A kereszténység valójában fanatizmus. Fanatikus szeretet Isten igazsága és az embertársaink iránt. Fanatikus önfeláldozás. Ahogy Pál mondja:
“ Mi erősek pedig tartozunk azzal, hogy az erőtlenek gyengeségeit hordozzuk, és ne a magunk kedvére éljünk. Mindegyikünk a felebarátja kedvét keresse, mégpedig annak javára és épülésére. Hiszen Krisztus sem a maga kedvére élt, hanem amint meg van írva: „A te gyalázóid gyalázásai hullottak énreám.”” ( Róm 15:1-3)Krisztus nem kevesebbet vár el, mint mindent. “Aki meg akarja találni életét, elveszíti; aki azonban elveszíti értem életét, az megtalálja.”( Mt 10:39)Teljes önfeladás. Ahogy ismét Pál apostol fogalmaz: Többé nem én élek, hanem Krisztus él énbennem. (Gal 2:20) Semmi önös, semmi én. A Biblia a szeretetről úgy ír, hogy nem keresi a maga hasznát, mindent hisz, mindent remél, mindent eltűr. (1Kor 13.) Krisztus nem kevesebbet vár el tőlünk, mint mindent. Az egész lényünk, az egész életünket. Nem éri be kevesebbel, mint a legtöbb. Kompromisszum nem létezik. S ha ezerszer bukunk el, ezerszer próbáljuk újra. Mert nem érjük be kevesebbel, mint a tökéletes. Akkor is ha fáj, akkor is ha beleroskadunk. Akkor is ha lehetetlen. Mert ezerszer elbukni és ezerszer újrakezdeni is jobb, mint alább adni és kompromisszumot kötni a világgal. S ha hosszabb-rövidebb időre az ember benne is marad, végül gyötri a Szentlélek szikrája belülről a tökéletesség felé való törekvésre. Aki a kompromisszumban megnyugszik, mi több boldog, abban sosem volt meg igazán az Atya szeretete. Ilyen egyszerű. Egyszerű és emberfelettien nehéz. Ettől isteni és nemes. Ezért Krisztus igája édes, s terhe könnyű. ( Mt 11:30)
Forrás:disszidensblog.blogspot.com
Tovább a cikkre »
