek el aznap háborús bűntetteket. Megnevezve az ezekre való utasításokat kiadó parancsnokokat is.
Levédia krónikása: Az Ukrajna emberi jogi helyzetéről készített jelentésről – egy hír margójára
Minden ilyen tájékoztató alkalmával elhangzott A NEMZETKÖZI SZERVEZETEKHEZ SZÓLÓ FELHÍVÁS: FOGLALJANAK ÁLLÁST E TÖMEGES JOGSÉRTÉSEK KÉRDÉSÉBEN. Amazok azonban – ideértve az EBESZ (Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet) ukrajnai megfigyelő misszióját is, a fülük botját sem mozdították. Holott az EBESZ missziójának az lett volna a feladata, hogy feltárja és büntesse a hadviselő felek által elkövetett háborús bűntetteket. Ez a misszió azonban – akárcsak Carla del Ponte rosszemlékű bizottsága – mindig csak a Nyugatnak nem tetsző félnél (esetünkben az oroszoknál) talált háborús bűntetteket. Az ukránoknál akkor sem, amikor, például, 2015 májusában, három hónappal a Minszk-2 fegyverszünet életbe lépése, a kelet-ukrajnai konfliktus békés rendezéséről folyó tárgyalások folytatódása után Gorlovka városát súlyos ukrán tüzérségi támadás érte. Két lövedék is becsapódott Anna Tuv, a gorlovkai fiatalasszony házába. Akinek a férje a romok alatt lelte halálát. 11 éves kislányát kettétépte a robbanás, két héttel korábban született kisfia pedig egész életében szellemi fogyatékos lesz. Neki magának pedig leszakadt a bal alsó karja. Anna Tuv, valamilyen csodával, eljutott az ENSZ Emberi Jogi Tanácsának genfi ülésére, ahol beszámolt családja tragédiájáról. Beszámolóját döbbent csendben hallgatták a jelenlévők. Sokuk akkor szembesült először azzal, hogy valójában mi is folyik Kelet-Ukrajnában.
A fősodratúnak azonban még ez sem érte el a ingerküszöbét!
MÉG EGYSZER FONTOS HANGSÚLYOZNI: KELET-UKRAJNÁBAN – hivatalosan – NEM FOLYT AKKOR HÁBORÚ. 2018 áprilisában sem, amikor Donyeckben jártam. Mégis, amikor ellátogattunk a repülőtér közelében lévő kertvárosba, figyelmeztettek minket: igyekezzünk látogatásunkat 10 és 12 közé illeszteni, mivel az ukránok akkor ÁLTALÁBAN NEM SZOKTAK LŐNI.
Ami az előbb említett nemzetközi dokumentumokat illeti, mondhatnánk, persze, hogy 1966-ban csak a Szovjetunió írta alá ezt a két nemzetközi egyezményt. Ukrajna, mint szovjet tagköztársaság, nem.
Hát, Istenkém! Ukrajna pár éve lemondott minden “szovjet kommunista örökségről”. Miből állna akkor lemondani mindazon területekről, amelyekhez a szovjet korszakban jutott (amikor is Ukrajna területe a korábbinak a háromszorosára nőtt)? Miből állna akkor lemondani arról, hogy Ukrajna az ENSZ alapító tagja? Roppant egyszerű: akkor ki kell lépni az ENSZ-ből, újra kérvényezni kell az immár “független és szuverén” Ukrajna ENSZ-tagságát. Akkor ki kell nyilvánítani, hogy UKRAJNA ÖNMAGÁRA NÉZVE ÉRVÉNYTELENNEK TARTJA A SZOVJETUNIÓ ÁLTAL ALÁÍRT (egyebek mellett) NEMZETKÖZI EMBERI JOGI EGYEZMÉNYEKET. Majd tárgyalásokat kezdeni arról, hogy – az immár “független és szuverén” Ukrajna csatlakozik ezekhez az egyezményekhez. Igaz, e tárgyalások során Kijev roppant kellemetlen kérdéseket kaphatna emberi jogi helyzetével, illetve azzal kapcsolatban: mi mindent művelt a Donbasszban 2014 és 2022 között. Mi mindent művel azokon a településeken, amelyek (újra vagy újonnan) az ukrán hadsereg ellenőrzése alá kerültek, vagy kerülnek. (Lásd még csodálatra méltó hősiességgel vívott honvédő háború – Ukrajna orosz nemzetiségű civil lakossága ellen.)
Hol voltak az emberi együttélésnek ezek az ő szabályaiakkor, amikor rakétákkal lőtték a szevasztopoli tengerparton strandoló embereket?
Hol voltak az emberi együttélésnek ezek az ő szabályai az elmúlt tíz évben, amikor a megfigyelő nap mint nap szörnyűségek egész sorával találkozott? Néhány ilyen szörnyűség következményeit magam is láttam Donyeckben, 2018 április végén. Az esti csúcsforgalom idején lebombázott szupermarket romjait. Az újonnan létesült, hivatalosan még át sem adott Nyugati Autóbusz Pályaudvar kilőtt pavilonjait, az elhagyott virágboltban négy éve ott száradó virágcsokrokkal. A rommá lőtt donyecki repülőteret, és a közelében lévő – amúgy jómódú – kertváros szétlőtt házait. Az egyik súlyosan károsodott, több emeletes lakóházat utóbb helyreállították. Ám alig telt el néhány hónap, és a lakóház újabb belövést kapott. Vagy a lakótelep, amelyet két nappal ottjártunk előtt, hajnali ötkor 120 mm-es gránátokkal lőttek. A donyecki 59. sz. iskola, ahol ÉPPEN FOLYT A TANÍTÁS, AMIKOR AZ ISKOLÁT UKRÁN TÜZÉRSÉGI TÁMADÁS ÉRTE. (Ha ott harcok lettek volna, akkor nyilván nem engedték volna a tanítást.)
2018 tavaszán – hivatalosan – még sehol nem volt az ukrán-orosz háború. Én, mégis, HÁBORÚS ROMOKAT, KÁROKAT LÁTTAM.
Hol voltak az emberi együttélésnek ezek az ő szabályai akkor, amikor a minap láthattunk egy megrázó videót egy orosz hadifogoly kegyetlen megkínzásáról? (Kínzója még csak nem is hadititkokat akart belőle kicsikarni. Csak úgy, szadista élvezetből villanyozta áldozatát, élvezve, hogy kínjában ordít, vergődik a szerencsétlen. Alázta – ki tudja, mióta. Arra akarta kényszeríteni, hogy Putyint f@szfejnek nevezze, illetve az Ukrán Fegyveres Erőket éltesse. Ez lenne hát az ok nélkül megtámadott Ukrajna csodálatra méltó hősiességgel vívott honvédő háborúja.
https://vk.com/video_ext.php?oid=-196565111&id=456239341&hd=2Jelzem: Somkuti Bálint szegény, ártatlanul megtámadott, hősies honvédő háborút vívó ukránjai az oroszországi Kurszk régió megszállt településein ugyanazt folytatják, amit a Donbasszban is műveltek az ottani orosz lakossággal, 2014 és 2022 között.
Nem tudom, ki hogy van vele. Én, úgy látszik, valami különleges lény vagyok. Unortodox nézetekkel. Nem tudom, ugyanis, hősies hazaszeretetnek tartani azt, amikor valakik kíélik szadista, bestiális hajlamaikat. Indokolatlanul, aránytalanul kegyetlenek.
Nem agresszió-e, hát, mindez? Ukrán agresszió. Ugyanolyan, mint amikor Jellasics, a bécsi udvar parancsára, 1848. szeptember 11-én átkelt a Dráván, és hazánkra rontott.
Napjaink “bécsi udvara” Washingtonban és Brüsszelben van. A liberálfasizmus Szent Szövetségének két fővárosában.
Ukrán agresszió…
A (Szovjet-) Ukrajna által is aláírt ENSZ Alapokmány leszögezi: minden államnak – HA AGRESSZIÓ ÉRI – joga van az önvédelemre. És arra is, hogy – saját védelmében – más államokhoz forduljon segítségért.
Aminthogy minden államnak joga van arra, hogy – ha egy AGRESSZIÓ ÁLDOZATÁUL ESETT ORSZÁG ERRE KÉRI – ANNAK AZ ÁLLAMNAK SEGÍTSÉGET – BELEÉRTVE A KATONAI SEGÍTSÉGET IS – NYÚJTSON.
Itt most álljunk meg egy pillanatra!
A közelmúltban a “444”, rövid időn belül kétszer is, nekiment Szijjártó Péter külügyminiszterünknek. Előkaparva egy két évvel ezelőtti “ügyet”. Amikor a miniszter – úgymond szándékos hanyagsággal – beszervezte a Külügyminisztérium informatikai rendszerébe az orosz titkosszolgálatokat. Miáltal elárulta NATO-szövetségeseinket.
Ez, bizony, súlyos vád. Olyannyira, hogy Jens Stoltenberg NATO-főtitkár legott Budapestre sietett, hogy biztosítson minket: ha a szövetség egy tagállamát súlyos kibertámadás éri, a NATO kész alkalmazni a híres 5. cikkelyt, beleértve a katonai segítségnyújtást is.
Értjük, ugye?
1944. március 19-én is, akkori “szövetségesünk” is sietett katonai segítséget nyújtani nekünk,
nehogy megcsaljuk őket, és kiugorjunk a háborúból – mint tették azt az olaszok, fél évvel korábban. A különbség csupán annyi, hogy akkor ki kellett (volna) ugrani a háborúból. Most még valamivel könnyebb a dolgunk: meg kell vetnünk a lábunkat a szakadék szélén – nehogy egy lökettel beletaszítsanak minket. Nem akarok senkit sem riogatni, de nagyon közel állunk a szakadék pereméhez.
A kézenfekvő “indok”, ürügy az emlékezetes “fütyülős tüntetés” (Putyin 2017. február 2-i esti, néhány órás budapesti villámlátogatása) óta ismert: “Orbán korrupt, fasiszta diktatúrája az orosz titkosszolgálatok szuronyain nyugszik”. Ehhez jött a vezető brit napilap, a “The Times” nem olyan régen közölt cikke, ezzel a címmel: “IDEJE ELTÁVOLÍTANI ORBÁN VIKTORT, PUTYIN BÁBJÁT AZ EURÓPAI UNIÓBAN”. Ezek után semmiképpen sem véletlen a “444” megduplázott támadása Szijjártó Péter ellen.
Somkuti Bálint értékelése szerint az agresszió az emberi együttélés szabályainak felrúgása. Minek fogja akkor tekinteni, ha a NATO – netán Ukrajna kezével – intervenciót hajtana végre hazánk ellen, Orbán erőszakos eltávolításának a szándékával?
Most pedig még egyszer a megtámadottaknak nyújtható segítségrőlAz ENSZ Alapokmányát alapító tagként (Szovjet-) Ukrajna is aláírta. Elismerve ezzel egyrészt a népek önrendelkezési jogát. Másrészt azt a jogát, hogy az őket ért, általuk semmivel ki nem provokált támadás – AGRESSZIÓ – esetén egy másik állam segítségét kérjék. Ennek a másik államnak pedig joga, hogy az ő segítségéért folyamodó államnak, szükség esetén, akár KATONAI SEGÍTSÉGET IS NYÚJTSON.
Agresszió-e az, ha egy országrész civil lakosságára – amely élt a népek önrendelkezési jogával – az ország kormánya hadsereggel, vérengző, szélsőségesen nacionalista terrorkülönítményekkel – hadüzenet nélküli háborúval ront rá a mit sem sejtő polgári lakosságra? Lehet, hogy Somkuti Bálint hadtörténész szerint nem – de szerintem igen. Történészünk – az elvárható objektivitás jegyében – tanulmányozta-e az előzményeket? Tud-e arról, hogy a zömében oroszok lakta Krímben és Donbasszban már sok évvel korábban is voltak lázongások – a nemzeti-kulturális autonómia megadása végett, illetve az ennek az autonómiának az ismétlődő csorbitgatása miatt? Tud-e arról a mondókáról, miszerint “a Krím/a Donbassz VAGY UKRÁN LESZ, VAGY NÉPTELEN”? Nem találja/találják ezt a szándékot agresszívnek?
Legitim-e az az új állam, amely lakosságának elsöprő többségű akaratából született? Ha igen – akkor számít-e az, hogy senki, a határain kívül, nem ismeri el ezt az államot? Volt-e olyan külföldi állam, amelyik elismerte volna 1848/49-ben a Habsburg- birodalomból, forradalmával kiszakadt Magyarország függetlenségét? Ne lett volna ezért jogunk a függetlenségre? Az ÖNRENDELKEZÉSRE?
2014. május 11-én a Donyec-medence (Donbassz) két megyéjének (Donyeck és Luganszk) lakossága referendumon szavazott arról: támogatják-e a szuverenitásukat bő egy hónappal korábban kikiáltó Donyecki és Luganszki Népköztársaság önálló államiságát. A két új állam azon nyomban idegen csapatoknak nyilvánította az ott állomásozó ukrán ķatonai egységeket, és követelte távozásukat.
Az ukrán egységek azonban nem távoztak. Például a donyecki repülőtérről, amelynek betonjáról folyamatosan lőtték Donyecknek még a belső kerületeit is.
Donyeck, 2014. augusztus 27., Sevcsenko bulvár.
Három nappal az után, hogy a Donyecki Népköztársaság szabadon engedte ukrán hadifoglyok egy csoportját, az ukrán hadsereg “Grad” rakétákkal lőtte Donyeck belső kerületeit.
A füstölgő autóban előzőleg egy háromtagú család (szülők és karon ülő csecsemőjük) bennégett:https://vk.com/video_ext.php?oid=-121569101&id=456246665&hd=2Ez mennyiben egyezik az emberi együttélésnek az ő szabályaival?
Visszatérve Jens Stoltenberg ajánlatára – mármint hogy a NATO kész akár katonai segítséget is nyújtani a súlyos kibertámadást elszenvedett tagállamának. Nos, a helyzet az, hogy Magyarország törvényesen megválasztott kormánya garantáltan nem kérne ebből a felajánlott katonai segítségből – tisztában lévén azzal, hogy valójában mire is megy ki ez a játék.
Írta: Levédia krónikása
Nemzeti InternetFigyelő (NIF)
Kiemelt képen: véres napozóágyak láthatók egy ukrán rakétatámadást követően Szevasztopolban, a Krími Köztársaságban, Oroszországban. / © Szputnyik / Konstantin Mihalchevskiy
Forrás:internetfigyelo.wordpress.com
Tovább a cikkre »
