Pozsonyi szív – Bratislavské srdce címmel mutatja be legújabb színdarabját a pozsonyi Pavol Országh Hviezdoslav Színház, amely egy, a sors által meggyötört, az élet által alaposan próbára tett művészettörténész megindító történetét dolgozza fel.
Günther-Mayer Erzsébet (1905–1973) elismert pozsonyi polgári-nemesi pressburger családba született, ahol csak a magyar és a német szó volt honos, ő tizenhárom évesen tanult meg szlovákul. Gyerekkorától vonzódott a művészetekhez, művészettörténetet és festészetet tanult Pozsonyban és Bécsben.
Zlínben, a Baťa üzemben kezdett dolgozni grafikusként, anyja betegsége miatt azonban visszatért Pozsonyba, ahol már a művészettudománynak, a műemlékvédelemnek, a múzeumok megalapításának szentelte életét.
Számos múzeumban dolgozott, közreműködött a Szlovák Nemzeti Galéria és a lőcsei múzeum megalapításában is. Közben férjhez ment a német származású Erik Güntherhez és megszületett kisfia, Péter.
A férj német származása miatt a hírhedt Beneš-dekrétumok értelmében Németországba akarták őket kitelepíteni, ezt ugyan megúszták, de a férjet annak okán, hogy az Amerikai Egyesült Államok nagykövetségén dolgozott, bebörtönözték és az ilavai börtönben halálát öngyilkosságnak álcázva agyonverték, rehabilitálására pedig soha nem került sor.
Günther-Mayer Erzsébet ez idő alatt is igyekezett menteni a háborúban megrongált, tönkretett műemlékeket, megőrizte a művészet iránti elkötelezettségét, de ez sem mentette meg attól, hogy a pozsonyi vár alatti lakásából kitegyék, a városból kiűzzék.
Még örülhetett, hogy a gömöri Guszona helyett, ahol fejőnőként akarták dolgoztatni, a betléri kastély gazdasági épületében húzhatták meg magukat, munkaként pedig végezhette a betléri kastély és a krasznahorkai vár műemlékeinek, berendezéseinek rendszerezését, leltározását.
Szaktudása, szorgalma, alázata, a minden körülmények között megmaradt optimizmusa szakmai körökben elismertté és közkedveltté tették. Ezért kérték fel számos munka elvégzésére, beutazta az egész országot, hogy segítse a muzeológusok tevékenységét.
Három év után visszahívták Pozsonyba oktatni a Komenský Egyetemre és a Képzőművészeti Főiskolára. Egykori lakásába azonban már nem mehetett vissza, fiával éveken keresztül egy kollégiumi szobácskában szűkölködtek, ahol gyakran voltak velük tanítványai is, akik rajongásig szerették.
„Majd lesz jobb, ki kell bírni, ez egy kis nemzet, olyan, mint egy gyerek”
– ez volt a szavajárása, soha nem elégedetlenkedett, annak ellenére, hogy mindenétől megfosztották, kisemmizték, nem háborgott, az új rendszer embertelenségét figyelmen kívül hagyta.
Tanítványai úgy emlékeznek rá, mint egy nagy tudású, de szerény, végtelenül segítőkész, emberséges pedagógusra, aki soha nem éreztette velük a felsőbbrendűségét.
Állandó jelleggel azon munkálkodott, hogy az ország kulturális öröksége megőrződjön, pedagógiai tevékenységén kívül köteteket szerkesztett a műemlékekről, valamint képzőművészeti kiadványok munkatársaként jeleskedett. Mondhatnánk, hogy
amilyen szerencsétlen volt az élete, olyan volt a halála is. A Képzőművészeti Főiskola épületéből kilépve, a mai Hviezdoslav téren egy autó elgázolta, és hét nap múlva elhalálozott.
Életét komoly tudományos kutatás után Anna Grusková dolgozta fel, ebből készült Dáša Čiripová és Tereza Hladká forgatókönyve. A darab Mariana Luteránová rendezésében került színpadra.
A főszerepet Varga Anikó alakítja, rendkívül hitelesen, mélyen átélve szerepét, érzékenyen és nagyon meghatóan.
Fiát Peter Kadlečík formálja meg, a további szerepekben Henrieta Mičkovicová, Kristína Tormová, Alexander Maďar látható. A látványterv és a kosztümtervek Eva Kudláčová-Rácová munkái. A zenei kíséretet a Paper Moon Trio, Andrea Kružliaková, Barbora Medeková és Juliana Šeregiová adja.
A szereplőgárda (Fotó: Benyák Mária/Felvidék.ma)
A bemutató előtti sajtótájékoztatón Anna Grusková elmondta, hogy két évig dolgozott a kéziraton, mert azt akarta, hogy Günther-Mayer Erzsébetet a maga valóságában, minél élethűbben és sokoldalúan mutassa be. Érzékeltetni kívánta, hogy
mindazok ellenére, amit a hatalom, a politikai rendszer tett vele, megmaradt az ország iránt lojálisnak, elfogadónak és mindig a nemzetek egymás iránti megértését szorgalmazta.
Varga Anikó pedig arról beszélt, hogy idén lett ötvenéves és erre az évfordulóra szebb ajándékot nem is kaphatott volna, mint ennek a nagyszerű nőnek a megformálását. Bár nehéz két hónap van mögötte, nagy megtiszteltetés volt számára Günther-Mayer Erzsébet bőrébe bújni, aki a saját szívét adta az országért, annak vezetői pedig csak kegyetlenül bántak vele.
A darabban több helyen is elhangzik magyar szöveg, utalva a főszereplő nemzetiségére, és amikor a főszereplőt elüldözik Pozsonyból, Rozsnyóra, illetve Betlérre indulva Varga Anikó elénekli magyarul a Gyere Bodri kutyám kezdetű dalt.
Dicséretes, hogy a színház bátran nyúl olyan témákhoz, amelyekre a mai politika felkaphatja a fejét, ilyen a nemzetiségi téma és a Beneš-dekrétumok kérdése, amelyek ugyancsak helyet kaptak a darabban, hiszen a főszereplőt éppen ezért büntették.
Valéria Schulczová, a színház igazgatója ezt úgy fogalmazta meg, hogy Günther-Mayer Erzsébetnek nem adatott könnyű élet, bár egy különleges egyéniség volt, semmiféle elismerésben nem részesült. Nem volt való a maga korába, mint ahogy nem lenne való a maiba sem. Napjainkban sem lenne elismert, de ő mégsem érezné magát áldozatnak, és főleg nem hősnek. Tegyük hozzá, ő
ember volt az embertelenségben. A színház pedig folytatni kívánja a városhoz kötődő, azért áldozatokat hozó, de meggyötört, meghurcolt személyiségekről szóló darabok megíratását és bemutatását.
A pozsonyi szív című darabot december 12-től adják elő a pozsonyi Pavol Országh Hviezdoslav Színházban. A színdarab egy rendkívüli emberről szól, rendkívüli a színészek teljesítménye és rendkívüli az élmény is, amelyet a darab nyújt.
Benyák Mária/Felvidék.ma
Forrás:felvidek.ma
Tovább a cikkre »
