Milák Kristóf barátnőjét és az autókat is megemlítette edzője

Milák Kristóf barátnőjét és az autókat is megemlítette edzője

Zala Györggyel készített interjút az úszószövetség honlapja. Az olimpia érmes kenus jelenleg is Milák Kristóf egyik felkészítője.

A hosszú interjúban két kérdést szentelnek Milák Kristófnak. Zala György beszélt arról is, hogy miképpen készültek az olimpiára.

Mondatai szerint „rengeteget edzettünk a Honvédban, még akkor is, amikor a világ nem tudta, hol van. Megvallom, én ezt a „hol a Milák?” kérdést egy kicsit felfújtnak éreztem akkor is, hiszen neki napra és órára előre meg kellett adnia a tervezett hollétét. Valami oka lehetett ennek az „elvonulásnak”, de én a részletekről nem tudtam és nem is kérdezgettem Kristófot erről az egészről”.

Az úszásról csak abban a vonatkozásban beszélnek, hogy mi a legközelebbi versenye és az arra történő eredményes felkészülése érdekében milyen erőnléti munkára lehet szüksége.

Hírdetés

Azt is állatja a volt kenus, hogy „a mai napig nem tudja, hol és kivel fogja folytatni az úszóedzéseket” Milák Kristóf.

Nekem azt mondta: nyugi, ősszel megmondom, ki lesz az új edzőm.

Rájöttem, ha véletlenül elkezdek az úszásról beszélni, akkor ő kikapcsol, én pedig elhallgatok. Így úszásról gyakorlatilag nem is beszélünk – tette még hozzá az erőnléti edző.

Amiről viszont tudnak beszélni, azok az autók. „Ha ezek szóba jönnek, nincs időhatár, rengeteget tud a legkülönfélébb márkákról, félelmetes a lexikális tudása”. A divat is kedvenc témái közé tartozik, szeret elegánsan öltözködni, miként az órák is nagyon érdeklik. A csajokról, vagy a barátnőjéről viszont ritkán esik szó. Ami neki kényes téma, azt lehetőleg elkerüljük – zárta az interjú ezen részét Zala György.


Forrás:infostart.hu
Tovább a cikkre »