Az MSZP Országos Elnöksége ismét kiállt a párt minden ügyészség által megvádolt tagja mellett.
Az MSZP kongresszusa „közel egyhangúlag” elfogadta a párt új alapszabályát, amelynek értelmében a társelnöki rendszer helyett, újra egy elnök fogja vezetni a pártot. A párt legfelsőbb döntéshozó fóruma összehívta
a párt tisztújító kongresszusát 2024. október 19-re.
A párt három hét múlva, szombaton megválasztja új vezetését, elnökét és vezető testületeit. Az ehhez szükséges előkészítő döntéseket az MSZP Országos Elnöksége meghozta.
A közlemény szerint „meghallgatva a Kongresszuson elhangzott véleményeket, az MSZP Országos Elnöksége megerősítette korábbi döntését és határozott álláspontját: egyhangúlag kiállunk az MSZP minden ügyészség által megvádolt tagja mellett.”
Forrás:infostart.hu
Tovább a cikkre »