Puzsér demonstrálja az egyik nagy pszichológiai közhelyt.
Lényege: kettős mérce, sőt hármas mérce személyiségfüggően. Ez azt jelenti: egészen másképp értékeljük ugyanazt, ha azt mi, nekünk kedves ember, vagy idegen csinálja.
Mondok egy hétköznapi példát. Autó szabálytalankodik, veszélyeztetve a közlekedést, bár végül nem történik semmi baj:
- ha én vezettem a kocsit: elbambultam,
- ha nekem kedves ember vezette a kocsit: nem figyelt oda, vagy nagyon sietett, megesik ez,
- ha idegen vezette a kocsit: ez egy idióta, be kellene vonni a jogosítványát.
Nem a kedvencem, de George Carlin amerikai humoristának volt egy vicces száma:
- Megfigyelték már autóvezetés közben, hogy mindenki más vagy veszélyes őrült vagy vezetni nem tudó idióta? Aki nálunk gyorsabban vezet, az veszélyes őrült, aki pedig nálunk lassabban, az vezetni nem tudó idióta.
Talán az autizmusom miatt én ebben sose szenvedtem, már kiskamaszként észrevettem ennek a gondolkodásnak az abszurditását.
Ebben az interjúban Puzsér viszont ezt gyönyörűen előadja, a 3 legfontosabb:
- ha valaki olyan helyen dolgozik, mely hellyel nem ért egyet, akkor az egy lelkét eladó gazember, kivéve ha én vagyok az, mert akkor ez nem az én problémám, én csak kihasználom az adott teret,
- ha valaki elhallgat valamit más miatt, akkor az egy öncenzúrázó szolga, kivéve ha én vagyok az, mert akkor én egyszerűen tudomásul veszem a másik érzékenységét,
- ha valaki látja, hogy kihasználják, de mégse tesz semmit, az gerinctelen gyáva, kivéve ha én vagyok az, mert az én integritásomat nem érinti más tette.
Valójában minderre nincs általános szabály, ad hoc alapon kell ítélni.
Én személyesen igyekszem elkerülni az ilyen helyzeteket. De mivel ez nem elérhető, azaz mindig akad helyzet, melybe belekényszerülünk, igyekszem mindig magamat idegenként szemlélni. Ez a legbiztosabb mód, hogy ne kelljen kettős-hármas mércébe kerülnöm.
Alapelvem: sose próbáljam kimagyarázni magamat olyan „igen, de” alapon, hanem inkább ismerjem el az adott helyzetben, hogy „megalkudtam”. Amint ez megvan, már képes az ember belátni mekkora megalkuvás elfogadható. Ellenkező esetben – ha észre se vesszük saját magalkuvásunkat – végtelenül meg fogunk alkudni, hiszen mindig abban a hitben leszünk, hogy nem is alkudtunk meg.
Ez a Puzsér meg bebeszélte magának, hogy ő az erkölcsi oszlop, a mérce. Nagy baj. Nekem persze nem, hiszen nem osztom politikai-filozófiai-vallási eszméit.
Forrás:bircahang.org
Tovább a cikkre »
